Magyarország

2010.06.10. 13:09

Veszélyessé váltak a fák a fővárosban és a Pilisben is

<p>Veszélyessé váltak a fák Budapesten a megemelkedett talajvízszint és a Duna áradása miatt. Jelenleg szakemberek vizsgálják, hogy a főváros mely területei áztak fel, és váltak különösen veszélyessé.</p>

Közben a Pilisben is is hasonló a helyzet: itt a lezárt útszakaszokat még nem tudták feloldani, mivel bárhol számítani lehet fakidőlésekre.


A Duna áradása és a tartós esőzéstől megemelkedett talajvízszint miatt a Margitszigeten, a Hajógyári szigeten, és a Duna partvonalánál gyakorlatilag bárhol számítani lehet a stabilitásukat vesztett fák kidőlésére. Az átnedvesedett talajból még a nagyobb gyökerű fák is könnyen kifordulnak. Az árvízvédelmi szakemberek és a Főkert munkatársai jelenleg azt vizsgálják, hogy a Budapest mely területei áztak fel, és váltak különösen veszélyessé

A Főpolgármesteri Hivatal arra kéri a fővárosiakat és a turistákat, hogy ne pihenjenek, napozzanak közvetlenül a vízpart mentén, és kerüljék a különösen átázott, átnedvesedett területeket.

Hasonló a helyzet a Pilisben is. A Pilisi Parkerdő Zrt. csütörtöki közleményében azt írja, hogy bár egy hete nem esett az eső, továbbra is le vannak zárva az esőzések miatt károsodott útszakaszok. A fakidőlésekre nem csak ezeken a részeken, hanem bárhol az erdőben számítani lehet. Jelenleg nem látogatható a Rám-szakadék, a Holdvilág-árok és a pilisszentkereszti Szurdok, valamint a kijelölt útvonalak közül tilos a kerékpározás a Visegrád, Apátkúti-völgy - Pap-rét - Szentedre, Sztaravoda, a Pilismarót - Hoffmann-kunyhó - Kétbükkfa-nyereg és a Pilismarót - Királykúti-nyereg aszfaltutakon. A korlátozás feloldása egyes útszakaszokon leghamarabb egy hét múlva történhet meg.

A lezárt szakaszok mellett az egész Pilis, Visegrádi- és Budai-hegység területére bárhol előfordulhat további fakidőlés, ezért ezeken a területeken fokozott figyelemre van szükség. A Rám-szakadékban például a hétvégén történt újabb földcsuszamlás, de többfelé dőltek ki fák is. Ez a felázott talaj miatt még a következő hetekben is folytatódhat.

A Pilisi Parkerdő Zrt. területén keletkezett viharkárok összege már félmilliárd forint fölé emelkedett. A károsodott faállomány nagysága eléri a 12.500 köbmétert. A turista- vagy közútra dőlt fák eltávolítása folyamatosan tart, de az újabb és újabb fakidőlések, földcsuszamlások lassítják a munkát. A károk teljes helyreállítása akár egy évet is igénybe vehet.

A kirándulók közül sokan nem veszik figyelembe a korlátozásokat. A nyárias, napsütéses időjárás ellenére a Pilisi Parkerdő Zrt. ezért továbbra is arra kéri a látogatókat, hogy kerüljék el a lezárt útszakaszokat.
- Független Hírügynökség -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!