Kosárlabda

3 órája

DVTK HT: elkenték az egyetemistákat

A DVTK HT csapata szerdán az évad első hazai tétmeccsét játszotta. A DVTK HT a női kosárlabda NB I 1. fordulójában az E.ON ELTE BEAC együttesét fogadta.

A DVTK HT csapatkapitánya, Kányási is jól teljesített a szerdai bajnokin

Fotó: Dömötör Csaba

A női kosárlabda NB I 1. fordulójában szerda este DVTK HT – E.ON ELTE BEAC mérkőzést rendeztek Miskolcon, a DVTK Arénában. A DVTK Hun-Therm csapatából ezúttal is hiányzott Aho N. és Toman, akik műtétjeik után lábadoznak, illetve a lett légiós Gulbe sérülés, Oláh F. pedig betegség miatt nem volt bevethető.

kosarlabda015
20241002 Miskolc Női NB I, 2. forduló: DVTK Hun-Therm – E.ON ELTE BEAC. Miskolc, DVTK Aréna Fotó: Vajda János VJ Észak-Magyarország

DVTK HT fölény

Az első negyed elején –, ahogy azt előzetesen várni lehetett – a hazai gárda játszott fölényben, könnyen szereztek gólokat a piros mezesek, és már a 6. percben több mint 10 ponttal vezettek, Jovanovic közelije után (16-5). Nem sokkal ezután időt kértek a vendégek, Völgyi Péter vezetőedző pedig rövid időn belül lecserélte a kezdőjét, Kányási, Miklós M., Tenyér, Fárbás és Grigalauskyte kapott lehetőséget. Jöttek a frissítések a túloldalon is, és mivel nem teljesen úgy alakult a dolgok, ahogy azt a hazai szakvezető szerette volna (20-9), egy kis szünetet kért, hogy tanácsokat adhasson. Ennek, a pontok tekintetében, a negyed végig nem volt hatása (22-11). 
A második negyed elején koncentráltabb volt a vendégcsapat, és Moore hármasa után benéztek 10 pont alá (25-16). Ez a lelkesedésüket, küzdőszellemüket tovább fokozta, a Diósgyőr nem volt eléggé agresszív (30-20), ám hamarosan változott a helyet. Amikor a kezdőcsapat összeállt, egymás után születettek a kosarak, három perccel a negyed vége előtt időt kértek a vendégek (40-22). Kezdett kidomborodni a minőségbeli, és fizikai különbség a csapatok között, a szünetig – Kányási, Lelik és Charles munkásságának köszönhetően – jelentős lett a hazaiak előnye (51-25).

Fordulás után

A harmadik játékrész elején Tadic büntetőivel kerekedett 30-ra a differencia (57-27), a hazaiak szárnyalásába azonban Moore belezavart, aki saját pontjait tekintve utolérte a mezőny addigi legeredményesebbjét, Leliket, neki is 15 egysége lett (59-34). Aztán megint a DVTK következett, csökkent ez eladott labdák száma, és ezzel összefüggésben a támadás hatékonyság is javult (67-38), amire a fővárosiak időkéréssel reagáltak. A negyed végéig azonban a jól védekező Diósgyőr már nem kapott pontot (76-38).
A hazai szurkolók szakadatlan buzdítása közepette, a záró etapban is voltak piros-fehér villanások, és persze hibák is (81-44). A Diósgyőr bő rotációval játszott, miközben Völgyi edző a percszámokra is odafigyelt, és még újoncot is avatott, a 17 éves, saját nevelésű Poczkodi Zsófia személyében. A közönség a 100 pont fölé kerülésben reménykedett, és bár ez nem jött össze, az osztálykülönbség megmutatkozott. Felhozó, edző jellegű meccsnek jó volt ez a találkozó, remélhetőleg volt némi szakmai haszna is.
A DVTK Hun-Therm a következő mérkőzését a bajnokságban, az NB I 2. fordulójában, szombaton 15.30-tól játssza a DVTK Arénában, a BKG-Prima Natura Szigetszentmiklós ellen. 

Kosárlabda: jegyzőkönyv

DVTK Hun-Therm – E.ON ELTE BEAC 92-51 (22-11, 29-14, 25-13, 16-13)
Diósgyőr, 1600 néző. V.: Makrai, Pozsonyi, Jakab L.
DVTK Hun-Therm: AHO T. 12/6, CHARLES 11/3, LELIK 17/9, Jovanovic 8/6, Tadic 9. Csere: KÁNYÁSI 13/3, Miklós M. 5/3, Tenyér 5, Fárbás 4, Grigalauskyte 6, Poczkodi 2. Vezetőedző: Völgyi Péter
E.ON ELTE BEAC: Rakita 5, Ozola 4, Milkovics, MOORE 15/9, Vég-Dudás 2. Csere: Drahos 7, Dobó 7/3, Szauter 9/3, Bajzáth 2, Bálint P. Vezetőedző: Mészárosné Kovács Andrea.
Völgyi Péter: – Mindenképpen szerettük volna megnyerni a meccset, viszonylag jó arányban sikerült is. Ellenfelünk remekül küzdött, agresszíven játszottak, sokszor zavarba hoztak minket a támadásaikkal, sok lepattanót szedtek ellenünk, igaz, sok külső dobásuk kimaradt. Nekünk a szabad labdákért sokkal okosabban, keményebben kell harcolni a jövőben. 
Mészárosné Kovács Andrea: – Gratulálok a DVTK-nak! Nagyon nehéz dolgunk volt abból a szempontból, hogy magasabb erősebb játékossal szemben kellett – volna – jobb százalékban dobni. Nem tudtunk a kinti dobásokkal olyan eredményesek lenni, amint amennyire szerettük volna, de tizennégy támadólepattantó szedtünk össze, ami abszolút pozitív.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában