Figyelmeztetés

2 órája

Kormányszóvivő: az árulók, a báránybőrbe bújt farkasok ma is köztünk járnak! (videó)

„A szabadságnak nagy ára van, drágán mérik. Ezt az árat szüleink és nagyszüleink fizették meg hatvannyolc esztendővel ezelőtt, amikor életüket tették kockára hazánk függetlenségéért és nemzetünk szabadságáért” – mondta Vitályos Eszter a közösségi oldalára szerdán reggel feltöltött videójában.

MW

Vitályos Eszter kormányszóvivő az október 16-i kormányinfón

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A kormányszóvivő szerint amikor az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezünk, nem téveszthetjük szem elől: a múltunk nélkül nem lehet jövőnk, ezért arra figyelmeztetett, hogy a hősökre való kegyelet- és tiszteletteljes emlékezés mellett az árulókra is emlékeztetnünk kell, akik szerinte ma is köztünk járó, báránybőrbe bújt farkasok. 

Ők azok, akik úgy beszélnek, szabadságról, tisztességről és erkölcsről, és úgy kiáltanak diktatúrát, hogy közben fenyegetnek. Ugyanazt mondják, amit akkor az elnyomók: »Aki nincs velünk, az ellenünk van!«

– fogalmazott Vitályos Eszter, aki úgy véli, az ötvenhatos hősök öröksége arra is emlékeztet minket, hogy „a szabadság nem velünk születik, nem magtól értetődő, ki kell harcolnunk, vigyáznunk kell rá és meg kell védenünk, ha kell”. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában