Óbudai korrupciós botrány

2024.08.31. 07:07

Horváth Csabára és társaira nézve is kínos információk kerültek a hatósághoz

A zuglói parkolási botrányról, illetve annak szereplőiről is beszélnek azokon a felvételeken, amiket egy titokzatos feljelentő adott át az óbudai önkormányzatot érintő bűnügyben a nyomozó ügyészségnek. Az iratokból ráadásul kiderül, hogy a III. kerületi kenőpénzes ügy egyik kulcsszereplője tisztában volt a Zuglóban történt kétes üzletekkel is – újabb részleteket tárt fel a Magyar Nemzet cikksorozata.

MW

Horváth Csaba, az MSZP budapesti képviselőcsoportjának vezetője, a XIV. kerület polgármestere felszólal a Fõvárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2024. február 28-án

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Az óbudai korrupciós botrányról szóló cikksorozat korábbi részeiből kiderült, hogy a nyomozó hatóságot nagy mértékben segítette egy titokzatos informátor, aki önmagára és a III. kerületi bűnügy több szereplőjére, köztük Kiss László polgármesterre is terhelő vallomást tett még 2021 decemberében. Többek között azt is elmondta, hogy Kiss Lászlót „főnöknek” nevezték az ügy szereplői, akik azt is hozzátették, hogy a polgármesternek „megy a pénz”. Ezek az információk lendületet adtak az eljárásnak, de

Kiss meggyanúsításához közeli barátja, bizalmasa vallomása mindenképp kellett,

aki egyezséget kötött az ügyészséggel a szabadulásáért cserébe.

Az ügyben indult nyomozás során idén márciusban fogták el az első gyanúsítottakat, köztül a baloldal fontos háttéremberét, P. Gábort, illetve társait, D. Róbertet, valamint F. Lászlót, Kiss László bizalmasát, felesége korábbi üzlettársát. Utóbbi kettő már szabadult a letartóztatásból, miután információink szerint beszélni kezdtek.

A nyomozó ügyészek júniusban elvitték Óbuda alpolgármesterét, Czeglédy Gergőt, majd augusztus 14-én Kiss Lászlót is őrizetbe vették. 

A Magyar Nemzet arról is írt, hogy a feljelentő kép- és hangfelvételeket is átadott a nyomozó ügyészeknek több szereplőről, amelyek nagyban hozzájárulhattak a nyomozás sikeréhez. A hatósági dokumentumokból kiderül, hogy ezekből a felvételekből hozott nyilvánosságra több részletet Anonymous is, például egy autóban történt pénzátadásról, illetve egy olyan sok száz millió forintnyi összegről, amit Magyarországra akartak hozni és amelynek eredete valamilyen drogügyletből származhatott. 

 A hatóságnak átadott anyagok között több más kerületet érintő stiklire is van utalás, például a hanganyagokban előkerül a zuglói korrupciós ügy is.

A parkolási botrányban nemrég emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Baja Ferenc volt szocialista miniszter, Horváth Csaba zuglói polgármester és Tóth Csaba helyi MSZP-s erős ember, valamint Molnár Zsolt szocialista országgyűlési képviselő és társai ügyében.

Az ügyészség korábbi közleménye szerint Horváth Csaba – a Fővárosi Közgyűlés tagjaként – és Tóth Csaba – a kerület országgyűlési képviselője – a feladat elvégzésére előre kiválasztott egy gazdasági társaságot. Azért, hogy az érintett cég nyerje el a pályázatot, a két politikus befolyásuk érvényesítését ajánlotta a cég képviselőinek.

A politikusok közreműködésükért a pályázat elnyerését követően, 2017 és 2019 között havi rendszerességgel 10–15 millió forintot kaptak.

A vád azt is tartalmazza, hogy 2017-ben egy helyi politikus is megkereste a céget azzal, hogy nem fogja politikai befolyását a parkolási szerződés ellenében érvényesíteni, amiért cserébe több alkalommal két-három millió forintot vett át. A cég a vesztegetésre szánt készpénzt fiktív számlák beállításával, illetve befogadásával teremtette elő.

Vádalku

Az ügyészségi közleményből nem derül ki, de a zuglói ügyben azután kezdtek nyomozni, hogy Fuzik Zsolt, a helyi parkolási cég egyik befolyásos munkatársa – egy alku keretében – az ügyészségi nyomozók előtt részletesen beszámolt arról, hogy ki, mikor, milyen összegű korrupciós pénzt kapott a SIS Parking Kft. profitjából. Összeségében sok száz millió forintról van szó. A férfi vállalta a hazugságvizsgálatot is, amiből kiderült, hogy igazat mondott. Fuzik vallomásaival a Magyar Nemzet több írásában is foglalkozott

A zuglói botrányt érintő hangfelvételek

A bortrányról a hatóságnál landolt felvételekben Anonymous is részletesen beszámolt. Az álarcos alak szerint az egyik beszélgetés során P. Gábor, a baloldal háttérembere azt mondta beszélgetőtársának – utalva arra, hogy bűncselekmény történt –, hogy „annyira bitang, hogy igaz”

Aztán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igen szövevényes jegyautomata-tenderéről kezdtek beszélni. Mégpedig azért, mert ez a történet is Horváth Csabához, Molnár Zsolthoz és egy másfél milliárdos – ahogy P. Gábor fogalmazott – „mutyikához” vezetett.

A hanganyag szerint P. először elmondta beszélgetőtársának, mit gondol egy cégről, amit csak IT Systemként emlegetett, s hogyan alakított ki szoros munkakapcsolatot egy bizonyos M. Attilával. Patek – miközben előadta, miként pöcköltek ki az üzletből egy Marci becenevű férfit – közölte: M. Attilával azért indultak el a BKK egyébként többmilliárdos jegyautomata-tenderén, mert tudták, hogy M.-nek van megfelelő szoftvere, mégpedig töredékáron. De ez még önmagában kevés volt a sikerhez. Élt ugyanis egy keretszerződés, amely a P. által csak T-ként emlegetett vállalat kötött a BKK-val.

 

A cikk folytatását és a további részleteket ITT olvashatja el.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában