Utat talált a fiatalokhoz

A magyar történelem különböző korszakait, a nagy ünnepeinket, hazánk dicső múltját minden diáknak ismernie kell. Az, hogy ezt hogyan tanítják nekik, vajon befolyásolhatja látásmódjukat, elköteleződésüket? A közelgő nemzeti ünnep kapcsán Fazekas Csaba történész, egyetemi docens válaszolt a kérdéseimre.

Változott-e az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tanítása az elmúlt években, évtizedekben?

Azt hiszem, nem, legalábbis a rendszerváltás óta nem beszélhetünk 1848–49 átfogó átértékeléséről vagy erre irányuló komolyabb kísérletről, és ez alighanem így van jól. A forradalom és szabadságharc fontosabb eseményeit, csomópontjait és értékelését illetően ugyanis beszélhetünk történész körökben kialakult szakmai konszenzusról, de a szélesebb közvéleményben is egyértelműen pozitív eseménysorként rögzültek a pesti forradalomtól az áprilisi törvényeken és a szabadságharcon átívelő, a katonai túlerő által levert és megtorolt önvédelmi háború történései. Nem mintha már mindent tudnánk az akkor történtekről (épp ellenkezőleg, az egyes részletek tisztázása sokáig ad még feladatokat a kutatóknak) vagy ne lennének viták az egykori politikai és katonai döntések helyességéről. De az ma már nem vitatott, hogy a mindenkori magyar politika számára meghatározó a forradalom és szabadságharc példamutató emlékezete; ennek megfelelően is tanítjuk.

Befolyásolták-e politikai változások a tanítást?

1848–49 emlékezete sokkal kevésbé bizonyult „átpolitizálhatónak”, hiszen például évtizedek óta nem akarják politikai hatalmasságok árulónak láttatni Görgeyt vagy éppen elfogadhatóvá és „törvényessé” szelídíteni a bécsi udvar 1848–49-es törekvéseit. Március 15. érthetően utat talált a mindenkori magyar fiatalok érzéseihez, természetes, hogy Petőfiék egykori lelkes példája az aktualizálás igényét váltja ki a szabadabb világban, igazságosabb társadalomban élni akaró fiatalok számára. Persze a hangsúlyokat lehet ide vagy oda helyezni, az eseményekben inkább az önkénnyel szemben lázadó forradalmi vagy éppen a „nemzeti” jellegre fókuszálni, de 1848–49 összességében mára megkérdőjelezhetetlenül vált közös örökségünkké.

Hogyan lehet érdekessé tenni a diákok számára ezt a kort, és megértetni az akkori eszméket?

Szerintem a történelmet akkor tanítjuk a legsikeresebben, ha nem akarjuk azt „kiszínezni” (sem sötétebb, sem világosabb színekkel), inkább azt mondjuk el, mi is történt akkor – elég színesnek és érdekesnek fog bizonyulni önmagában is. Ebben pedig nagyon jók lehetnek a fiatalok nyelvén megfogalmazódó szépirodalmi alkotások vagy különösen a filmek is.

(A borítóképen: Fazekas Csaba| Fotó: ÉM-Archívum)