Koronavírus

2022.05.16. 13:38

Százezrével fertőződnek meg az emberek Észak-Koreában

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség jelentése szerint az elmúlt 24 órában 392 920 ember kapta el a koronavírust az országban, összesen hétfőig 1 213 550-en fertőződtek meg, és 50-en meg is haltak, mióta az ország a múlt héten elismerte, hogy ott is megjelent a koronavírus.

A KCNA nem nevezi meg a kórokozót, csak "lázról" ír. Az állami tájékoztatás szerint 564 860 embert kezelnek fertőzés miatt.

A Johns Hopkins Egyetem tavalyi elemzése szerint az ország egészségügyi ellátórendszere 195-ből a 193. helyen végzett; a kórházak felszerelése szegényes, kevés az intenzív terápiás hely. Szakértők szerint Phenjan semmilyen kezelési módnak nincs birtokában, és a tömeges teszteléshez sincsenek eszközei.

A KCNA jelentése szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető élesen bírálta hétfőn az ország egészségügyi hatóságait. Az országot irányító Koreai Munkapárt politikai bizottságának ülésén szóvá tette, hogy a gyógyszertárak nincsenek nyitva a nap 24 órájában, a gyógyszerek beszerzéséért felelős illetékesek nem kezelték megfelelően a helyzetet, a gyógyszerészek pedig nem ügyelnek megfelelően a higiéniára és a védekezésre. Kim mozgósította a hadsereget, hogy "azonnal stabilizálják a gyógyszerellátást Phenjanban", ahol a vírust elsőként észlelték. A KCNA azt írja, Kim Dzsong Un személyesen vette kézbe a járvány elleni küzdelem irányítását, és szinte naponta ülésezik a politikai bizottság.

Észak-Korea lakossága teljesen védtelen a vírussal szemben, miután az ország vezetése eddig sem Kína, sem az ENSZ Covax-programjának segítségét nem fogadta el a vakcinabeszerzésben.

Peking és Szöul ismét felajánlotta segítségét. A dél-koreai kormány megkísérelt hivatalos üzenetet küldeni Phenjannak az összekötő irodán keresztül, felajánlva együttműködését a járványellenes küzdelemben. Észak-Korea egyelőre nem válaszolt - közölte az országegyesítési minisztérium hétfőn.

"Ha az észak-koreai hatóságok elfogadják, nem fogunk fukarkodni a szükséges támogatással, és készek vagyunk gyógyszereket - beleértve a koronavírus elleni oltóanyagot -, egészségügyi felszerelést, valamint egészségügyi személyzetet küldeni" - hangsúlyozta Jun Szuk Jol dél-koreai elnök.

Jun egy héten belül már másodszor ajánlotta fel országa segítségét.

Egészségügyi források szerint Dél-Korea megfelelő mennyiségű vakcinával rendelkezik ahhoz, hogy probléma nélkül segélyt tudjon küldeni Észak-Koreába.

A szöuli egészségügyi hatóságok azt gyanítják, hogy a járvány sokkal súlyosabb lehet annál, mint amit az észak-koreai állami média elismer.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában