Nagyvilág

2010.03.09. 13:05

Cipőlopáson kapták az egylábút

<p>Dühítette a férfit, hogy csak párban adnak el cipőt, mikor neki csak az egyik fele kell.</p>

Egy amputált lábú embernek a cipővásárlás eleve kész tortúra, de az még inkább, hogy csak párban vásárolhatók meg a lábbelik, így Phil Moore mindig kidobta a számára használhatatlan bal darabot. A 48 éves munkanélküli mérnököt egyre jobban fusztrálta ez a dolog, mígnem oda jutott, hogy egy újabb egy darabos cipővásárlási kísérletének kudarca után egyszerűen kiválasztotta a próbára kihelyezett cipők közül a megfelelőt, betette a táskájába és mankóján kisántikált az üzletből. Állapotának egyik hátránya, hogy lopásnál nincs lehetőség gyors menekülésre, így miután az eladók észrevették a lopást és értesítették a rendőrséget, hamar elkapták a férfit, pont amikor az egy buszra készült felszállni.

"Tudom, hogy nem kellett volna ezt tenni,de az olyan embereket mint én kirabolják a gyártók és a kereskedők azzal, hogy egy pár cipő megvásárlására köteleznek" - nyilatkozta a férfi a brit médiának. Elpanaszolta azt is: írt már a két legnagyobb sportszergyártó cégnek, kérve, hogy csak a jobb cipőt vehesse meg, de elutasító választ kapott. "Elkeseredtem" - magyarázta tettét a férfi, akit végül bíróság elé állítottak, ahol 19 ezer forintnak megfelelő font bírságra kötelezték, továbbá az áruháznak ki kellett fizetni a cipő közel 30 ezer forintos árát.
- MON -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!