Felmérés

2024.06.30. 18:13

Csehországban továbbra is az ANO a legnépszerűbb politikai tömörülés

Csehországban továbbra is az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom a legnépszerűbb politikai tömörülés. Amennyiben júniusban parlamenti választást tartottak volna, azt fölényesen, 34 százalékkal az Andrej Babis volt kormányfő vezette mozgalom nyerte volna - derül ki abból az országos felmérésből, amelyet a Kantar CZ ügynökség készített a közszolgálati Cseh Televízió számára, amely vasárnap ismertette az eredményt.

MW

Andrej Babis korábbi cseh kormányfő, az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) tömörülés vezetője távozik egy szavazóhelyiségből, miután leadta szavazatát az európai parlamenti választásokon Pruhonicében 2024. június 7-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Martin Divisek

A második helyen a jelenlegi legerősebb kormánypárt, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) végzett volna 16 százalékkal, míg a harmadikon a kormánykoalíciós Polgármesterek és Függetlenek párt (STAN) 9,5 százalékkal. 

Az ötszázalékos parlamenti küszöböt még a kormánykoalíciós Cseh Kalózpárt (9 százalék), illetve az ellenzéki Szabadság és Közvetlen Demokrácia mozgalom (SPD) lépte át a felmérésben 6 százalékos támogatottsággal. 

Két további kormánypárt, a jobboldali TOP 09 és a kereszténydemokrata KDU-CSL támogatottsága nem lépte túl az ötszázalékos küszöböt. 

A Kantar CZ felmérése megerősítette, hogy az ANO továbbra is tartja magas támogatottságát és előnyét a többi párttal szemben. A 200 tagú parlamenti alsóházban az ANO most 95 mandátumot szerzett volna, míg a kormánykoalíció öt pártja közül kettő nem is jutott volna be a képviselőházba. A kormánykoalíciónak így 86 mandátuma lenne a jelenlegi 107 helyett. 

A következő parlamenti választásra a tervek szerint 2025 októberében kerül sor Csehországban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában