Tapogatós, szaglászó gyakorlatokkal izgalmas a szexuális felvilágosítás

Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az iskolai erőszakot folyamatos körbe-körbe járkálással is lehet modellezni, a szexuális felvilágosítás pedig kezdődhet azzal is, ha szagolgatjuk egy osztálytársunkat. Civil szervezetek és alapítványok mutatták meg egy egész napos konferencián, milyen programot tudnak kínálni, ha meghívják őket az iskolába. Prókai Eszter cikke az Abcúgon.

Körbe fogom adni ezt a labdát, és amikor hozzátok kerül, szeretném, ha befejeznétek a következő mondatot: én és a szex…”

– az Ars Erotica Alapítvány diákoknak szóló szexuális felvilágosító foglalkozása ezzel a felvezetővel indult. Mindez egy konferencián hangzott el, ahol legalább húsz civil szervezet mutatta be magát, és azt, hogy mit tudnak nyújtani a gyerekeknek, ha meghívják őket az iskolákba.

Iskolások most nem voltak, de a jelenlevő tanárok és szociális szférában dolgozókon be tudták mutatni, hogyan is néz ki egy-egy foglalkozás náluk. 45 perces volt egy műhely, utána lehetett még negyed órát beszélgetni a látottakról. Engem véletlenszerűen osztottak be három alapítványhoz, az épített környezet védelmével foglalkozó kultúrAktív közhasznú civil egyesülethez, az Álmok és kalandok csapatához, valamint a szexuális felvilágosítással foglalkozó Ars Eroticához.

Az Ars Erotica foglalkozásán az “én és a szex” kérdés után vadidegen emberek kezét kellett masszírozni, majd végigsimogatni, megszagolni, aztán lerajzolni egy papírra életünk eddig bejárt szexuális útját, és a rajzot utána kivesézni a csoport egyik, véletlenszerűen kiválasztott tagjával. Bár ezen a foglalkozáson felnőtt emberek vettek részt, akik nagy része nem ismerte egymást, felmerül a kérdés, hogy mennyire lehet nehéz, ha ezt egymást ismerő kamaszokkal kell végigcsinálni. Az alapítvány munkatársa erre azt mondta, hogy a fiatalok nagyon örülnek bármilyen gyakorlatnak, ami róluk szól, és a kezdeti feszengést egy-két óra után felváltja a lelkesedés. Tízszer mennek három órára egy-egy iskolába, ennyi idő kell legalább, hogy a teljes programot végig tudják vinni. Ha valaki csak egy-egy órára szeretné behívni őket, arra általában nemet mondanak.

Az alapítvány célja az, hogy a hagyományos, felvilágosító megközelítés helyett beszélgessenek a szülők, a pedagógusok és a gyerekek a szexről. Ma Magyarországon ugyanis a szexről egészen ambivalens, zavart a közbeszéd, tökéletes a tanácstalanság. A család, a tanárok vagy egymásra, vagy a médiára mutogatnak, ahelyett, hogy okos és valóban nyitott beszélgetéseket kezdeményeznének egymással és saját gyerekeikkel.

Érdekes volt megfigyelni, hogy felnőttek, köztük tanárok, szociális szférában dolgozók mennyire zavarba tudnak jönni attól, ha egy idegen ember szemébe kell nézniük percekig. Hiába voltak tapogatós, simogatós gyakorlatok, hiába kellett beszélni a szexről, mégis úgy tűnt, hogy a szembenézős feladat volt a legnehezebb. Ahogy körbenéztem a társaimon, a legtöbben zavartan nevetgéltek, és pár másodperc után elkapták a tekintetüket a másik szeméről.

Ennél kevésbé volt kínos a kultúrAktív közhasznú civil egyesület programja, akik az Urbanity nevű utcai társasjátékukat hozták el. Az egyesület az épített környezeti neveléssel foglalkozik, az iskolákban is ezzel az élő társasjátékkal próbálják a gyerekeket arra nevelni, hogy jobban tájékozódjanak a környezetükben, nyitottabbak legyenek, azonosuljanak vele, sajátjuknak érezzék és később tevékenyen vegyenek részt a formálásában. Magyarán: a passzív szemlélődést váltsa fel a közös élettér alakításában való részvétel.

Az Urbanityben egy nagy makettet álltunk körbe, háromfős csoportokban, és kérdésekről kellett szavazni. Az igenek és a nemek mellett lehetett, és kellett is érvelni, az egyes kérdésekre adott válaszok pedig befolyásolták a játék kimenetelét. Az egész játék lényege, hogy párbeszédet kezdeményezzen a városlakók között, lehetőséget adjon a véleménynyilvánításra, aktivizálja és ösztönözze a játékosokat, hogy ők is részt vegyenek életterük alakításában. A kérdések között volt például, hogy jónak tartjuk-e, ha éjszakára bezárják a közparkokat, mit gondolunk arról, hogy a hajléktalanok ki vannak tiltva az aluljárókból, többet ér-e kulturálisan egy palócház, mint egy panelház, vagy, hogy mit gondolunk arról, amikor valaki nyáron a köztéri szökőkutakban pancsikol.

A társasjáték az iskolákban másfél órás, és az egyesület vezetői szerint egyértelműen fejleszti a gyerekek szociális kompetenciáit. Attól függően, hogy milyen válaszok születtek, felkerült egy-egy színű matrica a makettházakra. A játék végén az a várostípus nyert, amelyik maketten a legtöbb matrica volt.

Az épített környezeti nevelés célja, hogy felhívja a figyelmet a szegregációval kapcsolatos kérdésekre, mint például a gettósodás vagy a luxus lakóparkok elszigetelődése a városon belül. Tágítja a gyerekek világát, a tévé és az internet miatt ugyanis egyre szűkül a világuk fizikailag és szociális kapcsolatrendszer szempontjából is, mivel napjaikat a négy fal között töltik. Ennek az egyik következménye, hogy a közvetlen környezetüket is kevéssé ismerik, a szabadtéri és társas tevékenységeik szigetszerű helyszínei között nem tudják megteremteni a térbeli összefüggést.

A harmadik műhely, amin részt vettem, az Álmok és kalandok volt, ami elsősorban egy tanároknak szóló továbbképzés, mozgásélményen keresztül fejlesztik azokat a kompetenciákat, amikkel sikerrel kerülhetjük el a testi vagy a lelki erőszakot. Az első feladatban ki kellett nézni egy embert, aki a mi képzeletbeli üldözőnk. Senki nem tudta, hogy ki kit nézett ki magának, de a feladat az volt, hogy akárhogy is mozgott az illető, nekünk arra kellett törekednünk, hogy háromszor meg tudjuk kerülni. Ez egyáltalán nem volt könnyű, a célja pedig annak bemutatása, hogy ha valaki csak egy másik emberrel, és annak aktuális helyzetével van elfoglalva, akkor gyakorlatilag semmi másra nem tud közben figyelni. Így van ez az áldozat gyerekekkel is, akiknek az egész napjuk azzal telik, hogy folyamatosan üldözőjük következő lépését figyelik. Az, hogy közben mit történik ezen a világon kívül, mi van a tanulással, a többi gyerekkel, teljesen háttérbe szorul.

A következő feladatban szintén magunkban kellett kiválasztani két embert a csoportból, egyikük a képzeletbeli üldözőnk, a másikuk pedig a védelmezőnk lett. Folyamatosan úgy kellett mozognunk a teremben, hogy e között a két ember között legyünk, a teremben ott volt egy nagyobb darab férfi is, és érdekes módon a csoport nagy része őt nézte ki a védelmezőnek, ezért nem volt ritka az a jelenet, amikor kész sor állt a férfi háta mögött.

- Prókai Eszter | abcug.hu -

40 ezer gyerek szenved börtönben ülő rokona miatt

Edinának a saját kistestvéreit kellett felnevelnie, mert az édesanyjuk börtönbe jutott, közben a saját élete szétesett. Imre GYES-re ment, hogy el tudja látni a gyerekeit, Attila pedig még azután is csak havonta tud az édesanyjával találkozni, hogy a nő már kiszabadult a börtönből. A fogvatartás sokszor ugyanúgy bünteti az elkövetők családtagjait, mint azokat, akiknek börtönbe kell vonulniuk, és a szabadulás sem hoz mindig megnyugvást.

A drogmegelőzést feleslegesnek tartják általánosban

Ha a tankönyvszerző jónak látja, beleírja, ha nem, akkor kimarad az alsós évfolyamok tananyagából a szenvedélybetegségek témája. Pedig egy tízéves gyerekkel már kellene erről beszélgetni, sőt, minden tanórán szóba kéne valahogyan kerülnie. Ehelyett vagy inkább átugorja a tanár a témát, vagy környezetórán felolvassa a könyvből, hogy az alkoholizmus gyógyítható.