Sport

2013.10.05. 14:30

Focihangulat az utánpótlásmeccsen Diósgyőrben

Miskolc - Kevés magyar élvonalbeli mérkőzésen tapasztalható olyan hangulat, mint amilyen szombat délelőtti DVTK - Illés Akadémia-Haladás U18-as bajnoki mérkőzésen lehetett tapasztalni.

Miskolc - Kevés magyar élvonalbeli mérkőzésen tapasztalható olyan hangulat, mint amilyen szombat délelőtti DVTK - Illés Akadémia-Haladás U18-as bajnoki mérkőzésen lehetett tapasztalni.A Bajtársak Diósgyőr szurkolói csoport kezdeményezésére a diósgyőri ultrák ezentúl a DVTK utánpótlás meccseire csempészi be azt a hangulatot, amelyet a szurkolói regisztráció hatására teljesen ellehetetlenítenek Magyarországon.

Első alkalommal a diósgyőri klub Vitelki Zoltán edzette U18-as csapatának a meccsét választották a fanatikusok és remek körítést varázsoltak az 1-1-es döntetlennel végződő mérkőzésen. Lengtek a rudas zászlók, szólt a dob a megszokott diósgyőri rigmusok, dallamok mellett és többször is pirotechnikai elemekkel próbálták még nagyobb erőbedobásra ösztönözni a diósgyőri fiatalokat, akiket szemmel láthatóan magával ragadott a hangulat a pályán is.

A meccs végén pacsizással köszönték meg a diósgyőri tábor buzdítását (ahol minden korosztály fellelhető volt: a kisgyerekével érkező sálas ultrától fiatal szurkolólányokon keresztül a sokat megélt idősebb korosztályig) a DVTK focistái és a közös " target="_blank">"Hé, Fiúk!" eléneklése sem maradhatott el.

Ezen a szombat délelőttön bebizonyosodott, hogy rendőri biztosítás, rendezőgárda és különböző túlmisztifikált biztonsági intézkedések nélkül is lehet labdarúgó-mérkőzést rendezni, ráadásul olyat, amelyen hangulat is van...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!