Látnivalók

2024.03.29. 20:27

Megnyitották kapuikat a turisták előtt a csehországi várak és kastélyok

Megnyitották kapuikat pénteken a nagyközönség előtt a csehországi kastélyok és várok, amelyek a téli turistaidényben zárva tartottak. A koronavírus-járvány okozta korlátozások után a műemlékek iránti érdeklődés ismét növekedést mutat - írja közleményében a prágai Nemzeti Műemlékvédelmi Hivatal (NPÚ), amely az állami műemlékeket kezeli és igazgatja.

MW

Forrás: Shutterstock

A Nemzeti Műemlékvédelmi Hivatal felügyelete alatt száznál több állami tulajdonban lévő vár és kastély működik. Ezek többsége a téli időszakban - november elejétől március végéig - zárva tart. A hivatal évi költségvetése az utóbbi időszakban átlagban mintegy másfél milliárd koronát tett ki. 

Miután a tavalyihoz képest az idén 30 millió koronával alacsonyabb az állami támogatás, a kastélyok és várak több mint kétharmadában 10-15 százalékkal emelkedtek a belépődíjak

 - közölte az NPÚ. A bevételek mintegy 40-50 százalékát a hivatal a műemlékek karbantartására és felújítására használja fel. 

A koronavírus-járvány előtt a cseh kastélyokat és várakat évi átlagban több mint ötmillió látogató kereste fel. A járvány alatti korlátozások után tavaly 4,2 millió volt a látogatók száma, félmillióval több, mint 2022-ben. 

A leglátogatottabb műemlék a Prágai Vár, a Hradzsin, amelyre tavaly is több mint kétmillióan voltak kíváncsiak. 

A kastélyok és várak kezelői az idén is számos programot, rendezvényt tartanak, hogy magukhoz csalogassák a turistákat. Nagyon népszerűek például az éjszakai látogatások, illetve a színes családi rendezvények. Több kastély és vár az idén közös tematikus programot is szervezett, amelynek keretében bemutatják, hogyan éltek a Habsburg-család tagjai csehországi birtokaikon. 

A részletes, az egyes helyszínekre tematikusan lebontott programmal a Nemzeti Műemlékvédelmi Hivatal (http://www.propamatky.info) weboldalain ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!