Magyarázkodás

2023.03.08. 07:27

Gyurcsány Ferenc előadta saját verzióját a nagy ölelésről

A DK elnökének állítása szerint a mozzanatot előre megbeszélték, egészen pontosan azt, hogy „kimennek és hosszan megölelik egymást, tüntetőleg”.

Forrás: Facebook

A történet előzménye, hogy hétfőn beiktatták az Országgyűlés tagjai közé az offshore-botrányáról hírhedtté vált Ráczné Földi Juditot, akit az elhunyt Kordás László helyére jelölt Gyurcsány Ferenc pártja. A DK új képviselőjének a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc sajátosan gratulált, szorító öleléséből pedig pár óra alatt mém lett.

Két barát ölelkezett – mondta el az ATV Egyenes beszéd című műsorában a DK elnöke, majd reagált arra is, hogy Görög Ibolya azt mondta, abúzus, ami a parlamentben történt. Gyurcsány szerint a protokollszakértőnek azért nincs igaza, mert nem egy protokoll esemény történt – írja a Magyar Nemzet.

A politikus szerint az ölelés azt is mutatta, hogy 

mindenki elmehet „a csudába”, a párt együtt van, a jövőre nézve is. 

A Magyar Nemzet cikkét itt olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában