Keresztényellenes álláspont

2024.08.14. 19:32

Simicskó István: álságos a baloldali sajtó fellépése a Szabadság-szobor ügyében

Álságosnak tartjuk, és szimplán kettős mércének nevezzük, amikor a baloldali sajtó a keresztállítás ellen fellép, a keresztények sértegetése, hitünk megcsúfolása esetén viszont jóval megértőbb – hangsúlyozta a KDNP frakcióvezetője szerdai, A kettős mérce szabadságának a szobra? című Facebook-bejegyzésében.

MW

A Szabadság-szobor az átépítés alatt álló Citadellán

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Simicskó István azt írta, a Citadella, valamint a Szabadság-szobor Budapest és Magyarország egyik emblematikus jelképe.

Kisfaludi Strobl Zsigmond szobra 1947-re készült el és eredetileg a nácikat Budapestről kiverő szovjetek tiszteletére emeltetett, az 1956-os forradalom idején a szoborcsoporthoz tartozó szovjet katona szobrát ledöntötték, majd a kommunista restaurációt követően visszaállították. A rendszerváltás után a szocialista érára utaló jelképeket eltávolították, így a szoboregyüttes elnyerte mai formáját – idézte fel a frakcióvezető.

Hozzátette: 

sajnos az elmúlt három évtizedben mind a Citadella, mind pedig a Szabadság-szobor állapota jelentősen leromlott, a most zajló felújítás egy régi adósságot törleszt és méltatlan állapotot szüntet meg.

A felújítás látványtervei szerint 

a Szabadság-szobor talapzatára egy keresztet helyeznek el, amely keresztény hitünk legfőbb szimbóluma.

„Ez az elképzelés olyannyira kiverte a biztosítékot egyes körökben, hogy aláírásgyűjtés indult a kereszt elhelyezésének megakadályozására. Az a kereszt zavarja egyesek lelki világát, amely megtalálható a Szent Koronán és így a magyar címerben is, s amely Európa közel kétezer éves vallási örökségét jelképezi” – fogalmazott Simicskó István.

Kiemelte, Magyarország és a magyar emberek az elmúlt 14 évben valamennyi választáson világossá tették, hogy nem kérnek a baloldalból és az őket pénzelő Sorosból. A magyarság a keresztény kultúrában gyökerező, erős, szuverén nemzetállamok Európájában hisz, az ország egyik legősibb jelképének használatával is ezen elkötelezettségét hangsúlyozza – szögezte le a frakcióvezető.

Simicskó István álláspontja szerint a Szabadság-szobor keresztje „nem csak 1000 éves múltunkat, de a magyarság jövőbe vetett hitét is jelképezi majd; jó helyen lesz ott, hiszen mindez Magyarország történelméből, kultúrájából és lelkületéből fakad”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában