Olvasónk írja: Ki tanulhatott tovább?

„Mi tartotta a reményt a diktatúra éveiben? – teszi föl a kérdést egyik ellenzéki politikus. – Az, hogy ha mást nem, legalább tanulhattunk. Ha egy gyerek jól tanult, akkor egyetemi diplomát szerezhetett. Ha tandíj lett volna, akkor én most nem állnék itt.” Mindezt az egyik ingyenes népszavazási kiadványból vettem. Kedves fiatalember! Te azért tanulhattál, mert szüleid a rendszer kiszolgálói voltak.

Egy párttitkár fiát akkor is felvették egyetemre és elvégeztették vele, ha buta volt. De a vöröskatona nagypapa is remek ajánlónak számított. Biztosan ezért kaphattad meg az angliai ösztöndjat te is. Sajnos a mi családunkban még párttag sem volt. Hiába voltunk jó tanulók (jeles és kitűnő) még középiskolába sem vettek fel bennünket, mert szüleinknek volt egy pár hold földje. Szóval kulákok voltunk.

A tanulás másik útja a protekció volt. A megfelelő pártember elintézte a felvételt. Nincs olyan magyar család, akinek ne lenne története arról, hogy mi mindent tettek egy felsőbb iskolába kerülésért, ki és hogyan protezsálta be a gyereket. Mi később, munka mellett tanultunk és már közel az 50-hez teljesült az álmunk, a diploma. Nap, mint nap csodálkozom, hogy mennyire feledékenyek az emberek!
Jó lenne felnőni végre! Nem a sértődött gyerek szerepét játszani!
Egy olvasó