Van, ahol szigorúbb

2024.09.07. 19:56

Iskolai mobiltelefon-szabályozás: a nemzetközi példákhoz igazodva született a döntés

A magyarországi iskolákra vonatkozó mobiltelefon-szabályozás a nemzetközi példákhoz igazodva, a gyermekek lelki és szellemi fejlődését szem előtt tartva született meg, az uniós azonban ennél azonban jóval szigorúbb. A tilalom célja, hogy a gyermekek leküzdjék a képernyőfüggőséget és elkerüljék az internetes zaklatást.

MW

Az okoseszközök használatának szabályozásával elkerülhető az internetes zaklatás

Forrás: Shutterstock

Fotó: MAYA LAB

Korábban több európai állam is megtiltotta a mobiltelefonok használatát az iskolákban, és egyre több ország gondolkodik ilyen lépésen. Franciaországban például pozitívak az első tapasztalatok ezzel kapcsolatban. A nyugati országban egyelőre kísérleti jelleggel, mintegy kétszáz iskolában vezették be a mobiltelefonok tilalmát – írja a Magyar Nemzet a Politico cikke alapján.

Az EU-s iskolában vasszigor uralkodik

Szeptember 4-i hatállyal az Európai Unió saját iskolahálózata egy a magyarnál sokkal szigorúbb szabályozást vezetett be a Schola Europæa az egyik nagy brüsszeli iskolájában.

A Brüsszel előkelő negyedeiben működő, elsősorban EU-s alkalmazottak gyerekeit képző, 1.sz. Brüsszeli Európai Iskola (EEB1) a minden EU-s iskolában kötelező angol, francia és német tannyelvek mellett dán, magyar, olasz, lengyel, spanyol, szlovén, lett és máltai EU-bürokraták gyermekeit oktatja. Az új tanév kezdetétől az ottani iskolásokra vonatkozó okoseszköz-tilalom az iskolán kívüli iskolai tevékenységekre, például az osztálykirándulásokra vagy múzeumlátogatásokra is érvényes.

A cikk a további részletekkel IDE KATTINTVA olvasható!

Érvek és ellenérvek az iskolai mobiltelefon-szabályozással kapcsolatban

A szeptemberben induló – azaz a 2024/25-ös – tanévtől tilos a mobiltelefonok használata az iskolákban. A Magyar Nemzet cikkében összeszedte az elmúlt hét társadalmi, politikai és szakmai eszmecseréiben lezajlott reakciókat.

  • A tanárokra is vonatkozik

Bár a tanároknak és a diákoknak nyilvánvalóan nem azonosak a jogaik már pusztán az életkoruknál fogva sem, a tiltás a tanárokra is vonatkozik, néhány életmentő kivétellel.

  • Több országban is életbe lép a szabályozás
    Franciaországban is hasonló tiltást vezetnek be, egyelőre kísérleti jelleggel: az új tanévben a változás kétszáz francia iskola 15 évnél fiatalabb tanulóit érinti. Az intézkedés hátterében az áll, hogy tudományos konszenzus van abban a témában, hogy a gyermekek túlzott képernyőhasználata káros hatással van az egészségükre és fejlődésükre.

Nagy-Britanniában, Hollandiában, Görögországban, Finnországban, valamint a múlt év végén Svédországban is tettek különböző jellegű lépéseket a mobilok kiszorításáért az iskolákból.

  • Javul a gyermekek iskolai teljesítménye
    „A leglényegesebbnek a korlátozás közösségi elemét tartom, hogy a diákok a szünetben ne a különböző videókat nézzék, hanem inkább egymással töltsék az idejüket, akár az iskolaudvaron” – mondta a lapnak Nánay Mihály, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemeskürty István Tanárképző Karának rektori megbízottja. A szakember szerint a tiltás miatt általánosságban javul majd a gyermekek iskolai teljesítménye.
  •  A társadalom túlnyomó többsége támogatja
    A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért felmérése szerint a megkérdezettek 94 százaléka az általános iskola alsó tagozatában, 89 százalékuk az általános iskola felső tagozatban, 73 százalékuk pedig a középiskolákban is szükségesnek tartja az okoseszközök használatának korlátozását. Eszerint a magyar emberek többsége indokoltnak véli a kormány döntését.
  • Kevesebb iskolai zaklatás
    „A szabályozás azt is segíti, hogy az iskolai zaklatásoknak elejét tudják venni, hiszen ha nincsenek a diákoknál mobileszközök, akkor nem készíthetők olyan videók, amelyeket a későbbiekben erre használhatnak” – fejtette ki Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
  • Az adatkezelés pedig fontos
    Eöry Csaba adatkezelési szakember kiemelte: a gyermekek adatai sokszor illetéktelen kezekbe kerülhetnek, és nagyon könnyű megfigyelni valakit az okoseszközök segítségével. „Nagyfokú kockázatnak teszik ki magukat a szülők és a gyerekek, ha nincsenek erre felkészülve”– figyelmeztetett.
  • A gyártó sem ajánlja?
    Az okostelefonokat és egyéb digitális kütyüket gyártó techvilágban már évek, sőt évtizedek óta elterjedt az a szemlélet, hogy ezek az eszközök veszélyesek a gyermekekre és mind az iskolában, mind otthon erősen korlátozni kell a használatukat. Sokak mellett ezt képviselte Bill Gates, a Microsoft alapítója, és ezt vallotta Steve Jobs is, az okostelefonok atyja.

A cikk folytatásához kattintson IDE!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában