Spanyolnátha: kilenc nehéz hónap

Vajon milyen volt az élet a szinte éppen száz éve pusztító spanyolnáthajárvány idején megyénkben? Kis Józseftől, a B.-A.-Z. Megyei Levéltár igazgatójától kértünk segítséget, hogy megtudjuk. Ő írásban válaszolt, s olyannyira olvasmányosan, hogy szinte szó szerint közöljük.

„A mintegy 100 éve Európában, így Miskolcon is számos halálos áldozatot megkövetelő spanyolnátha és a koronavírus hasonló helyzetet teremtett – írja Kis József. – A korabeli iratok és újságcikkek olvasása drámai hasonlóságokra mutat rá mind a pánik, mind a veszélyhelyzet kezelése terén. Egy hatalmas különbséget azonban azonnal láthatunk. A koronavírussal szemben a spanyolnátha sokkal több áldozatot ragadott magával, s minden korosztály között pusztított, áldozatai között gyermeket ugyanúgy találunk, mint közép- vagy szépkorút, egészséges és beteg embereket egyaránt.

„Aggodalomra nincs ok”

A spanyolnátha Miskolcon 1918. július elején jelent meg szórványosan. Kezdetben egy magas, 40-41 fokos lázzal járó náthaként kezelték, s még maga Szabó Ármin tiszti főorvos sem vette komolyan a betegséget. Nyilatkozatában ekként fogalmazott: »Aggodalomra egyáltalán nincs ok, mert a betegség múló természetű és nem veszélyes.«

Szabó doktor véleménye hamarosan megváltozott, s a lakosságé nemkülönben.

Szeptember végén már arról írt az egyik helyi lap, hogy Miskolcon alig van ház, ahol fel ne ütötte volna fejét a betegség, s kárhoztatták azon »optimista, szobatudós professzorokat«, akik »dajkameseként röpítették a köztudatba, hogy nem kell félni, mert a spanyolbetegség csak kis lázzal járó, de máskülönben ártalmatlan betegség«. A hangulat megváltozását az okozta, hogy a kórság szeptember első napjaiban »dühöngeni kezdett«, s naponta 10-15 áldozata volt. Az orvosok tehetetlenek voltak az epidémiával szemben, s rá kellett döbbenniük, hogy az ellen csak »az óvatos szeparálás, a tömegek kerülése az egyetlen orvosság«.

Mindössze 38 orvos

Miskolcon 1918. szeptember elejére már 3000-4000 beteg volt, ami rendkívüli nehézséget jelentett a városban dolgozó mindössze 38 orvos számára. Problémák jelentkeztek különböző vállalatoknál is, a tömeges megbetegedések miatt veszélybe került a telefon- és postaszolgáltatás, de a vasutasok között is több száz beteg volt. A kórság minden korosztályt érintett, és a sok iskolai hiányzás miatt már szeptemberben felmerült az iskolák bezárása.

Szentpáli István polgármester és a város vezetése mindezek hatására felhívást intézett a lakosokhoz, amelyben kérték, ne látogassák az »influenzában szenvedő« betegek házát, tartsák magukat távol a tömeges összejövetelektől, a színházaktól, mozgószínházaktól, vendéglőktől, kávéházaktól. Kérték, csak szükség esetén utazzanak tömegközlekedési eszközökkel, villamossal és vasúttal, valamint hogy köhögés és tüsszentés alkalmával tartsák az emberek a zsebkendőket a szájuk és az orruk elé. Ugyancsak javasolták mellőzni a kézfogást és »köpködést«, de azt is javasolták, minden étkezés előtt mossanak kezet.

Naponta hat áldozat

A spanyolbetegség következtében már szeptemberben 67 halálos áldozat volt, s a szám a következő hónapban jelentősen nőtt, csak október 12-ig 76 újabb halálesetet eredményezett. Naponta átlagosan hat ember halt meg tehát Miskolcon, s ez a szám a későbbiek folyamán a duplájára nőtt. A betegség minden társadalmi rétegből szedte áldozatait. Az egyik első halálos áldozata egy prominens miskolci személyiség, Tüdős István Tiszán inneni református püspök volt 1918. október 8-án. A család fájdalmát növelte, hogy hat nappal korábban a fővárosban lányukat, a 20 éves Ilonkát is elragadta a kór.

Tüdős püspökkel együtt október első öt napjában 27-en vesztették életüket a városban, a veszteség tehát jelentős és kézzelfogható volt. A pánikot növelte, hogy rémhírek is szárnyra kaptak, egy kassai újság szerint rövidesen a püspök után meghalt özvegye és az őket kezelő miskolci tiszti főorvos is, ez azonban álhír volt.

Lassú intézkedés

A járvány pusztítása dacára csak lassan vezettek be védelmi intézkedéseket Miskolcon. Október második felében a rend­őrfőkapitány döntése értelmében a színház még mindig napi egy előadást tarthatott, s a mozi is nyitva volt annak ellenére, hogy dr. Pfleigler Imre városi th. tiszti főorvos is tiltakozott ez ellen, feltéve a kérdést, hogy »a spanyol járvány bacilusai a színház s mozi nyitva tartása kedvéért csak a nap bizonyos idejében fertőznek?« Történt ez akkor, amikor naponta 3-4 miskolci vesztette életét a járvány miatt.

A spanyolnátha betegeit Miskolcon kezdetben az Erzsébet-kórházban helyezték el, majd miután egyértelművé vált, hogy járványról van szó, kitelepítették őket az I. világháborús, már bezárt barakk-kórházba. A város vezetése a mostanihoz hasonló intézkedéseket hozott: bezá­ratta az iskolákat, mozikat és a színházat. A villamosokat minden forduló után fertőtlenítették, de azt is meghatározták, hogy az utastérben legfeljebb 10 ember tartózkodhat, hogy még véletlenül se érjenek egymáshoz. Az egyházakat arra kérték, hogy függesszék fel a »nem feltétlenül szükséges« istentiszteleteket. A biztonsági intézkedésekről a város falragaszokon és a sajtón keresztül tájékoztatta a megrémült lakosságot.

A járvány közben pusztított, s nem kímélte az egészségügyi dolgozókat sem. 1918. november 22-én dr. Bornemissza József, az Erzsébet-­kórház sebész főorvosa hunyt el, aki egy spanyolbetegen végzett műtét következtében fertőződött meg. Egy nappal később pedig egy kórházi ápolónő, Horváth Anna Erzsébet lett »hivatásának« áldozata.

Bár 1918 novemberében már a járvány enyhülésében bíztak, az még hónapokig szedte áldozatait. Csak december első 16 napján 44-en haltak meg és 256-an betegedtek meg Miskolcon. Közülük 67 férfi, 99 nő és 90 gyermek volt. Hasonlóan vészterhes volt a helyzet Borsod vármegyében is, ahol december közepéig összesen 437 ember vesztette életét a kór miatt.

Decemberre hagyott alább

December közepén azonban a járvány alábbhagyott. Míg korábban naponta 5-6 ember hunyt el a városban, addig most már »csak« 1-2 ember vesztette életét, s december 20-a után már előfordult, hogy napokig egyetlen halálos áldozat sem volt Miskolcon. 1919. január 9–18-a között már csupán 16 fő betegedett meg, s mindössze egyetlen ember halt meg.

A járványnak mintegy 300 áldozata volt addigra Miskolcon, a pontos számok, statisztikák sajnos nem lelhetők fel a levéltári iratok között.

A spanyolbetegség azonban nem távozott végérvényesen a városból. 1920. január 20-án ismét felütötte a kór a fejét, ekkor négy beteget regisztráltak. Bár ezt követően öt napig új megbetegedést nem jeleztek, január 25-től kezdve újra, folyamatosan nőtt a betegek száma.

A legtöbb új megbetegedést (65 esetet) február 4-én jegyezték fel. A járvány megjelenése ismét pánikot eredményezett annak ellenére, hogy a kór jóval kisebb intenzitással szedte áldozatait az 1918/19-es járványhoz képest, ráadásul nagyobbrészt enyhe lefolyású volt. Február 8-án 372, három nappal később már 481 megbetegedést regisztráltak. A halálos áldozatok száma jóval kevesebb volt, mint az első vésznél, mindössze az összes eset két-két és fél százaléka. Február 8-án 9, három nappal később 13 járvány következtében elhunyt személyről tudtak. A városvezetés válaszul ismét bezáratta az iskolákat és korlátozta a mozilátogatást is, csupán minden második helyjegyet árusíthattak. Az óvintézkedések dacára a regisztráltak száma nőtt, február 13-án már 565 betegről és 18 halálozásról tudtak.

Romlottak a mutatók

A mutatók az idő múlásával folyamatosan romlottak. Míg az első héten 139, a másodikon 240, a harmadik héten már 271 megbetegedést regisztráltak, és nőtt az elhunytak száma is.

Február 19-re már a miskolci megbetegedések száma elérte a 756-ot, a halottaké pedig a 38-at, ami már több mint ötszázalékos mortalitást jelentett. Ehhez hozzájárult az is, hogy minden törekvés dacára a villamoson nem tudták megszüntetni a túlzsúfoltságot, ami persze további áldozatokat eredményezett. A rendőrség ezért újabb intézkedéseket hozott, így a tisztaság hiánya miatt több üzletet ideiglenesen bezáratott, a villamosok zsúfoltságának megszüntetése érdekében pedig fegyveres rendőröket vezényeltek ki. Szerencsére a járvány ekkor kezdett stagnálni, majd fokozatosan csökkent a betegek száma. A negyedik hétben így már »csak« 151 megbetegedést jegyeztek fel. Február végéig a mérleg 865 beteget és 41 elhunytat mutatott.

A járvány elhúzódásához hozzájárult, hogy az óvintézkedéseket a lakosság egy része nem tartotta be, sőt sokan – kihívva maguk ellen a sorsot – spanyolnáthás betegeket látogattak meg.

A kór március elején már csak kevés, napi átlag 4, de előfordult, hogy mindössze napi egyetlen megbetegedést eredményezett, s egy idő után már halálos áldozatokat sem szedett. Mindezek hatására március 11-én ismét megnyíltak az iskolák, majd lassan visszatért az élet a régi kerékvágásba.

Borsod vármegyében a spanyolbetegség mintegy 4000 megbetegedést eredményezett, és a halálos áldozatok száma 642 fő volt.

A tragédiát csak növeli, hogy az elhunytak közül 214-en hét éven aluli gyermekek voltak.”

(A borítóképen: a miskolci Erzsébet-kórház épülete)