10 éves a BOON: Májusi eső, avagy menekülés a szerkesztőségbe

"Nem túlzás, a szerkesztőség a második otthonom, de ez visszafelé is igaz, az otthonom a második szerkesztőség, hiszen az online világában elengedhetetlen, hogy, bárhol és bármikor "bevethető" legyen egy szerkesztő." - jelentette ki a jubileum kapcsán Homoky György, a BOON vezetőszerkesztője. "Ahogyan az egyik kollégánk tökéletesen megfogalmazta: "A nap végén mi nem befejezzük a munkát, hanem csak abbahagyjuk és másnap folytatjuk."

"Nagyon sok élmény, esemény eleven bennem az itt eltöltött közel fél évtized során, amelyek közül is a "number one", amikor a kollégáink a helyszínről informálnak minket a legkülönfélébb eseményekről, esetekről (balesetek, tragédiák, természeti katasztrófák, bírósági tárgyalások, sportesemények, stb.). Az említett élő közvetítések, tudósítások igénylik a legnagyobb figyelmet, pontosságot, gyorsaságot tőlünk szerkesztőktől és egyben ezeknek is van a legnagyobb varázsa. Ugyanakkor rengeteg információ özönlik be naponta hozzánk és az aktuális napi hírek mellett jóleső érzés segíteni egy elkóborolt házi kedvenc megtalálásában, vagy elmagyarázni az éppen futó szavazásnál az Olvasónak, hogy miért és hogyan változnak a jelöltek százalékai."

"Mindamellett nagyon hasznosak számunkra az Olvasói visszajelzések, hiszen ők fehéren-feketén elmondják a véleményüket, amelyekből természetesen mi is építkezni is szoktunk. Szerencsére olvasótáborunk fokozatosan nő, ami köszönhető annak is, hogy a Borsod Online csapatát egytől egyig lokálpatrióták alkotják, akik a maguk módján mindent megtesznek azokért az internetezőkért, akiknek egy kicsit is megdobban a szívük, ha azt hallják, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye."

A végére pedig álljon itt egy sztori is Homoky Gyuritól:

"Egy átlagos májusi vasárnapnak indult. Az eső csendesen esett, de ugyebár ez nem gond, hiszen a nagyszülők is azt mondogatták gyerekkorunkban, hogy az ilyentájt hulló csapadék aranyat ér. Az első különös dolog akkor történt, mikor a lenémított mobilomon megláttam a közel két tucat nem fogadott hívást. Ennyire népszerű nem nagyon szoktam lenni és miközben a híváslistán többségében a munkatársaim nevei tűntek fel, itt már éreztem, hogy a "baj nem kicsi", bár azért a sportos kollégám keresése még táplált bennem némi reménysugarat, hogy hátha az előző napi DVTK - FTC eredményét semmisítették meg, de ez a felvetés tova is illant az első visszahívás után, amikor is közölték, hogy bizony a folyamatos esőzésnek köszönhetően a víz az úr nagyon sok helyen és a Szinva-patakot sem lehet mindenhol kordában tartani. Végleg pedig akkor bizonyosodtam meg, hogy ez tényleg nem tréfa, amikor a redőnyt felhúzva alaposan kinéztem az ablakon. A tízemeletes lakóházak egytől egyig vízben álltak, mintha egy tó közepére épültek volna."

"Na, itt felgyorsultak az események (köszönhetően a szakmai "fertőzésnek"), fotó masina elő, néhány kép, néhány videó és indulhat a feltöltés, majd ezek publikálása a Borsod Online-ra. Igen ám, de a víz továbbra is "ellenállhatatlan" volt és a helyi transzformátor házikót is - sportnyelven szólva - kiütötte a ringből, így az egész környék áram nélkül maradt, én pedig összeköttetés nélkül a BOON-nal. Egy-két telefon után - melyek tudatosították bennem, hogy itt bizony jó néhány óráig nem várható komolyabb változás áram-ügyileg - arra az elhatározásra jutottam, hogy irány a BOON szerkesztőség. Ám ez se megszokott módon ment, hiszen a korom sötét lépcsőházban a hatodikról lemenni gyerekként még buli volt, most azonban nem tűnt annak, főleg annak tekintetében, hogy - mivel a tárcámat a lakásban felejtettem, így a bejárattól visszafordultam - meg is ismételtem ezt a mutatványt..."

"Az utcán "csak" a bokáig érő vizet kellett megszokni, de ezt beterveztem. A szerkesztőségig tartó út során azon elmélkedtem, hogy ha valaki is azt mondja nekem, hogy egy vasárnap a meghitt otthon helyett a munkahelyet választom, azt alapszinten kinevetem, most pedig szinte oda "menekültem" (na jó, azért nem kényszerített senki, meg más alternatíva is szóba jöhetett volna, de mégis így történt). És ha már ilyen "vicces" hangulatba kerültem, azon is morfondíroztam, hogy szerkesztőségbe belépve az ügyeletes kollégáknak merjek-e "Jó hétvégét!" köszönni vagy sem. (Ugyebár, akik szinte minden hétvégén dolgoznak, azoknak a hét utolsó két napja lehet bármilyen, de "jó" az tuti, hogy nem...). Azért a munkatársaimat se kell félteni, hiszen, amint megláttak ők intézték felém az általuk "kedvelt" köszönési formát :) A szerkesztőségben már semmi sem gátolt, hogy publikálhassam a felvételeimet, ráadásként a folyamatosan beérkező árvizes olvasói fotók és videók tucatjait szintúgy. Igaz, akadtak olyan periódusok, mikor a "sose leszünk kész!" munkahelyi szlogenünk többünktől is őszintén szólt, de jelentem még az éjféli Himnusz előtt minden a helyére került. Akkor még nem gondoltuk, hogy a következő napokban, hetekben lesz még rosszabb..."

10 éves a BOON: az objektív mögül