A meccsláz nem múlik el soha

Miskolc - Veréb Györgynek az a vágya, hogy minimum azt a helyezést érje el a DVTK, mint az 1978/79-es évadban.A múlt héten szombaton, a Ferencvárosi TC elleni bajnokin elért győzelmével a Diósgyőri VTK labdarúgócsapata a dobogó harmadik fokán áll. A zöld-fehérek elleni, közel 33 év után elért sikernek – ahogy az ezt megelőző 1981. december 2-án lejátszott, az FTC ellen 2-0-ra megnyert csatának – két olyan résztvevője van, akik akkor és most is a DVTK tagjai voltak. Előző cikkünkben Oláh Ferenc, a diósgyőri Aranycsapat egykori középpályása, jelenlegi szakmai tanácsadója nyilatkozott, ez alkalommal a korábbi hálóőrt, a mostani kapusedzőt, Veréb Györgyöt szólaltattuk meg, elsőként arra keresve a választ, hogy mi a különbség az akkori DVTK és a mostani között.

Zömében megyeiek

– Nagyon sok a hasonlóság, az is jó csapat volt, ez is az – mondta Veréb György, majd így folytatta: – A mi csapatunk abban különbözött, hogy csak magyarok voltak benne, zömében megyei kötődésűek, és hogy azonos korosztály voltunk. Akkoriban több klasszis játékosunk volt, ugye öten is tagjai voltak a magyar válogatottnak, Szántó, Salamon, Kutasi, Tatár és Borostyán. Remélem, nem bántódnak meg a mostaniak, ha azt mondom, hogy ezek a labdarúgók egyénileg képzettebbek voltak, elég csak Váradi, vagy Oláh szabadrúgásokból ismert lövőtechnikájára visszaemlékezni. Akkor is sok kreatív játékos volt a csapatban, Borostyán nagyon mélyre be tudta magát cselezni, bár nem ő rugdosta a gólokat, hanem az agresszív és jól érkező középpályás, Tatár. De emellett nagyon magabiztos védelmünk volt, a Szántó, Salamon, Kutasi egység betonfalnak számított akkoriban. A sikerünk egyik háttere pedig az volt, hogy nagyon sokat edzetünk, minimum 90 perceket, de gyakran 120-at is, azért is bírtuk jól a szerda-szombati ritmust.

A maiak erejéről

A kapusedző szerint az erőnléttel most sincs gondja a csapatnak.

– A mai mezőnyhöz mérten a mostani DVTK is jó kondiban van, az erőnléti edző, a stáb vigyáz rá, hogy ez így legyen, mérik is a játékosokat rendszeresen, és mivel a futballtudomány fejlettebb, más módszerek vannak – akkoriban, amikor mi játszottunk, a súlymellény, a medicinlabda, meg a gát volt, –, manapság változatosabb edzéseket lehet tartani – mondta a kapuslegenda. – Ezt a mostani keretet nagyon jól rakta, válogatta össze Sivic mester, és meccsről meccsre jó, sőt kiváló érzékkel rakja őket össze, annak ellenére, hogy elég sűrűn változtat, gyakran még a meccs reggelén sem biztos, hogy az a csapat kezd majd, amelyiket egyikünk, másikunk elképzelt. Szerencsére most bővebb a keret – harminc-negyven esztendeje maximum tizennyolcan voltunk, volt, amikor két kapussal –, és úgy érzem, hogy beleszagoltak a játékosok a siker illatába. Elhiszik, hogy van keresnivalónk ebben az idényben, és azt tapasztalom, hogy a dobogótól lejjebb most már senki nem akarja adni.

A második száz

És, hogy lehet-e ebből bajnoki érem, illetve, hogy kiket tart a csapat erősségének Veréb György?

– Nem nagyon szeretnék senkit sem kiemelni név szerint, de gondolom, az sokak számára jelent valamit, hogy két válogatott játékosa is van a csapatnak – hangzott a válasz. – Persze beszélhetünk a védelemről is, kilenc meccsen 9 gólt kapni, szerintem ez mutat valamit… Elől pedig? A Fradi ellen három csatárral álltunk fel, és mindegyikükben benne volt, benne van a gól, veszélyesek az ellenfél kapujára, amihez ugye kell a középpálya, csakúgy mint a jó védekezéshez. Az éremszerzésről pedig annyit, hogy bízom benne, hogy összejön, az a vágyam, hogy minimum azt a helyezést érjük el, amit nekünk sikerült anno, mert a klub második száz esztendejének elején ez nagyon szép lenne. Én úgy látom, hogy sok minden adott ehhez; a játékoskeret, a kiemelkedő szurkolói támogatottság, a klubvezetés és tulajdonos által biztosított anyagiak, a szakmai stáb. Amit tudok, én is hozzáteszek ehhez, és még ma is ugyanúgy készülök, ugyanúgy eszek, ugyanúgy izgulok, ugyanaz jár a fejemben, mint amikor nekem kellett védenem. Hiába mondogatom magamnak, hogy nem kell nekem már izgulnom, 65 évesen, úgy látszik a meccs­láz nem múlik el soha…

ÉM-BCS