Magyarország

2012.06.07. 17:52

Elmarad idén a Duna-Híd folklór fesztivál

Szekszárd, 2012. június 7., csütörtök (MTI) - Elmarad idén a Duna-Híd elnevezésű nemzetközi folklór fesztivál, amelyet 2011-ben a nagy múltú Duna Menti Folklór Fesztivál Tolna megyei jogutódjaként rendezett meg a Tolna Megyei Általános Művelődési Központ (TMÁMK).

Szekszárd, 2012. június 7., csütörtök (MTI) - Elmarad idén a Duna-Híd elnevezésű nemzetközi folklór fesztivál, amelyet 2011-ben a nagy múltú Duna Menti Folklór Fesztivál Tolna megyei jogutódjaként rendezett meg a Tolna Megyei Általános Művelődési Központ (TMÁMK).

Czink Judit, az intézmény közművelődési főtanácsosa az MTI-nek elmondta: a támogatások jelentős csökkenése miatt nem rendezik meg a programsorozatot, és egyelőre bizonytalan a fesztivál további sorsa is.

Az autentikus folklórt és táncszínházat középpontba állító, négy évtizedes múltra visszatekintő fesztivál fő támogatója korábban a Tolna megyei Önkormányzat volt, amely többek közt a táncegyüttesek utazását és ellátását fedezte. A rendezvényhez minden évben jelentősen hozzájárultak azok a települések, amelyek helyszínei voltak a fesztiválnak, és kisebb részben pályázati forrást is igénybe vett az intézmény - tette hozzá.

A fesztivál költségvetése évről évre csökkent; az egyhetes programsorozatot 2008-ban több mint húszmillió, 2009-ben már csak 14 millió forintból rendezték meg, a tavalyi Duna-Híd fesztivál költségvetése 7 millió forint volt. 2011-ben a megyei önkormányzat négymillió forintos hozzájárulását a paksi atomerőmű egymillió, a Nemzeti Kulturális Alap 1,3 millió forintos támogatása egészítette ki.

Posta Zoltán, a Tolna Megyei Intézményfenntartó Központ (MIK) vezetője közölte: kormányrendelet alapján az intézményfenntartó központ a megyei önkormányzatoktól átvett intézmények vonatkozásában vagyongazdálkodási és intézmény-fenntartási hatáskörrel rendelkezik. Más, nem intézményi feladatokat és támogatások nyújtását az intézményfenntartó központ nem vállalhatja.

A folklór program rendezése 2011-ben vált ketté: a XIX. Duna Menti fesztiválnak Kalocsa, a Duna-Híd fesztiválnak Szekszárd és hét környező település lett a házigazdája. Tavaly a Tolna megyei programokon 600 népzenész, néptáncos lépett színpadra. A kalocsai fesztivált az eredeti, hároméves ütemezés szerint 2014-ben rendezik meg ismét.

A rendezvény egy évtizede szerepel az UNESCO hagyományőrző szervezetének (International Council of Organizations of Folklore Festivals and Folkart) a fesztiválnaptárában.

- MTI - 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!