Negyvenhárom év a pályán

Ha a iskolánk történelméből kiemelhetnék valakit, akkor az Naár János tanár úr lenne. Hiszen nem csak tanárként, de diákként is ebben az épületben töltötte mindennapjait. Ezekben a tantermekben szívta magába a tudást, itt eszelte ki barátaival a diákcsínyeket, lehet, hogy pont abban a padsorban imádkozott azért, hogy ne kelljen felelnie, ahol most te ülsz. Tele volt álmokkal, tervekkel akárcsak a mostani diákok nagy része, többek között én is. Most pedig vele, az egykori kisdiákkal ülhetek szemtől szemben, és részesülhetek azokban a történetekben, amelyek lehetővé tették, hogy büszkén hagyhassa el az iskolát 43 év után.

Mióta kötődik ehhez az iskolához?

1970. szeptember elsején kezdtem meg tanulmányaimat ebben az iskolában. Gyakorlatilag azelőtt csak hallottam róla, de egy nagyon jó hírű iskolának mondták.

Milyen volt itt tanulni? 2019-ben újrakezdené?

Igen, mindenképp, persze így könnyű dönteni, hogy az ember már túl van a dolgokon. Én jól éreztem magam ebben az iskolában, jó tanáraim voltak. Érdekesség, hogy a mi osztályunk volt az iskola történetében a legnépesebb osztály. Mi negyvennyolcan voltunk. Negyvennégyen kezdtünk, aztán jöttek hozzánk még négyen és így negyvennyolcan érettségiztünk. Senki nem bukott meg.

Van olyan élménye, amit kisdiákként itt élt meg, és örökre a szívébe zárt?

Emlékezetesek voltak a könyvvitel órák. Nem hiszem, hogy csínyeket kellene előadnom, de olyat is tudnék. Egyébként azok az órák nagyon kedvesek voltak számomra. Egy, már akkor nyugdíjas korú tanárnő tanította. Úgy hívták, hogy Kurucz Júlia. Rendkívül következetes és szigorú volt, de ugyanakkor éreztük a szeretetét. Szeretett minket, és emiatt mi is őt.

Milyen volt tanárként beilleszkedni az iskolába?

A tantestület akkor nem volt nagy, összesen tizenhét fős. Abban az időben szombaton is tanítottunk. A lényeg, hogy egy ismerős közösségbe érkeztem kicsit furcsa érzésekkel, hiszen előtte a diákok sorát gyarapítottam, aztán tanárként érkeztem vissza. Sokat segítettek nekem a beilleszkedésben. Az összes tanár, aki engem tanított, mind itt voltak, és így viszonylag egyszerű volt. Itt volt Főnyedi Karcsi bácsi egykori osztályfőnököm, és itt volt az őt megelőző osztályfőnököm, Szilágyi Sándorné is, akik mindenben segítettek nekem. Már az első éven teljes óraszámban tanítottam. Volt olyan nap, hogy tizennégy órám volt. Hét nappali tagozaton és még hét levelező tagozaton. Kezdetektől fogva ennek az iskolának vagyok a tanára, immáron most a negyvenharmadik tanévemet kezdtem. Ebben az évben fogok majd nyugdíjba menni, decemberben.

Milyen volt igazgatóhelyettesnek lenni?

Furcsa, mert előtte voltak osztályaim. Összesen három. Mondhatnám úgy is, hogy kettő és fél, mert az első osztályomat egy kollégámtól örököltem, akinek el kellett mennie az iskolából. Az utolsó osztályomat ’92-ben vittem érettségire, s a végzésük évében megkaptam az igazgatóhelyettesi kinevezést. Ez hiányzott mindig, hiszen egy osztályfőnök sokkal jobban kötődik a diákokhoz. Tizenöt éve csak a szakképzésben tanítok. Ők már az érettségin túl vannak, más velük a kapcsolatom, de ez kárpótolt valamennyire.

Mi a véleménye a mai fiatal pedagógusokról? Ajánlja ezt a szakmát a mai generációnak?

Feltétlenül ajánlom. Szerintem kiszámítható életpálya. Szükség van rá, hiszen bizonyos területeken hiány van. Ez egy konvertálható tudás, mert más területen is lehet hasznosítani, és emberekkel foglalkozni nagyon jó dolog.

A fiam is, a menyem is pedagógus, sőt még a lányom is majdnem az lett.

Elégedett az eddigi életével?

Én elégedett vagyok azzal, amit eddig tettem, tehettem. Igyekeztem mindig kihasználni a lehetőségeket és hasznossá tenni magam, nemcsak az iskolában, hanem más területeken is. Huszadik éve lakóhelyemen az egyházközség világi elnöki tisztét töltöm be. Ez komoly feladatot jelent számomra. Ugyanakkor különböző kutatásokkal foglalkozom. Ezeket rendszeresen publikálom. Eddig hét könyvem jelent meg, és jelenleg is hárman dolgozom. Ez inkább éjszakai munkát jelent, mert napközben erre nincs időm. Egy-egy kész könyv megjelenése előtt általában tízévnyi kutatómunkám áll. Amire büszke vagyok az az, hogy egyik könyvem német nyelven is megjelent.

Frind Bianka V. István Katolikus Szakgimnázium és Gimnázium, 11. A