Mindenkivel együtt történik a létezés

Miskolc - Olyan elvileg nincs, hogy rossz sors. Olyan van, hogy emberünk nem foglalkozik a következményekkel.  Interjú Kardos-Horváth Jánossal, a Kaukázus zenekar énekesével.

Szomorú, depis, beteg emberek helyett olyanokkal szeretnék együtt élni, akiknek csillog a szemük – ezt Kardos-Horváth János énekes, zenész, dalszövegíró mondja. Abból az alkalomból válaszolt Bujdos Attila kérdéseire, hogy zenekara, a Kaukázus a közelmúltban megjelent Kpop című lemezét Miskolcon is bemutatta.

Mellékszálnak tűnik, de talán nem az: a Kpop címében is vállalja a K-popot mint műfajt valamiféle távolságtartással: a borítóképben kimagaslik a két betű: KO. A lemez zene- és szövegvilágát is az teszi izgalmassá, amilyen erősen épít az ellentétekre – miért éppen a K-pop az a hangzás, amelyikkel érdemesnek tartotta a megszólalást? És miért KO?

A Kpop egy kifejezés, dél-­koreai fiú- és lánycsapatok, zenei biznisz… Számomra vicces, megdöbbentő, ugyanakkor visszás is nézni, hogy egy délkelet-ázsiai valóság- vagy tv-showra összeválogatnak egy tökéletes koreai szuper, fiatal Beatlest. A körülmények nemcsak felgyorsultak, de ösztönzőleg is hatnak egymásra. Minden ellentétnek megvan a kioltási pontja is, engem az érdekel. Véleménymondás nélkül lenyomatokat készíteni. A zenei stílus sokszínű, kategóriák feletti, mint eszköz a gyönyörűséges magyar nyelvhez, aminek éneklésével „gyógyítani” lehetséges. Folyamatos KO van: a digitális tempó kiüti az embereket. Az emberek meg kompenzálnak és kiütik maguk alól a Földet.

Kétféle elbeszélői önazonosítás hallatszik ki az egész lemezből: van a mindenségből idecsöppent énekes („az univerzum az én aurám”, „olyan ufó vagyok, akinek előre köszön minden leszállópálya”), és van Kardos-Horváth János, a saját életrajzi történeteivel (Honvéd) és további személyes pontosításaival. Mi a valódi jelentősége a két megszólalónak, miközben mind a kettő ugyanazzal az egyszerű és egyedi életbölcsességgel beszél a világról?

A szűkölő ember és az éteri tudat? Ilyen értelemben én nem tennék különbséget, én írom és én is adom elő a dalokat. Funkcionálisan működik, mikor milyen a téma. Az ember megtanul disztingválni, és nem vágja a másik arcába a véleményét, hanem mondjuk betesz neki egy dalt.

Bármi a témafelvetés: szinte mindig a hely ismerete és az ebből fakadó elvárás jellemzi: minek kellene lennie ahelyett, ami van. (Például: a Kire kéne szavazni, a Kormányőrök). Tetszik, ahogyan egészen apró vágyakról énekel – hisz benne, hogy a zene képes megváltoztatni a gondolkodást: kis lépésekben lehet élhetőbbé tenni a világot?

A zene is, meg a pékség is. Meg az óvó néni is. Meg a politikus is, meg a nyugdíjas is. Így mindenkivel együtt történik a létezés. Tehát mindenki képes változtatni mindenen. Elvileg. Nem titok, szeretném a gluténmentes-szolibarna-gasztro-tornákon túl is trendivé tenni a változást. Lehet egyet röhögni magamon, és továbblépni. Olyan elvileg nincs, hogy rossz sors. Olyan van, hogy emberünk nem foglalkozik a következményekkel. Én csak azért tolom úgymond a népnevelést, mert tapasztalatom van rá, hogy a legszigorúbb hivatali helyzetben is tud működni egy kis valóság. Egy kis vicc. Szomorú, depis, beteg emberek helyett olyanokkal szeretnék együtt élni, akiknek csillog a szemük. Mert az én egészségem is tőlük, a környezetemtől függ. Ha egyetlen bugyuta dalom is segítheti az ügyet, akkor hajrá!

Gondolom, ezek így együtt fontos témák az ön számára, de ha lehetséges valamilyen sorba rakni: mi bosszantja leginkább, mi az, amit reménytelennek tart, és mi az, amiben lehetségesnek látja a változást?

A kereszténységet is tűzzel vassal importáltuk, a környezetvédelmet is azzal kell! Minden az ökológiai kérdésből fakad, én minden erőmmel erre fókuszálok. A gyerekek kis fejébe kell tolni az infót, mesét, nyelvtudást. Ha szinkron nélkül mennének a filmek a tévében nagyon nagyot lépnénk előre.

A Földről jöttem talán a legszebb szomorú dal az elmúlt hónapokból, ami azzal a nézőponttal ajándékoz meg, hogy a világméretű traumákból is van hová visszavonulni, az életnek létezik igazán fontos terepe. Tényleg „egy pár ember is lehet új világ”?

Ezt kérdezzük meg egy negyvenéves házaspártól. Amúgy nincs hova visszavonulni, az ember egyedül születik, egyedül megy el. Tehát érdemes jóban lenni magunkkal. Választhatunk, hogy kivel osztjuk meg a barátságunkat, az asztalunkat, az ágyunkat. Ha nem oké, válasszunk mást! Azonnal cselekedni kell. Ha a komputerek tudják az egész világot nullásokkal és egyesekkel irányítani, akkor mi is hozzunk le mindent: fekete vagy fehér!

ÉM