Advent

2023.12.09. 22:54

Ferenc pápa szerint az idei betlehem a Szentföldön szenvedő gyerekekre emlékeztet

A Szent Péter téren felállított betlehem a Szentföldön élő testvéreinkre emlékeztet, elsősorban a gyerekekre, akik a legsúlyosabb árat fizetik a háborúért - mondta Ferenc pápa a vatikáni fenyőfát és betlehemet bemutató delegációnak tartott beszédében szombaton.

MW

Ferenc pápa

Forrás: MTI/AP

Fotó: Gregorio Borgia

Kijelentette: 

miközben a jászolban az apró, szegény és védtelen gyermek Jézust csodáljuk, nem szabad megfeledkezni a Szentföldön élők tragédiájáról.

Az egyházfő szombat délelőtt a Szent Péter téren felállított fenyőt és a mellette épített betlehemet adományozó tartományok képviselőit fogadta. A fenyőfa fényeit szombat délután kapcsolták fel. Megnyitották a tér közepén álló obeliszk mellett épített betlehemet is.

A huszonhét méter magas, ötvenhat éves fenyőfa az idén az északnyugati Piemont régióból, Macra hegyi település erdeiből érkezett: a térséget a tartomány elnöke, Alberto Cirio, Macra polgármestere, Valerio Carsetti, valamint a helyi püspök Cristiano Bodo képviselte.

A Vatikán karácsonyfája, miután felkapcsolták a fényeit, és megnyitották a mellette épített betlehemi jászolt a Szent Péter téren 2023. december 9-én
Fotó: Fabio Frustaci / Forrás: MTI/EPA/ANSA

A fenyőt hétezer, fehér színű alpesi csillagvirág díszíti, amelyeket erre az alkalomra termesztettek. A havazás illúzióját akarják kelteni a Szent Péter téren. A fát vízkereszt ünnepe után újrahasznosítják. Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy kis gesztusokkal lehet a teremtett világot védelmező ökológiai fordulatot megteremteni. A fenyőfa állításának szokását a lengyel pápa, II. János Pál vezette be a Vatikánban 1982-től.

A Vatikán karácsonyfája
Fotó: Fabio Frustaci / Forrás: MTI/EPA/ANSA

Az épületnagyságú betlehem, amely a hagyomány szerint a fenyő közelében áll, az idén a Lazio tartománybeli Rieti egyházmegye ajándéka.

A városhoz közeli Greccióban rendezték meg először Jézus születésének jelenetét 1223-ban: Assisi Szent Ferenc nevéhez kötődik, aki a Szentföldről való visszatérése után terjesztette el ezt a karácsonyi hagyományt az akkori Itáliában. A legenda szerint Greccio egyik barlangjában idézte fel a születés jelenetét ott élő emberekkel.

A Szent Péter téri betlehemet Francesco Artese kézműves és munkatársai készítették. A barlangra emlékeztető építmény hét méter magas és százötven négyzetmétert foglal el. A Greccio környéki kegyhelyeket idézi azok középkori freskódíszítéseivel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában