Diplomácia

2024.09.17. 09:22

Szijjártó: ma Brüsszel a veszélyt, míg Kairó a védelmet jelenti Európának a migráció tekintetében

Napjainkban Brüsszel a veszélyt, míg Kairó a védelmet jelenti Európának a migráció tekintetében, ezért fontos támogatni Egyiptomot a határvédelme erősítésében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az észak-afrikai ország fővárosában, írja az MTI.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

A tárcavezető az egyiptomi kollégájával, Badr Abdel-Atival tartott közös sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy a két ország közötti párbeszédnek mindig stratégiai jelentősége van, s különösen igaz ez jelenleg, a veszélyek korában.

„Mindkét ország fegyveres konfliktusok, háború közvetlen szomszédságában található, és mindketten szembesülünk a tömeges illegális migráció okozta kihívásokkal. Mi biztonságban szeretnénk élni, ehhez két dologra van szükség: egyrészt, hogy a térségeinket sújtó háborúk minél előbb véget érjenek, illetve hogy a térségeinket sújtó migrációs hullámokat minél előbb meg lehessen állítani” – hangsúlyozta.

Majd rámutatott, hogy Egyiptomnak igen fontos szerepe van mindkét területen. „Egyiptom az európai biztonság egy nagyon fontos letéteményese, Egyiptom Európa észak-afrikai védvonalának a bástyája” – figyelmeztetett.

„Magyarország nagyra becsüli, hogy Egyiptom megállítja a migrációt. Nagyra becsüljük, hogy Egyiptom felől nincsen migrációs nyomás Európán. Ha Egyiptom másképp viselkedne, ha átengedné a területén a migránsokat, akkor nagyon nehezen kezelhető migrációs hullám érkezne Európába” – tette hozzá.

Furcsa, de ma úgy néz ki a helyzet, hogy Brüsszel a veszélyt, Kairó pedig a védelmet jelenti Európának a migráció tekintetében. Egyiptom védi Európát az illegális migránsoktól, Brüsszel pedig az elhibázott politikájával egyre súlyosbítja a migrációs válságot Európában

– fogalmazott.

Szijjártó Péter ezért azt sürgette, hogy az Európai Unió minél előbb utalja át a támogatását az egyiptomi határvédelem erősítésére az Európai Békekeretből a júniusban aláírt megállapodás alapján, ugyanis az országnak összesen ötezer kilométernyi határvonalat kell védenie, ami rendkívül komoly kihívás.

Illetve kifejtette, hogy az Egyiptomhoz hasonló szövetségesekre azért is szükség van, mert a következő húsz év során Afrika népessége 750 millióval fog nőni. „És ennek vagy szörnyű humanitárius katasztrófa lesz az eredménye, vagy minden idők legnagyobb migrációs nyomása Európában” – vélekedett, arra is kitérve, hogy ezek elkerüléséhez átfogó afrikai fejlesztési stratégiára lenne szükség az EU részéről.

Ezt követően közölte, hogy Magyarország Egyiptommal együtt a globális békepárti többség részese, és a két ország egyetért abban, hogy ugyan semmi közük az ukrajnai háborúhoz, mégis fizetniük kell annak az árát egyebek mellett az egekbe szökő infláció képében.

„A háborúnak a fegyverszállítások egész biztosan nem fognak véget vetni. Szorgalmazzuk, hogy minél előbb kerüljön sor a fegyverszünetre és a béketárgyalásra” – mondta.

„És a Közel-Kelet térségében is az az érdekünk, hogy az eszkalációt meg tudjuk akadályozni, meg tudjuk akadályozni a fegyveres konfliktus továbbterjedését. Köszönjük Egyiptom stabilizáló szerepét ebben a tekintetben, és azt kérjük az egyiptomiaktól, hogy folytassák az erőfeszítéseiket a túszok kiszabadítása érdekében, mert még mindig van magyar állampolgár a Hamász foglyai között” – fűzte hozzá.

 

A miniszter végül kitért a stratégiai területekre is kiterjedő kétoldalú együttműködés kérdéseire is, arra hívva fel a figyelmet, hogy a gazdasági kapcsolatokban valódi sikertörténetek íródnak.

Bejelentette, hogy aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében rendszeres szakmai egyeztetést fognak folytatni a két ország hatóságai a nukleáris fejlesztéseket illetően, ugyanis Egyiptomban azonos technológiájú atomerőmű épül, mint Magyarországon, csak előrébb tartanak az építkezésben.

„Arra számítunk, hogy az itt felgyűlt tapasztalatok hasznosítása a Paks II. beruházás felgyorsítását tudja jelenteni, s számítunk arra is, hogy egyes magyar technológiákat, amelyeket nagy nemzetközi elismerés övez, az itteni nukleáris erőmű építésénél is majd figyelembe fognak venni” – mondta.

Ezt követően üdvözölte, hogy a 4iG optikai kábel építését készíti elő Albánia és Egyiptom között, illetve a magyar vállalatnak az a beruházása is előkészítés alatt áll, amelynek nyomán hatmillió helyi háztartás számára biztosíthatnak majd internetelérést az infrastruktúra fejlesztésével.

Aláhúzta: emellett Dunakeszin folyamatosan készülnek az egyiptomi vasúttársaság által rendelt vasúti kocsik, még 374-et kell leszállítani az 1350-ből, továbbá fontos eredmény az is, hogy tavaly mintegy 19 ezer szarvasmarhát sikerült hazánknak értékesítenie az észak-afrikai országban.

„23 vállalat vezetője van itt ma velem, akik összesen 266 találkozót fognak lebonyolítani 104 egyiptomi partnerrel, és őszintén remélem azt, hogy a stratégiai politikai együttműködés mellé felzárkóznak a vállalatközi kapcsolatok is” – összegzett.

Szijjártó: a gazdaság területére is ki kell terjeszteni a magyar–egyiptomi stratégiai együttműködést

A tárcavezető a magyar–egyiptomi üzleti fórumon elmondott beszédében rámutatott, hogy a veszélyek korában él napjainkban az emberiség, mind a két ország a háborúk és az illegális migráció kockázataival néz szembe, ráadásul ezek a kihívások hosszú távon a világ ismételt blokkosodását is eredményezhetik.

Szavai szerint Magyarország a hidegháború alatt már igen sokat veszített ezen a szembenálláson, ezért ehelyett a konnektivitásban lenne érdekelt. „Minél inkább össze van kapcsolódva a világ, az annál jobb mindenkinek” – fogalmazott.

Arra is emlékeztetett, hogy a két ország stratégiai partnerségi megállapodást írt alá, amelyre a kormány nem „üres szavakként, kommunikákciós panelként” tekint, hanem valódi jelentőséget tulajdonít neki.

„Érdekünk ezen stratégiai politikai kapcsolatot a gazdaság és az üzlet területére is átvinni” – jelentette ki.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy ehhez mára adott minden szükséges előfeltétel. Először is, nincsenek a politikában nyitott kérdések, amelyek akadályt jelenthetnének a vállalatközi együttműködésben, és az összeköttetéseket is megteremtették, Budapestről jelenleg négy egyiptomi város is elérhető közvetlen légijárattal – sorolta.

Kitért az emberek közötti kapcsolatokra is, üdvözölte, hogy évente kétszáz egyiptomi hallgató tanulhat ösztöndíjjal magyar egyetemeken, akik hazaérkezésüket követően remélhetőleg előmozdíthatják a két országi közötti viszonyt is.

Aláhúzta, hogy sikeres volt a kereskedelem előtt álló akadályok lebontása, ugyanis ha ez nem így lenne, akkor nem bővült volna másfélszeresére a kétoldalú kereskedelmi forgalom tíz év alatt. Ennek értéke tavaly 240 millió euró volt, és – mint mondta – még bőven van növekedési potenciál.

Illetve hangsúlyozta, hogy a magyar–egyiptomi kapcsolatokat a kölcsönös tisztelet és bizalom jellemzi.

A miniszter kifejtette, hogy Magyarország kis ország, ezért jól meg kell fontolnia, hogy melyik ágazatok fejlesztésére fókuszál, amelyekben világszinten is versenyképes tud lenni, és a kairói útjára őt elkísérő vállalatok vezetői épp ezeket a szektorokat képviselik: információtechnológia, autóipar, gyógyszeripar, mezőgazdaság, élelmiszeripar, vízgazdálkodás, biztonsági nyomtatás, faipar.

Reményét fejezte ki, hogy a 23 magyar cégvezető a 104 egyiptomi partnerrel lebonyolítandó több mint 230 találkozón megállapodásra tud jutni a kapcsolatok fejlesztéséről.

Úgy vélte, hogy a sikeres együttműködéshez zászlóshajó-projektekre és sikertörténetekre van szükség, amelyeket továbbiak követhetik, de szerencsére már vannak is ilyenek.

Erre példaként hozta, hogy Dunakeszin készülnek az egyiptomi vasúttársaság által rendelt vasúti kocsik, még 374-et kell leszállítani az 1350-ből, továbbá nagy eredménynek nevezte azt is, hogy tavaly mintegy 19 ezer szarvasmarhát sikerült hazánknak értékesítenie az észak-afrikai országban.

Érintette azt is, hogy a 4iG optikai kábel építését készíti elő Albánia és Egyiptom között, illetve a magyar vállalatnak az a beruházása is előkészítés alatt áll, amelynek nyomán hatmillió helyi háztartás számára biztosíthatnak majd internetelérést az infrastruktúra fejlesztésével.

Emellett elmondta, hogy egy nagy öntözési projekt előkészítése is folyamatban van, amelynek célja az egyiptomi mezőgazdaság hatékonyabbá tétele.

Szijjártó: európai biztonsági érdek az EU és Egyiptom közötti együttműködés fenntartása

Miközben Brüsszel azon mesterkedik, hogy minél több migráns érkezzen Európába, addig szerencsére vannak olyan felelősségteljesen gondolkodó afrikai országok, melyek féken tartják a migrációt. Közülük is kiemelkedik Egyiptom, az európai kontinens észak-afrikai védvonalának bástyája. Ha az egyiptomiak nem akadályoznák meg a migrációt a területükön keresztül, akkor kezelhetetlen migrációs nyomással szembesülnénk a Földközi-tenger keleti medencéjében

– írta Szijjártó Péter a Facebook-oldalán.

„Ezért igazi európai biztonsági érdek az EU–Egyiptom-együttműködés fenntartása”

– hangsúlyozta bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszter.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában