Szeret megosztó figurákat játszani Nagy Márk

Néhány hete érkezett haza a Szentpétervárról, ahol a színházi olimpián – Vidnyánszky Attila rendezésében – a Rocco és fivéreiben játszotta Ivo szerepét Nagy Márk – olvasható az Origo anyagában.

Nagy Márk beszámolója szerint mind a két előadásra elkeltek a jegyek, a nézők pedig állva ünnepelték őket a bemutatók után. Hihetetlen érzés volt – mondja.

A Nemzeti Színház fiatal színésze gyerekkorában matematika tagozatos volt, és rengeteg matektanulmányi versenyen részt vett. Viszont egyetlen szavalóversenyen indult csupán – még kilencévesen –, de akkor sem jutott tovább. Na, nem azért, mert rosszul mondta volna a verset, hanem azért, mert túl rövid volt a költemény.

Sokáig eszébe sem jutott a színészet. Egy rapzenekart alapított tizenévesen. Ekkor vette észre az édesanyja, hogy szeret színpadon lenni. Ő tanácsolta, hogy próbálja meg a színészetet. A Kaposvári Egyetemen végzett 2018-ban, azóta tagja a Nemzeti Színház társulatának. Jelenleg kilenc darabban láthatja a közönség, szinte minden nap a színpadon van.

Woyzeck, Biff Az ügynök halálából, Richard Rich, vagy Lucifer – mind különös karakterek. „Édesanyám mondta nem is olyan régen, hogy fiam, te vagy gyilkost játszol, vagy rossz embert. Nem tudom, miért. Biztosan ilyen fejem van. De nagyon szeretem ezeket a szerepeket„ – mondja.

Azon is elgondolkodott már, hogy meddig tart ez a korszak, amikor játszva ugrál a színpadon kétméteres magasságokból – erőt próbáló előadásokat játszik végig. Vajon mikor jön el az az idő, amikor már rossz térdekkel, elhasznált hangszálakkal vissza kell ülni kávét kevergetni egy társalgási drámába?

Nagy Márk 2013-ban nyert felvételt a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának színművész szakára. Uray Péter osztályába került. Dolgozott a Karinthy Színházban, a kecskeméti Katona József Színházban, és persze a Nemzetiben is az egyetemi évek alatt. Tavaly óta a Nemzeti Színház társulatának tagja. Most 9 darabban játszik – szinte minden nap a színpadon van – és ő tényleg ott van a színpadon.

Valahogy úgy van ez, hogy amikor megjelenik – akármilyen szerepben –, őt figyeli az ember. Elég egy fejbiccentés a Roccóban, egy kaján vigyor Richard Richtől az Egy ember az örökkévalóságnak című darabban, de Az ügynök halálában, Biff szerepében is fantasztikus,

és persze itt van Frank Woyzeck, a pszichés zavarokkal küzdő fiatalember egy nagyon jó előadásban – sorolja az Origo anyagát jegyző újságíró, Vági Barbara.

A versek szeretetét édesanyja táplálta Márkban, aki sok verset olvasott neki, és a mai napig a versek szerelmese. De alapvetően – bármilyen furcsa is – matematikából volt kiemelkedő az iskolában.

„Na, például matekversenyen annál többször voltam. Egy problémamegoldó versenyen nagyon jó helyezést értem el. Abban az időben nagyon népszerű lettem a suliban, de egyéb következménye nem lett a dolognak.

Aztán egy versíróversenyen is részt vettem, ott második lettem. A versemet már nem tudnám elszavalni, de arra emlékszem, hogy egy nyomozóról szólt, pontosabban egy detektívről, aki szelektíven gyűjti a hulladékot. Megtetszett, hogy a két szó rímel: detektív-szelektív.

Ez egyébként a mai napig kíséri az életemet. Mindegy, mit jelent, csak rímeljen, és akkor az elindít valamit bennem” – idézi fel Nagy Márk.

Már elgondolkodott a társadalmi és politikai kérdéseken is – azon, hogy milyen korban élünk, ez őt miként érinti, és persze, ezáltal jött rá arra is, hogy nagyon fontos minden esetben megnézni, hogy a színmű, amivel éppen foglalkozik, milyen korban íródott.

„Például ha egy Csehov-darabon elgondolkodik az ember, vagy azon, hogy Moliére milyen korban élt, akkor sokkal jobban megértheti a műveket, a gondolatokat, amelyeket nem lehetett kimondani, leírni, de mégis megbújnak a mondatokban, jelenetekben.

De ott van például Brecht – a kedvencem. Aki nem titkolózott. Leírta, amit gondolt – és inkább elhagyta a hazáját. Persze, az ő kora is speciális kor volt. Brechtet egyébként Zsótér Sándor szerettette meg velem – aki azt hiszi, hogy egy kaposvári vizsgán találkoztunk először, de ez nem így van. Egyszer Budapesten, a IX. kerületben jártam – nagy vihar volt, fújt a szél, esett az eső. Egy kapualjban állt, én pedig odaléptem hozzá, és azt mondtam: uram, kérem, adjon tüzet. Sokáig bajlódott vele, mert mindig elfújta a lángot szél, de végül sikerült. Ő volt Zsótér Sándor. Aztán a vizsgán, amikor megláttam, ismerős volt, és beugrott a viharos jelenet.”

Már az egyetemi évek alatt játszott a Nemzetiben az osztálytársaival. A Boldogságlabirintusban és a Don Quijotében is szerepeltek. Nagy Márk azt mondja: furcsa volt minden, és persze mindenkitől féltek az elején.

„Hamar észrevettük, hogy olyan emberek dolgoznak itt a Nemzeti Színházban, akik között rövid idő alatt fel lehet oldódni. Itt könnyű jóban lenni mindenkivel. Nyilván, a hatalmas színpadtól zavarban voltunk, de Vidnyánszky Attila és Uray Péter úgy próbálta kitalálni a szerepünket, hogy érvényesülni tudjunk, még akkor is, ha még nem vagyunk kész színészek. Így hát ugráltunk, táncoltunk, énekeltünk, üvöltöztünk. Ez már ment.„

Hamar megszerette a közeget, de a fővárost nehezen szokta meg. Nem találta a helyét ebben a nyüzsgésben. Egyedül érezte magát – pedig sok ismerőse volt már akkor Budapesten.

De mégis. Úgy érezte, hogy igen, ismerősök, haverok vannak, de mégsem állnak olyan közel egymáshoz, hogy csak úgy felhívja, hogy te, nem ülünk be egy moziba? Aztán mire szerződtették a Nemzetibe, megszokta a várost.

”Egy ideje sugdolóztak arról, hogy a Nemzeti Színházba kerülök az egyetem után, de nem voltam én abban biztos, hogy ez tényleg így lesz. Korábban Vidnyánszky tanár úr mindig azt mondogatta, hogy mindenkinek a hasznára válik, ha vidéki színházban tölt el egy-két évet.

Én akkor már játszottam Az ügynök halálában a Nemzeti Színházban, de semmi mást nem tudtam a következő évadról. És ekkor jött a fordulópont az életemben. Felvettek. Jött a Figaro házassága, a Woyzeck, a Gömbfejűek és a csúcsfejűek, az Ember tragédiája, az Egy ember az örökkévalóságnak, most pedig a Rocco. Nagyon jó szerepek. Látod, ezeknél is fontos, hogy milyen korban íródtak. Az Egy ember... VIII. Henrik korában játszódik – és abban a korban kotorászni végtelenül izgalmas. Ráadásul Schnell Ádám – akivel együtt játszottam a darabban – rengeteget tud erről a korról, sokat olvasott róla, és folyton kérdezgettem, még a próbák alatt is. A Woyzecknél is hasonlóan érdekes volt megtudni, hogy ez az ember miért küzdött pszichés zavarokkal? Mit jelentett az, hogy ha valakit besoroztak a porosz hadseregbe? Ha ennek az ember utána jár, megérti azt a stresszt, ami ezt a srácot – Woyzecket – nyomja„ – fejtette ki az Origo interjújában Nagy Márk.

Az interjú teljes terjedelmében itt olvasható.

Borítókép:

Nagy Márk

Forrás: Origo / Talán Csaba