Kajak-kenu

3 órája

Ughy Imre: ,,Ugyanaz a Tisza folyik itt, ami folyt akkor"

A tiszaújvárosi edző úgy gondolja, nem csupán az ő munkájának elismerése az ,,Életmű Díj". Ughy Imre rangos elismerést kapott a fővárosban.

Fotó: Nandor Voros

Szeptember 25-én ünnepelték a Magyar Edzők Napját, idén azonban az eddig megszokottaktól eltérően a Magyar Edzők Társasága (MET) két nappal később, a Puskás Arénában rendezte meg a Mesteredzői Klub Gálavacsoráját, melyeken ünnepélyes keretek között adták át a legrangosabb hazai edzői kitüntetéseket. Az eseményen jelen volt és beszédet mondott Dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Dr. Deutsch Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke, illetve Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke és a Nemzet Sportolója. ,,Edzői Életmű Díj" kitüntetésben részesült Ughy Imre, a Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesület szakedzője, közel öt évtizedes magas szintű, eredményes munkájának elismeréseként. A tréner jelenleg is aktív, a Kökény Roland Regionális Kajak Akadémia Utazó Edzői programjában szakmai tapasztalatával segíti a régió egyesületeit.

Ughy Imre
Dr. Schmidt Ádám, Molnár Zoltán, Ughy Imre, Mocsai Lajos Fotó: Vörös Nándor

Még Leninvárosba

– A Magyar Edzők Társasága pályázatot ír ki ebben a kategóriában is, tehát ilyen formában van, volt lehetőség anyag beadására, idén öten kaptuk meg ezt az elismerést, kajak-kenu sportágban én egyedül – nyilatkozta lapunknak Ughy Imre. – Amikor valaki ezt a díjat megkapja, akkor a több évtizedes edzői pályafutását értékelik. Azonban ez nem csak az én díjam, hanem a tiszaújvárosi kajak-kenu sportág, a kollégák, sportolók elismerése is egyben. Amikor annak idején Tiszaújvárosba – akkor még Leninvárosba – kerültem, Farkas Zoltán hívására, volt egy eltökélt szándék, hogy fejleszteni kell ezt a sportágat. Tiszaújváros egy kisváros, azonban az évtizedek alatt kajak-kenu nagyhatalom lett, ebben vállaltam szerepet, többekkel, igyekeztem meghonosítani a Budapestről hozott szemléletet. A körülmények helyben ideálisak, ugyanaz a Tisza folyik itt, ami folyt akkor, amikor ide jöttem. Érdekes, hogy mostanság annak az akadémiának a munkáját segítem, amelynek a névadója középiskolás korától a versenyzőm volt... A cél, hogy a régiót fejlesszük, legyenek olyan egyesületek, ahonnan a sportolók tovább tudnak lépni a TKKSE-be. Hogy miért válassza valaki a kajak-kenut? Mert a legsikereseb sportág, sokoldalú, a természetben végezhető, és nem mellesleg a fiatalok barátokra lelhetnek, jó társaságba csöppenhetnek bele. A munka, mint máshol, kemény, a konkurencia is óriási, de mégis nagyobb az esély a jó eredményekre, mint más sportágban. Illetve azt se felejtsük: aki sportol, például kajakozik, kenuzik, az az itt tanultakat a privát életben is hasznosítani tudja. 

Ughy Imre: alapító 

Ughy Imre kajak szakedző – aki 1953-ban született Budapesten – 12 éves korában ismerkedett meg a kajak sportággal a Bp. Építők Sirály csónakházában. Felnőtt válogatottként került Leninvárosba – a mai Tiszaújvárosba, – azzal a céllal, hogy a városi kajak-kenu sportéletet jelenlétével segítse. Válogatott versenyzői pályafutásának befejezése után 1978-ban  kezdte meg edzői tevékenységét, mindvégig tiszaújvárosi keretek között. Kiváló szervező készséggel, nagy létszámú utánpótlás csapataival kiemelkedő korosztályos eredményeket ért el az évtizedek során. Több száz gyerekkel ismertette meg a vízi sportélet szépségeit. Egy sikeres edzői csapat tagjaként hozzájárult a tiszaújvárosi kajak-kenu sportág felemelkedéséhez, és a 80-as 90-es évek sikereihez.

Folyamatosan képezte magát, 1991-ben kajak szakedzői diplomát szerzett. Ebben az időszakban évekig tagja volt az MKKSZ edzőbizottságának. Versenyzői az ifjúsági válogatottban értek el kiemelkedő eredményeket. Legeredményesebb tanítványai: Kökény Roland London olimpiai bajnoka, akinek utánpótlás edzője, és Angyal Ákos ifjúsági világbajnok – aki korosztályának akkori legsikeresebb ifjúsági versenyzője volt. Töretlen hittel, fiatalos lendülettel, nagy szakmai tapasztalattal, kellő alázattal készítette fel a fiatalokat a versenyekre, a sportág szeretetére. 2010-es éveket követően meghatározó feladatot vállalt a tiszaújvárosi vízi sportélet megújításában és ismételt felemelésében. A ma is sikeres Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesület egyik alapító tagja. A napi edzések, versenyek és a nyári táborozások során a közös munka, egymásért tenni tudó és tenni akaró közösségé formálta népes csoportjait.

Országos bajnoki címek

Számtalan országos bajnoki címet szereztek tanítványai, Kórik Ákos, Takács Márton, Murvai Lúcia, Nagy Luca, Horváth Hanna, Kaczvinszki Tamás és az Emericus csoport által szerzett érmek fémjelzik munkáját. Legutóbbi versenyzői közül Horváth Maja maraton világbajnokságot, Horváth Kata és Mircse Iván pedig ifjúsági világbajnokságot nyert. Több évig mentor kollégája volt Velenszki Tamás szakedzőnek, aki átvette sikeres tanítványait, így sportpályafutásuk Budapesten teljesedhet majd ki. Sikereit meghatározta a következetes és szigorú, nagy intenzitású munka, a széleskörű elméleti és gyakorlati sportági ismeret, a gyerekek iránti szeretet és a gazdag élettapasztalat.

Edzői munkája mellett 2011-től négy évig tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak, ahol részt vállalt a magyar sportélet stratégiájának kidolgozásában, egyidejűleg évekig segítette a Magyar Kajak-Kenu Szövetség fejlesztési bizottságának munkáját. Kiváló edző, kiváló nevelő, tevékenységét mind a fiatalok, mind a szülők, mind a tágabb környezete nagy tisztelettel és megbecsüléssel övezi. Munkáját kétszer „Kiváló Utánpótlás Nevelésért” díjjal ismerték el, a MOL „Mester M” díj, valamint a „Szent István Emlékérem” kitüntetettje.

 

A tények
Az ,,Edzői Életmű Díj"-ban részesültek:

  1. Bakosi Béla (atlétika)
  2. Dr. Boros-Gyevi László (kézilabda)
  3. Demeter György (röplabda)
  4. Korényi István (vízilabda)
  5. Ughy Imre (kajak-kenu)
Ughy Imre
A MET díjazottai Fotó: Vörös Nándor

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában