kézilabda

2024.09.06. 09:17

Megcibálhatják a nagyok bajuszát

Ma este játssza első őszi bajnoki mérkőzését a DVTK NB I/B-s férfi kézilabda csapata.

A diósgyőriek július 22-én kezdték a felkészülést, így hét hétig gyakoroltak. 

– Zavartalan volt ez az időszak, amit gondoltam, amit elterveztem és ami belefért a programunkba, azt elvégeztük, megvalósítottuk, de naponta csak egy edzés tartottunk, hiszen egyelőre még nem vagyunk olyan vérprofik, akik reggeltől estig csak a kézilabdával foglalkoznak – kezdte Molnár András, a DVTK régi bútordarabnak számító vezetőedzője, majd hozzátette: – Aki azt hiszi, hogy a miskolci városi sportcsarnokban gyűjtöttük az erőt, téved. A patinás ház ugyanis új padlót kapott, erre pedig már csak a kézilabda vonalakat festették fel. Szóval egy hónapig a Herman Ottó Gimnázium tornacsarnokában dolgoztunk és szaporáztuk a lépteinket.

Alig változtattak    

A diósgyőriek keretében a holtidény során kevés változás történt. Távozott Czeglédy László és Szepesi István, míg Maródi Ádám, Deák Ádám és Nkousa Dávid érkezett, továbbá saját utánpótlásukból is feljebb vezényeltek néhány fiatalt. 
– A nagy előnyünk a változatlanság lesz – folytatta Molnár András. – Fél tucat tesztmérkőzésünk volt, ezek felemásra sikeredtek. Itthon csak egyszer meccseltünk: az NB II-eseket megvertük, az NB I/B-sektől kikaptunk, igaz ellenük vendégként vettük fel a harcot. Ezekből soha nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, bár azt tagadhatatlan, hogy a felkészülési találkozók mindig sok információval szolgálnak, láthatjuk például azt, hogy hol szorít a cipőnk. Most úgy érzem, hogy a játék több elemében is fejlődnünk kell, míg az erősségünk a gyors játék lesz, ebben tényleg jók vagyunk.

Minél előrébb 

A DVTK újonc lesz az NB I/B-s pontvadászaton, ezért azt kérdeztük Molnár Andrástól, hogy csupán a bentmaradás kiharcolását tűzték-e maguk elé, de a műfaj egyik legjobb helyi szakembere „leforrázó” választ adott: 
– Az osztályban való megkapaszkodás a minimális célunk. Egymás között úgy fogalmaztunk, hogy végezzünk minél előrébb a táblázaton. Jó érzésekkel rajtolunk, hiszen és tudom, hogy még a nagyok bajszát is meg fogjuk cibálni. Egy-két élcsapat kivételével itthon és idegenben is mindenkire veszélyesek leszünk. Szóval az erőviszonyok alapján úgy ítélem meg, hogy képesek leszünk a legmerészebb álmaink megvalósítására, de megjegyzem: ha két kulcsemberünk valamilyen ok miatt kiesik, akkor nagy bajba is kerülhetünk. 
A tréner szóba hozta a hazai környezetet is: 
– Hozzánk nem győzni járnak majd a riválisaink. Legutóbbi szereplésünkből kiindulva előre állítom, hogy a városi sportcsarnokban rendszeresen sok száz néző drukkol majd nekünk és az egyik legfőbb vágyunk az, hogy megfeleljünk szurkolóink magas elvárásainak.  

Csömörön kezdenek 

A piros-fehérek ma 19 órától idegenben mutatkoznak be. 
– A Csömör KSK vendégei leszünk – tekintett előre Molnár András. – A főpróba jól sikerült nekünk, hiszen Ózdon továbbjutottunk a Magyar Kupában, de sajnos két Pest megyei csapat is hátráltatta a felkészülésünket. Az egyik éppen a Csömör KSK volt, amely a megbeszélt felkészülési mérkőzésre nem jött el. Ezért nemes bosszút szeretnénk állni rajtuk, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy két ponttal akarunk hazatérni. Minden játékosunk a fedélzeten van, ez növeli az esélyeinket. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában