Szponzorált tartalom

2020.11.30. 11:31

Középpontban a Regéci vár

Érdemes megemlíteni a település húsmarha csordáját is.

A település elmúlt évét értékelve Bakos Ferenc, Regéc polgármestere elmondta: a vár egy kiemelt terület a település szempontjából, a fejlesztések is ide koncentrálódtak az idén is. Most tudtunk belekezdeni egy pici csúszás után abba a Határon Átnyuló Program keretében megvalósuló fejlesztésbe amely egy nagy volumenű beruházás, hiszen az egykori reneszánsz palotát, a keleti palotaszárnyat építjük teljesen újjá, pincétől a tetőig. Ez átível az egész éven, most is zajlik ez az építkezés, a jövő nyár elejére lehet kész. Több részből áll, egy történelmi bemutatóház is tartozik hozzá, és egy történelmi park létrehozását is érinti a településen. Összességében ez egy hatszáz millió forintos fejlesztés. Más pályázatokat is előkészítettünk és benyújtottunk, többek között a Magyar Falu program keretei között, itt azonban nem értünk el sikert két év alatt a nyolc pályázatból egy sem nyert. Ezek között létszükségletű fejlesztések is voltak, többek között ravatalozó, temető megújítása, belterületi útfelújítás, a meglehetősen leromlott állapotú községháza felújítása.

Bakos Ferenc Regéc polgármestere

Az ivóvíz fejlesztési pályázatuk alapján a hálózat tervezésére nyertek negyven millió forint támogatást. A vár esetében tárgyalásban vannak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel további fejlesztésekről, ezek közös akciók a Zrt. forrást biztosít az önkormányzat terveztet, engedélyeztet.Szeretnénk egy látogató fogadó központot létrehozni, ami gasztronómiai szolgáltatásokat tudna nyújtani, és például a kerékpáros turizmusnak is megteremtené a feltételeit. Az idén megújították a település köztereit is önerő felhasználásával. Érdemes megemlíteni a település húsmarha csordáját is, amely száz egyed fölötti létszámot jelent. A START programban kezdték és most is érinti ezt a közfoglalkoztatási programot. Ez munkahelyet teremt és bevételt jelent a településnek, ráadásul a regéci határt is jótékonyan érinti ez gazdálkodás – összegzi a polgármester.

(PR cikk)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában