Vastaps

Ez a keddi BL-selejtező alaposan megosztotta itthon az embereket. Kint, a Groupama Arénában húszezer ember állva köszöntötte vastapssal a meccset követően a játékosokat, nem is igen emlékszem, vesztes csapat mikor kapott utoljára ekkora elismerést kis hazánkban. Csak a rend kedvéért ismétlem meg, a Ferencváros veszített 3–2-re, akárcsak egy héttel korábban az odavágón, így két vereséggel kiesett, a svájci Young Boys került fel a Bajnokok Ligája főtáblájára, a magyar bajnoknak pedig maradt az Európa-liga csoportköre.

Eközben a közösségi médiát elárasztották a fanyalgó, sőt, olykor gyalázkodó kommentek is – mondhatni, ahogyan ez általában lenni szokott. A fő téma természetesen az volt, hogy a Fradi túlfizetett zsoldosokat vetett be – a kezdőcsapatban egyetlen magyar, a kapus Dibusz Dénes szerepelt –, velük nehéz azonosulni, lélekben összehangolódni, és ez árt a magyar futballnak is.

Ennyire megosztó témában eszembe sem jut igazságot tenni, alighanem ez lehetetlen is lenne, mindenki úgy érez és azt gondol, amit és ahogyan akar. Nyilván van az utóbbi véleményekben igazság bőven, hiszen a számok is ezt bizonyítják. A Fradi kezdőjében valóban csak Dibusz Dénes a honfitársunk, a tizenkét csere között még találhattunk hét magyart, ők azonban nem léptek pályára. Ezzel szemben a Young Boys 22 futballistát nevezett a meccsre, ebből 15 volt svájci, hatan kezdtek, hárman pedig csereként álltak be – a különbség több mint szembeötlő.

Kézenfekvő lenne most arra elvinni a gondolatmenetet, hogy jó évtizede ömlenek a milliárdok a magyar labdarúgás utánpótlásába, és ennek alig-alig látszik eredménye, az onnan kikerülő fiatalok itthon is alig kapnak lehetőséget, nemhogy Európa topbajnokságainak a kapuin kopogtathatnának – de ez külön értekezés témája lehetne. Itt most arról van szó, hogy

adott egy helyzet, és adott egy klub a maga itthon kivételes anyagi lehetőségeivel, amelynek választania kellett: ott akar lenni a kontinens vérkeringésében, vagy sem.

A válasz igen volt, ezt számára elérhető magyar labdarúgókkal képtelen lenne megvalósítani, az eredmény pedig az lehet, hogy egymás után harmadszor szerepelhet a BL vagy az El csoportkörében, a cél tehát teljesítve.

És ne feledkezzünk el a helyszínen szurkoló húszezer ember vastapsáról sem: szív nélküli zsoldosok vereség után nem kapják meg ezt. Ha ennyi embert boldoggá tesz így egy csapat, akkor nekünk mi bajunk lehet ezzel? Jobb lett volna tizenvalahány győztes magyart ünnepelni? Hát persze. De hol vannak?