Magyarország

2012.07.18. 14:25

IMF/EU-tárgyalások - Az ingatlanadó bevezetésétől tart a Jobbik

Budapest, 2012. július 18., szerda (MTI) - A Jobbik szerint a Nemzetközi Valutaalap komoly árat kér majd Magyarországtól egy esetleges hitelkeretért cserébe, ami a gyakorlatban a megszorítások folytatódásában, vagyis új terhek, így például az ingatlanadó bevezetésében ölthet testet.

Budapest, 2012. július 18., szerda (MTI) - A Jobbik szerint a Nemzetközi Valutaalap komoly árat kér majd Magyarországtól egy esetleges hitelkeretért cserébe, ami a gyakorlatban a megszorítások folytatódásában, vagyis új terhek, így például az ingatlanadó bevezetésében ölthet testet.

Volner János, a párt frakcióvezető-helyettese szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján beszélt erről, kiemelve, a Jobbik szomorúan vette tudomásul, hogy az Orbán-kormány is az IMF-fel tárgyal azt követően, hogy korábban még pont emiatt hibáztatták a szocialistákat. A Fidesz most eredményként próbálja feltüntetni azt, amit korábban hibaként rótt fel - fogalmazott.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: attól tartanak az IMF csak a korábbiaknál nehezebb feltétellel ad majd hitelt az országnak, ami azt jelenti, a jelenleginél is több terhet vetnek majd ki a magyar emberekre és vállalkozásokra. Volner János ezzel összefüggésben a már létező adók emelését, illetve új adók, például az ingatlanadó bevezetését is elképzelhetőnek nevezte.

Mint mondta, a Jobbik azért nem tudja elfogadni az IMF beavatkozását, mert szerintük a nemzetközi szervezet csak az országok költségvetési bevételeinek növelésére koncentrál, a gazdasági növekedés beindításával azonban nem foglalkozik, azt az adott kormányok belátására bízza. Volner János szerint a Nemzetközi Valutaalap segítségül hívása az eddigi megszorító politika folytatását eredményezi majd, ami eddig is recesszióba sodorta az országot, a gazdasági visszaesés elmélyülése miatt pedig akár 3-4 évre is le lehet majd mondani a növekedésről. A Jobbik szerint ezért nem IMF-hitelre, hanem olyan kiszámítható gazdaság- és adópolitikára lenne szükség, amellyel Magyarország a piacokról tudná törleszteni adósságait - fűzte hozzá.

A jobbikos képviselő kérdésre válaszolva elmondta: jó esélyt látnak arra, hogy a kormány meg tud állapodni az IMF-fel, bár szerintük nem lesz gyors a tárgyalás. A Jobbik emellett abban is biztos, hogy a kabinet lehívja a rendelkezésre bocsátott hitelkeretet. Volner János szerint ez azonban csak a problémák elodázására lesz elegendő, hiszen ezt a pénzt a következő kormányzatnak vissza kell majd fizetnie.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!