korszerűsítés

2019.11.21. 20:00

Tizenhat köznevelési intézményt fejleszt a kormány

Négy új iskola épül és 136 új tanteremmel bővítenek meglévő iskolákat a településeken.

Öt Pest megyei tankerületi központban 16 köznevelési intézményt bővít, illetve épít a kormány 60 milliárd forintból – jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.

Kásler Miklós közölte: a Nemzeti Köznevelési és Infrastruktúra Fejlesztési Program következő állomásaként négy új iskola épül és 136 új tanteremmel bővítenek meglévő iskolákat Budapest környéki településeken.

A tárcavezető elmondta:

a 21. század követelményeinek megfelelő infrastruktúrát szeretnének kialakítani.

Az új iskolák építésekor a legfontosabb szempontok, hogy legyenek egészségesek, energiatakarékosak, legyen alacsony az épületek szén-dioxid-kibocsátása és legyenek felszerelve a legkorszerűbb oktatási eszközökkel.

Hozzátette: az iskolaudvarok és környezetük kialakításában fontosak lesznek az ökológiai szempontok is.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár kiemelte:

a lakosságnövekedés Budapest agglomerációjában a legnagyobb arányú, és a Központi Statisztikai Hivatal előrejelzései szerint a következő évtizedekben akár 10-20 százalékos népességnövekedés is várható, ezért szeretné a kormány növelni az iskolai férőhelyek számát a főváros környékén.

Ismertetése szerint Veresegyházán és Dunaharasztiban 24 osztályos, Csömörön és Kistarcsán 16 osztályos új iskola épül.

Emellett Nagykovácsiban, Diósdon, Gyömrőn, Inárcson, Dunavarsányban, Délegyházán, Szigethalmon, Kismaroson, Sződön, Vácdukán, Őrbottyánban és Tahitótfaluban bővítik az iskolákat 8, 16, illetve 24 tanteremmel.

Maruzsa Zoltán hozzátette: a kivitelezések – a tervezés és a beszerzések után – várhatóan 2021-ben kezdődhetnek el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában