2020.05.01. 16:00
Öcsi és a többi golyó – játék a kertben
Ügyességet és koncentrációt igénylő golyójáték a pétanque, amit bármilyen nemű és korú ember játszhat.
A bezártságban is remek szórakozás lehet egy család számára bármelyik udvarban a pétanque nevű francia eredetű golyójáték. Miskolcon Raymond Landellier, a helyi Alliance Francaise igazgatója honosította meg ezt a szórakozási formát, főleg iskolai közösségek számára.
– A pétanque Dél-Franciaországban született 150 évvel ezelőtt. A neve egy provence-i kifejezés, ami azt jelenti, hogy zárt láb, mert az alapállás így történik. Az elődje egy másik golyójáték, amiben többet kellett futni, de később változtattak a szabályain, hogy az idősebbek is tudják játszani – tudatta Raymond Landellier.
Közelebb az öcsihez
A játék lényege, hogy nagyobb fémgolyókkal dobással vagy gurítással meg kell közelíteni a legkisebb öcsi golyót.
– Nem feltétlenül szükséges a pétanque-hoz sok ember. Egy-egy ellen is lehet játszani vagy akár négytagú csapatban. A salakos és földes pálya is megfelelő, és nem muszáj, hogy teljesen egyenletes legyen, hogy ne legyen olyan könnyű a játék. A betonos és füves terep viszont nem alkalmas rá. A pétanque-golyókészletben található egy nagyon kemény, 2-3 centiméter átmérőjű fagolyó, amelynek a francia neve „kismalacot” jelent, de magyarul inkább „öcsinek” hívjuk. Ezt minimum hat, maximum tíz méterre kell eldobni. Miután az öcsi golyó leesett, sorsolás következik, hogy ki kezdi a játékot. Ezt követően egy körülbelül hatvandekás fémgolyót hajítunk el, azután, hogy három lépéssel és nekifutással lendületet vettünk. Mivel a dobógolyók télen jegesek, nyáron pedig forróak, ezért leginkább tavasszal játsszák a pétanque-ot. A cél az, hogy minél jobban megközelítsük a nagyobb golyókkal az öcsit. A rivális csapatnak ugyanez a célja, és mindig az kerül játékba, aki éppen rosszabbul áll, összesen három-három különböző színű golyóval. Amikor mindet eldobtuk, akkor az a csapat nyer, amelyik közelebb tudott dobni az öcsihez. Néha bizony a mérőszalag is előkerül, ha nem egyértelmű az állás. Ha nagyon kiegyenlített a játszma, akár félórát is eltarthat – magyarázta beszélgetőtársunk.
Gyerekjáték
Raymondot, lévén autentikus, a francia játékhoz fűződő személyes kötődéseiről is kérdeztük.
– Egy Lyon melletti kis faluból származom, és ötéves koromban kaptam az első pétanque-készletemet, 1960-ban. Az még műanyagból volt. Tulajdonképpen a szupermarketben összegyűlt pontjainkért nyertük ajándékba. Sokáig játszottunk vele otthon a kertben a testvéreimmel. Egyébként a legtöbb francia család mindig hord magával egy készletet az autójában, sőt világbajnokságokat is szerveznek belőle. Lyonban 27 és fél méter hosszú és 2 és fél méter széles pályát használtak erre a célra. Máig megvannak a lyoni golyóim. Régen minden kocsma mellett volt pálya. Ma már a franciák közül jóval kevesebben játsszák. Itt, Miskolcon Komlóstetőn szokott lenni pétanque-verseny. Az amatőr készlet bármelyik nagyobb sportszerboltban beszerezhető Magyarországon is. Néhány iskolaudvar is alkalmas a játékra. Például a Herman Ottó Gimnáziumban már többször szerveztem pétanque-csapatot, sőt pályát is alakítottunk ki a hátsó udvaron az iskolavezetés hozzájárulásával. Régen a Szemere-kertben is játszottunk, de az új homokos sétány már nem alkalmas rá – számolt be a miskolci Alliance Francaise igazgatója.
Beépült a család életébe
Kollégánk, Bujdos Tibor, az Észak-Magyarország vezető fotóriportere is szenvedélyes pétanque-játékos.
– A kisebbik bátyámnak van egy kongói barátja Párizsból, akivel egy főiskolára járt. Ő ismertette meg velünk a pétanque-ot körülbelül 40 éve. Viszont eredetiben is láttam Franciaországban, hogyan játsszák nagy odafigyeléssel az egyszerű, szegény franciák. Egy képsorozatot is készítettem már róluk. Sárospatakon, a Bodrog partján mi is sokat játszottuk a szabadstrandon, és a franciákhoz hasonlóan máig folyamatosan az autómban hordom a készletet. Néha, amikor közösen megyünk valahová a családommal, akkor előkapjuk, de budapesti barátaimmal is rendszeresen játszunk a Margitszigeten. Raymonddal pedig Miskolcon találtunk hamar egymásra, amikor elkezdte szervezni a csapatait Klopfer Ágnessel, a Herman Ottó Gimnázium franciatanárával közösen. Meghívtak egy városi versenyre, amelyet leginkább iskolai csapatoknak szerveztek. Azért állítottak a gyerekek mellé, hogy legyen velük egy tapasztalt játékos is, azóta gyakran együtt is játszunk – mesélte Tibor.
(A borítóképen: Játék közben, egy miskolci versenyen Raymond Landellier (előtérben, kalapban) | Fotó: Bujdos Tibor)
Kapcsolódó cikkeink:
