Szeretnek élni meg a jövőt fürkészni

Szerkesztőségünkbe látogatott a 30. születésnapját ünneplő Tankcsapda zenekar. Legközelebb december 28-án Debrecenben, a Főnix Csarnokban lépnek színpadra. A látogatást követően a zenekar tagjai dedikálást tartottak Miskolcon, az Újgyőri főtéri Mol-kútnál.

Eltértetek attól a gyakorlattól, hogy egy ilyen szép kerek évfordulón sokan kiadnak egy Best of… korongot, felmelegítik a régi számokat, tartanak pár koncertet. Vadonatúj lemezt és extra körszínpados koncertsorozatot hozott az évforduló…

Lukács László: Egy 30 éves zenekar esetében túlságosan egyértelmű húzás egy válogatáslemezzel újabb bőrt lehúzni a régi felvételekről, de mi nem vagyunk egy ilyen múltba révedős fajtájú zenekar. Magánemberként sem vagyunk ilyenek, inkább szeretünk élni meg a jövőt fürkészni, sokkal inkább az érdekel, amivel jelenleg foglalkozunk és amiket a következőkben fogunk csinálni. Amit megcsináltunk természetesen nagyon szeretjük, tiszteljük a saját múltunkat, értelemszerűen szeretjük is a régi dalainkat, játszani is szoktuk természetesen az újak mellett. De nem az a fajta banda vagyunk, aki így harminc év után elkezd nosztalgiázni. Azt gondoljuk magunkról, hogy egy aktívan működő zenekar vagyunk, nem volt szünet, nem voltak évek, amikor a zenekar tetszhalott állapotában lett volna, búcsúbulik meg aztán újra visszatérő koncertjeink sem voltak, amit mások csinálnak időnként. Ez egy folyamatosan, aktívan működő zenekar, egy alkotó közösség, és éppen ezért kézenfekvő volt, hogy egy ilyen jubileumot új dolgokkal ünnepeljünk meg. Igyekszünk az emberek számára új dolgokat mutatni, annál is inkább, mert azt vesszük észre, hogy bejön ez a fajta kommunikáció, amit mi igyekszünk a nálunk sokkal fiatalabb generáció felé is folytatni, és az emberek nagyon szeretik az új dolgainkat is. Van egy csomó régi zenekar, akinek az új dalaira nem nagyon kíváncsiak, ennek részben vagy egészben is gyakran az az oka, hogy egész egyszerűen nem tudják vagy nem akarják, vagy ha akarnák se tudják megszólítani a fiatal generációkat. Szerencsére mi olyan zenekar vagyunk, amelyik erre nagyon nagy hangsúlyt fektet, és ennek az eredménye, hogy az új dalainkat is ugyanúgy szeretik, mint a régieket.

Most egy kicsit több idő is adódott a lemezkészítésre, alaposabban előkészíthettétek az ünnepi albumot, miben mutatkozott ez meg?

Sidlovics Gábor: Nem akartunk semmiképpen elkapkodva kiadni bármit a kezünk közül, előre el is döntöttük, hogy ez akkor fog megjelenni, amikor mind a hárman elégedettek vagyunk vele. Ha nem számoljuk a feldolgozásalbumot – ami egyébként borzasztó nagy siker volt három évvel ezelőtt – öt éve volt stúdiólemezünk. Tehát volt elég idő, össze is raktunk 16 dalt és ebből tízet jelentettünk meg. Egy érdekesség, hogy tavasszal, ugyanezzel a Liliput Hollywood címmel egy könyvet is kihoztunk, ami szintén szembemegy ezzel a visszarévedős múltba tekintő attitűddel, hiszen nem arról van szó, hogy kiadtunk egy könyvet, ami tele van régi történetekkel, Laci kisgyerek korában hogy tolta a talicskát az udvaron, hanem az utóbbi nyolc évben létező Tankcsapdát egy pszichoterapeuta bevonásával darabokra szedték. Ami azt jelentette, hogy hetekig, hónapokig jártunk pszichológushoz – külön-külön természetesen és Bakó Csabi írt ebből egy nagyon mélyreható, egyes helyeken nagyon meglepő, nem egy könnyű olvasmányként aposztrofálható könyvet. Az idő megint csak minket igazol, hiszen nem is tudom már hányadik kiadását éri meg. Nagyon megnyílt a zenekar ebben a könyvben, és ezt szerintem az emberek értékelik, érdekesnek találják.

Nemcsak a könyv és az új lemez jött az évfordulóra, hanem a színpadi megjelenés is változott. Mit lehet erről tudni, mi indokolta a változtatást?

Fejes Tamás: Azt lehet mondani, hogy mindennel szembementünk ezúttal is. A legtöbb zenekar ilyenkor igyekszik megcsinálni élete legnagyobb méretű koncertjét, mi ezzel szemben Los Angelesben, a Whisky a Go Go klubban csináltuk meg a jubileumi koncertet. Onnan volt élő közvetítés is, ami egy bátor húzás volt és nagyon-nagyon jól sikerült. Most pedig egy körszínpadturnén vagyunk, ami azt jelenti, hogy nem egy hagyományos elrendezésű játszóhely, hanem a sportcsarnokok, stadionok közepére teszünk le egy színpadot, amelyet körbe lehet járni. Az egésznek van egy sajátos atmoszférája, látványa, hangulata, hiszen az emberek látják egymást is és nekünk is minden rezdülésünket, mozdulatunkat lehet követni. Így a koncert hamar egy nagyon durva, katlan­feelingbe megy át, hiszen az energiák nagyon szabadon áramlanak a közönség és a zenekar között. Igényesen összerakott látvánnyal, produkcióval készültünk és a visszajelzések is kiválóak. Az eddigi öt koncerten mindig változtattuk a műsort is – hiszen sokan vannak, akik nem csak egy koncertet néznek meg. Szeretünk fiatalokat bevonni a munkába, magukba a technológiai újításokba is, hogy mindig legyenek friss ötletek. Ne az legyen, hogy én már láttam Tankcsapdát és nem nézem meg, hanem nemhogy évről évre vagy akár félévente frissül a program, mindig valami új dologgal igyekszünk előjönni. Ez azért van, mert szeretjük csinálni, amit csinálunk és nem csak a megélhetésünket biztosítja. Lukács László: Miskolchoz legközelebb Debrecenben, a Főnix Csarnokban lépünk fel december 28-án, ez lesz a hatállomásos koncertsorozat záróakkordja, rengeteg jegyet eladtak már, akit érdekel, időben kell beszerezni. Érdemes jelezni, hogy a körszínpados koncerten mindenki ugyanazt a látványt látja, akár a küzdőtéren áll vagy a lelátókon ül. Aki nem Tankcsapda-rajongó annak is érdemes eljönni, mert ilyen színvonalú koncertet itthon eddig nem lehetett látni, főleg nem vidéken.

Ez a technika a zenélést sem egyszerűsíti, hiszen minden rezdülést, mozdulatot élesben, közelről lát a közönség…

Lukács László: Egy zenekarra, ha a 30 éves korát megéri az a jellemző, hogy egyre inkább szeret bebújni a saját kis vackába, és minél kevesebbet mutatni a gyengeségeiből, az esetleges bénázásaiból. Mi ezzel szemben nemhogy elbújnánk idősebb korunkra – akár emberi vagy zenekari értelemben –, hanem kiállunk és megmutatjuk, hogy ezek vagyunk mi saját gyarlóságainkkal, saját emberi dolgainkkal. Hogyha nekem például ki kell fújni az orromat, az ugyanolyan oknál fogva történik, mint bárki másnál. Egyébként az emberek érzik és értékelik ezt a fajta őszinteséget. Itt nincsenek púderdolgok, nincsenek háttérzenészek, nincs gépről bejátszott alapzene, amit csak úgy teszünk, mintha mi játszanánk. Nem! Amit látnak és hallanak, azt ez a három ember csinálja, ott, abban a pillanatban.

Ezzel az impulzív felfogással különösen a 30 év nagyon sok emberileg és a zenekart illetően is. Hogyan lehet megújulni, feltöltődni, milyen hobbik segítenek ebben?

Sidlovics Gábor: A zenekar napi szinten kitölti az életünket, nagyon kevés olyan idő van, hogy fizikálisan meg fejben is kikapcsoljunk, de ennek ellenére nagyon fontos, hogy el lehessen ettől is szakadni. Én személy szerint például a motorozással szeretem eltölteni a kevés szabadidőt, ami számomra egy olyan agymosás, egy olyan aktív kikapcsolódás, amikor tényleg csak arra figyelek és semmi másra. Természetes dolog, hogy a család, a gyerekek mindenek felett vannak, sajnos így is ők kapják a legkevesebbet belőlünk. Tomival együtt hódolunk ennek a motoros szenvedélynek.

Fejes Tamás: Baráti társasággal utazunk, de nemcsak kirándulgatni, hanem hosszabb utakra is. Albániába megyünk legközelebb, ott nagyon komoly terepek vannak.

Lukács László: Én is részt veszek, bár nincs jogsim, a hátsó ülésen tartok a csapattal. Ez is egy közös élmény, amivel feltöltődünk.

Fejes Tamás: Rendkívül fontos, hogy az ember lopjon magának időt arra, hogy kikapcsolódjon, mert különben ki fog égni. Ahogy korosodik, ezt érzi magától. A napunk 24 óráját kitölti a zenekar, de kutya kötelességünk magunkra is gondolni. Én szeretek hajózni, motorossal vagy vitorlással. Ha van négy-öt napom, akkor vízen vagyok vagy horgászok vagy a feleségemmel elmegyek kirándulni egy óceánjáró túrára. Van a zenekarnak egy közös levelezése, és mindenki ott írja, hogy milyen programja van. Ha ezt nem csinálnánk, csak mókuskerékké válna a munka, az a zenénknek a rovására menne biztosan.

Lukács László: Úgy lehet ezt 30 éven keresztül csinálni, hogy meg kellett tanulnunk nemcsak feszülni – amikor azt kell –, hanem lazulni is. A kettő megfelelő egyensúlya biztosítja azt, hogy szellemileg, fizikálisan is felfrissüljön az ember. Ez a 30. év csak egy állomás, jövőre megyünk tovább.

Milyenek a jövő évi tervek, hogyan folytatódik a sorozat?

Lukács László: Szilveszterkor még a Gödöllői Egyetemen megcsinálunk egy hagyományos koncertet, ezzel a nagy „házibulival” zárjuk az évet.

Fejes Tamás: Jövőre nem csinálunk hagyományos turnét itthon, ez lesz az első olyan év, amikor nincsen tavaszi, nyári, őszi turné, hanem 11 kiemelt nagy koncertet adunk, amit januárban meg fogunk hirdetni, ebből három lesz Budapesten. Tavasszal európai turnén leszünk, ősszel pedig egy világ körüli turnét tervezünk, amely szervezése most folyik. Ennek kapcsán több kontinensre is ellátogatunk.