Áder János a budavári zsinagógában gyújtott gyertyát a holokauszt áldozatainak emlékére

A megemlékezésen Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija arról beszélt: a „sötétségre emlékezni önmagában a sötétségért” nincs értelme. Az emlékezés célja a zsidó hagyomány szerint az, hogy „mi is reményt, erőt tudjunk meríteni” belőle – mondta.

Felidézte a váci Meizles főrabbi történetét, akit 1944 tavaszán tisztelői szerettek volna elbújtatni, de ragaszkodott ahhoz, hogy a közösségével maradjon. Így került az auschwitzi táborba, ahol azzal kellett szembesülnie, hogy azok többsége, akikért vállalta, hogy elhurcolják, már nincs életben.

A rabbi, aki érezhetett keserűséget, reményvesztettséget és szorongást, mégsem a saját veszteségére koncentrált, hanem azt kereste, holt tud fényt gyújtani Auschwitz sötétségben. Így talált rá arra a három barakkra, ahol Észak-Kelet-Magyarországról és Kárpátaljáról elhurcolt tizenéves fiatal rabbinövendékeket, diákokat tartottak fogva. A rabbi védelmébe vette a fiúkat, imádkozott velük, tartotta bennük a reményt. 1944 őszén, a zsidó újév, a ros hasana ünnepén a rabbi életét kockáztatva beszökött a barakkba, hogy megfújja a sófárt a fiúknak.

Köves Slomó megjegyezte: ez csak egy a sok történet közül, amelyek Meizles rabbi hősiességét példázzák. Úgy fogalmazott:

„ha van ok arra, hogy ennyi év távlatából emlékezzünk a holokauszt sötétségére, az csakis az lehet, hogy megtaláljuk ezeket az apró fényeket, amelyek reményt adnak a sötétségben”.

Az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén nyilvánította január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává, annak emlékére, hogy az auschwitzi haláltábor 1945. január 27-én szabadult fel.