Nézőpont: Magyarul mindenkor

Feheruuaru rea meneh hodu utu rea… Ugye ismerősek ezek a szavak, ez a mondatrész? Igen, a tihanyi apátság 1055-ben keltezett alapítóleveléből származik az idézett rész. Ezt hogyan is mondanánk ma? Fehérvárra menő hadi útra… Így bizony! Óriási a különbség, mindez nem egészen ezer év alatt, amelynek döntő részére nem éppen a rohamléptékű változások voltak a jellemzőek. Kovács Zsolt jegyzete

Sokan féltik ma a magyar nyelvet. Féltik a nyelvet az idegen szavak elterjedésétől. Tény, modernnek mondott világunkban már nem kell feltétlenül minden új jelenségre, ketyerére magyar szót alkotni; egyszerűbb, ésszerűbb az idegen átvétele, akár némi magyarosítással. Aztán bizonyos magyar szavak helyett is terjedőben vannak a külhoniak. A félelem másik oka a szavak rövidülése – előbb írásban, majd a beszédben. Beszédünk tempója gyorsult. Gyorsabb élet, gyorsabb beszéd; és ez érthető is. És persze itt vannak a különböző társadalmi, foglalkozási helyzet, vagy életkor szerint megoszló rétegek, amelyeknek tagjai a csoportjukra jellemző beszédet már kiviszik a „civil életbe”.

Féltik a nyelvünket okkal vagy ok nélkül, az ebben az esetben teljesen mindegy, mert mindkét tábornak igaza van a saját szempontjai alapján. Meggyőződésem, hogy ameddig a nyelvünk megfelel a társadalmi szintű kommunikációnak, alkalmazásával irodalmi alkotások születhetnek, addig tökéletesen betölti szerepét. Gondoljunk bele! Jegyzetem legelső félmondata éppen úgy magyar nyelv, mint ezek a sorok. Valóban óriási a különbség! Változott a nyelvünk, mert változott a használat közege. A nyelv pedig csupán eszköz. Eszköze a kifejezésnek, a megértésnek. Ha pedig a társadalmunk gyorsan változik, törvényszerű, hogy a nyelvünk is ilyen sebességgel alkalmazkodjon. Azért érdekes lenne összevetni mai magyar nyelvünket a 3000. esztendőben használatos magyar nyelvvel…

Kovács Zsolt