Obama a Távol-Kelet felé kacsingat

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Washington, 2011. november 21, hétfő (MTI) - Barack Obama, aki "Amerika első csendes-óceáni elnökének" nevezte el magát, az utóbbi kilenc napban végre azzal foglalkozhatott, amivel mindig is akart: megpróbálta a végeláthatatlan válságok földjéről, a Közel-Keletről a hatalmas potenciálú és dinamikus Távol-Keletre áthelyezni az amerikai külpolitika súlypontját.

"A politika jövője Ázsiában dől el, nem pedig Afganisztánban vagy Irakban, és az Egyesült Államok a középpontjában fog állni a történéseknek" - írta Obamának a Hawaiit, Ausztráliát és Indonéziát érintő körútját megelőzően a Foreign Policy folyóiratban Hillary Clinton külügyminiszter. Megállapítása nem volt újszerű, hiszen a folyamat, amely során a világgazdaság súlypontja az atlanti régióból az ázsiai-csendes-óceáni térségbe tevődött át, már évtizedek óta tart, de azt mindenesetre pontosan tükrözi, hogy az amerikai diplomácia vezetője az elnökével együtt abban hisz, hogy a 21. században az itteni fejlemények sokkal meghatározóbbak lesznek Amerikára nézve, mint bármi más a külvilágból.

"Ez a világ leggyorsabban növekvő régiója, s egyetlen piac sem fontosabb a gazdaságunk jövője szempontjából mint Ázsia és a Csendes-óceán térsége - ez az a régió, amelybe irányuló exportunk már most ötmillió amerikai munkahelyet biztosít" - jelentette ki útja során a 9 százalékos munkanélküliség leszorításával csekély eredménnyel próbálkozó amerikai elnök, aki egy éven belül az újraválasztás megmérettetése elé néz.

A hangzatos kijelentés, miszerint Obama lenne az Egyesült Államok első csendes-óceáni elnöke, már abban a pillanatban megkérdőjeleződött, amikor ezt két évvel ezelőtt Tokióban elmondta magáról. Mert igaz ugyan, hogy a Fehér Ház jelenlegi lakója Hawaiion született és ott is nőtt fel, s közben négy évet Indonéziában is leélt, ám Nixon, aki a kommunista Kínával felvette a diplomáciai kapcsolatokat, Kaliforniában látta meg a napvilágot, Reagan pedig ott vált politikai vezetővé. Taft a Fülöp-szigetek főkormányzója volt, a kínaiul is megtanult Hoover Ausztráliában és Kínában dolgozott bányamérnökként, Eisenhower, Kennedy, Johnson, Nixon, Ford és az idősebbik Bush pedig szolgált a térségben. Vagyis az elődök közül sokan felnőtt fejjel ismerték meg annak a hatalmas és sokszínű világnak a különböző szegmenseit, ahol a jelenlegi elnök gyerekeskedett.

Tagadhatatlan azonban, hogy ha nem is úttörőként és ha nem is először járt itt, de Obamát sokan most is tárt karokkal várták a társégben. A Bali szigetén megtartott Kelet-Ázsiai Csúcs 18 részvevője közül például csak kettő - Kambodzsa és Myanmar - nem hozta szóba a Peking által beltengernek tekintett Dél-kínai-tenger biztonságának ügyét. És a megszólalók közül egyedül Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök gondolta úgy, hogy a kérdést nem azon a fórumon kellett volna megbeszélni.

Obama, félretéve az elődjétől örökölt, s reményei szerint hamarosan lezárandó iraki és afganisztáni háború gondjait, valamint a tőle függetlenül kirobbant "arab tavasz" és az európai pénzügyi válság megoldatlan kérdéseit, most végre a "saját hangján", egy öntudatos világhatalom vezetőjeként nyilatkozhatott.

Amerika "itt marad" csendes-óceáni hatalomként, és segít a térség jövőjének formálásában - jelentette ki Obama, ami zene volt több térségbeli ország - köztük Vietnam - vezetői füleinek, akiket egyre jobban aggaszt a világ második gazdaságává előlépett Kína erősödő önbizalma.

Obama az utóbbi kilenc nap alatt több olyan, az amerikai befolyás helyreállítására vonatkozó bejelentést is tett, amit nem titkolt nemtetszéssel fogadtak Pekingben. Az elnök közölte, hogy hamarosan 2500 amerikai tengerészgyalogos állomásozik majd Ausztráliában, hogy az Egyesült Államok helyreállítja a kapcsolatait a Peking hátsó udvarához tartozó Myanmarral, s hogy - egyelőre Kína részvétele nélkül - egy szabadkereskedelmi övezet létrehozását kezdeményezi.

"Ez nem arról szólt, hogy bárkit is elszigeteljünk, vagy feltartóztassunk" - jelentette ki Obama látogatásától Tom Donilon, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója.

Elemzők szerint az amerikai elnök lendületes nyilatkozataival - amelyektől az amerikai belpolitikában elszoktak már - sikeres diplomáciai turné benyomását keltette az Egyesült Államokban. Igaz, hogy Kínával és a szintén ázsiai és csendes-óceániai hatalom Oroszországgal egy igen fontos kérdésben, a nukleáris hatalmi ambíciókkal rendelkező Irán elleni közös fellépésben nem sikerült megállapodnia, ám az erőfitogtató retorikát Indonéziában megfejelte egy 21,7 milliárd dolláros repülőgép-eladási üzlettel is.

De vajon valóban érvényesíthetők-e az Egyesült Államok Obama által megfogalmazott távol-keleti ambíciói? A jelek szerint ezek valóra váltásának legfőbb akadálya nem Kína vagy valamelyik más ellenérdekelt hatalom ellenállása; az elnök hazatérve azzal kell Washingtonban szembenéznie, hogy a kongresszus deficitcsökkentő "szuperbizottsága" képtelen volt a hétfői határidőre megállapodni arról, hogy az elkövetkező 10 év során mely területeken fogják vissza a kiadásokat a 15 ezer milliárd dollárt meghaladó államadósság további növekedésének megfékezése érdekében.

Mivel a belpolitikai megosztottság ismét áthidalhatatlannak bizonyult, 2013-tól egy automatikus, fűnyírószerű költséglefaragás lép életbe, amely erősen megnyirbálja majd a diplomáciára, de elsősorban - a Pentagon által korábban megtett megtakarítási bejelentésekkel együtt - a haderőre költhető pénzt. Leon Panetta védelmi miniszter szerint ez több haderőnemet a második világháború óta nem tapasztalt szintre vetne vissza.

Márpedig a "papírtigrist" nem tartják becsben a Távol-Keleten.