A száz kiló mindenkinek száz kiló

Ózd - Az ózdi szakember nagyon szeretné, ha a városnak lenne olimpikonja­­­. Interjú: Fekete Józseffel, az Ózdi Súlyemelő és Fitness Club edzőjével.

Több mint negyven éve Észak-Borsodba sodorta a sors Fekete József súlyemelőedzőt, aki most ünnepelte 70. születésnapját. Ezen alkalomból kerestük fel.

Ha valaki ma azon gondolkodik, hogy súlyemelésre adja a fejét, mit mondana, miért tegye?

Fekete József: Mert az erő hatalom, nagy tudás. Ugyanúgy, mint a szellemi erő. Bármelyik sportágat megnézi az ember, mindenhol úgy kezdik, hogy súlyt kell emelni. Alapsportág. A kezdetektől ott van az olimpia műsorán, nem véletlenül. Korrekt sport, nem agresszív, a száz kiló mindenkinek annyi, vagy felemeli valaki, vagy nem. Fájdalmakkal jár, ez igaz, de a sikerhez ezeket el kell tudni viselni. Fizikusok szerint minél magasabban emelünk súlyt a tengerszint felett, mondjuk, 2500 méteren, annál könnyebb, de persze ez csak pár grammot jelent.

Amikor kezdte, milyenek voltak a körülmények?

Fekete József: Egy poros, koszos pincében kezdtem el emelni, egy 4×5 méteres helyiségben a DVSC-pályán. Hetente háromszor mehettünk be, kedden, csütörtökön és vasárnap. De volt, hogy kedden nem engedtek be, ugyanis este 7 órától adták a tévében az Angyal című sorozatot, Roger Moore-ral a főszerepben, s a gondnok, aki ott lakott a szomszédban, nem szerette, ha akkor dübögünk a súlyokkal. Legalább nem az utcán csavarogtunk, tévé se volt, csak gazdagabb helyeken vagy klubokban.

Volt olyan pillanat, esemény, amely különösen nagy hatással volt önre?

Fekete József: 1962-ben Budapesten rendezték a világbajnokságot, amelyet élőben közvetítettek. Apám műhelyében voltunk, amely munkásoknak klub volt, itt sakkoztak, biliárdoztak. Amikor megkezdődtek a versenyek, lekapcsolták a villanyt, és azt néztük. Az akkori egyik nagy sztár, a szintén Hajdú-Biharból, Berekböszörményből indult Veres Győző volt, aki akkor már a Csepelben versenyzett. Világbajnok lett Pesten, aztán a következő évben is, 1960-ban és 1964-ben pedig bronzérmes volt az olimpián. Járt otthon, Debrecenben, elment előttem, csodáltam, jellegzetes sötét szemüvege volt, mindenki olyat akart magának. 1961-ben a 75 kilós súlycsoportban – amiben én is versenyeztem – 146 kg-os világcsúcsot nyomott, amelyet tíz évvel később én döntöttem meg, persze akkor a 146 kiló már nem volt világcsúcs. Az akkori Népsport is megírta 1971. március 14-én, hogy „Tízéves szakállas csúcs dőlt meg”. Odajött, gratulált, s azt mondta: „Örülök, hogy egy bihari legény vette át a csúcsomat.”

A szülei nem akarták, hogy más sportot válasszon, csináljon?

Fekete József: Nem tudták, hogy súlyt emeltek, akkor a gyerekek össze-vissza mentek, bevallom, a rosszaságról voltam otthon híres… Előtte tornáztam, birkóztam, szóval jó alapom volt. Az első megyei versenyen nyomtam 75 kilót, ez egy szombati napon volt és vasárnap már benne volt az eredmény a Hajdú-Bihari Naplóban. Anyám látta, s csak annyit szólt: „Látod, milyen híres a névrokonod!” Erre rávágtam: „Az én vagyok!”, mire ő: „Nem igaz az, csak beszélsz, ki tudja, hova jársz…” A következő versenyemre már ők is eljöttek, és meggyőződtek róla, hogy tényleg így van. Voltak fiatalon különböző kalandjaim, amelyek után rossz vágányra is mehettem volna, de a sport, a sikerélmény visszahozott a helyes útra, hiszen utaztam, bekerültem egy jó közegbe.

Nem sajnálja, hogy igazán nagy karriert nem futott be?

Fekete József: De. Sajnálom. A közelébe kerültem, az 1968-as mexikói olimpia keretében benne voltam. 1965-ben kerültem fel Csepelre, és 1967-ben, utolsó éves ifiként megjavítottam a felnőtt országos csúcsot, 127,5 kilóról 130-ra. Csakhogy novemberben bevittek katonának, két évre. Arra számítottam, majd januártól megyek a tatai edzőtáborba, készülhetek a csapattal, de a Debreceni Honvéd vezetői nem engedtek el ilyen-olyan okok miatt. Írtam levelet még a Honvédelmi Minisztériumba is, hogy helyezzenek át a Budapest Honvédba, de nem ment, volt miből meríteni, sok súlyemelő volt. Végül Bagócs János ment, ifjúsági világcsúcstartó, aki 6. lett. Én az olimpiai közvetítést rádión hallgattam, miközben a lőszerraktárat őriztem…

München, 1972 még nem fért volna bele, nem készült rá?

Fekete József: Készültem, két évembe került, míg visszaküzdöttem magam arra szintre, ahol előtte voltam. 1972-ben azonban volt egy műtétem, s emiatt már az utazó keretbe esélyem sem volt bekerülni. Abbahagytam, és 1973-ban már az edzőire jártam. Aztán technikai vezető voltam a Csepelnél, intéztem a különböző ügyeket. Egy alkalommal bementem a szövetségbe, s Aján Tamás, aki a szövetség főtitkára volt, behívott az irodájába. Azt mondta: „Hallom, szeretnél váltani. Tudod mit? Ózdra is keresnek edzőt, menj oda. Ott magadban leszel, ha sikered lesz, az csak a te sikered lesz…” Azt se tudtam, merre van Ózd, Tamás azt tanácsolta, hogy ha hazaérek, nézzem meg a térképen. Így kerültem ide.

Lesz valaki valaha olimpián Ózdról?

Fekete József: Több mint negyven éve dolgozom itt, de három olyan gyerekem, mint akik most vannak, még nem volt. A neveket nem mondanám, ők tudják. Kiválóak az adottságaik, az alkatuk, az izomzatuk, és úgy tapasztalom, hogy mentálisan is erősek, és még erősebbek lesznek. A sportágnak azonban van egy nagy rákfenéje, hogy 18 éves kor fellett eltűnnek a versenyzők, mert nincs anyagi megbecsülés, menedzselés. Vagy tanulnak tovább, ami helyes, vagy munkát vállalnak, mert ez egy – kimondható – proli sportág. A szülő nem tudja bevállalni, hogy sportoltassa a gyereket, kivéve ez alól annak idején a Likerecz családot. Eddig elég peches voltam az olimpiával, edzőként is. Csengeri Kálmán már átvette a formaruháját, amikor megszületett az a politikai döntés, hogy 1984-ben nem megyünk Los Angelesbe. Nagy Nikoletta ott lehetett volna Athénban, de a női válogatott a kvalifikáció során 99 pontot szerzett, és 100-nál már négyen mehettek volna. De csak hárman utazhattak, s a szövetség a rutinosabb, nagyobb múlttal rendelkezők – Krutzler Eszter, Likerecz Gyöngyi és Varga Viktória – mellett döntött. Ketten, Fodor Emesével a 19. helyről a 3. helyre vittük fel a klubot négy év alatt a szakosztályi ranglistán, „Mesi” rengeteget dolgozik azért, hogy haladjunk. Az egész életem a súlyemelésben zajlott le, gyönyörű élményeim voltak, rengeteg barátot ismertem meg. Gyerekként még azért sírtam, hogy a sors egyszer adjon nekem egy kis edzőtermet, ahol akkor nyitok, akkor zárok, amikor jólesik, és hagynak dolgozni, alkotni. Ez megvan. Remélem, addig nem halok meg, amíg Ózdnak nem lesz súlyemelő olimpikonja.

Névjegy

Fekete József

Született: 1947. 08. 01.

Születési hely: Debrecen

Klubjai: Debreceni VSC, Csepel SC, Debreceni Honvéd, Csepel SC. 1975 óta az Ózdi Kohász SE, majd Ózdi Súlyemelő és Fitness Club edzője.

Legjobb eredményei: serdülő és ifjúsági magyar bajnok, ifjúsági válogatott, ifjúsági világcsúcstartó (nyomásban, 66 kg, 125 kilogramm, 1967), felnőtt korosztályban örökös országos csúcstartó (75 kg, nyomásban 158 kilogramm – 1972-ben, a müncheni olimpiai után a fogásnem megszűnt).

Legismertebb tanítványai: Nagy Nikoletta 3-szoros Eb-ezüstérmes, Fodor Emese felnőtt Eb-bronzérmes, Dankó Ilona világbajnok, világcsúcstartó, Csengeri Kálmán világbajnoki 4. helyezett, olimpikon. Kalamár István serdülő Eb-ezüstérmes, Szepessy László masters világbajnok, világcsúcstartó.

- Molnár István -