Nézőpont: A macik neve

Neveket kellene adni a vadaspark új macijainak. Sokakat megmozgatott az ügy, meglepő mennyiségű javaslat érkezik a viccestől a halálosan komolyig. Az emberek ugyanis szeretik, ha megkérdezik őket. Kiss László jegyzete.A budapesti új Duna híd nevére is sokan szavaztak így nem is olyan régen. Igaz, Chuck Norris végül is mégsem lehetett keresztapa, bár sokan javasolták. Ugyanis amikor megkérdezik a népet, be kell kalkulálni, hogy sokan valóban úgy gondolják, azt mondhatják, amit akarnak. Persze ez így is van, csak hát azért többnyire mégsem teljesen szabad a választás.

Épp ez az ilyen népkérdezés legfőbb kockázata. Hogy a kérdezők agyában csak él valami kép, halovány vagy éppen nagyon is konkrét elképzelés arról, hogy mit is szeretnének győztes válaszként. Annak ugyanis senki nem teszi ki magát, hogy valóban Chuck Norrisról kelljen elnevezni egy új hidat, amiből a Dunán úgy százévenként épül egy kettő. Tehát úgy kell kérdezni, hogy lehetőleg többségben az elvárt válasz szülessen. Vagy úgy kell alakítani a körülményeket, hogy azután egy zsűri, bármilyen grémium, majd könnyen kiválaszthassa a megfelelőt, a szalonképest. Persze mindezt a megkérdezettek is tudják, ezért küldik be a polgár- és politikuspukkasztó válaszokat.

Nem újkeletű ügy ez, mert annak idején az átkosban a miskolci iparcikk áruházra kiírt névpályázat javaslatai közül – bár erősen versenyzett – de nem lett befutó a „Terülj, terülj asztalkám áruház” és „Kádár János Áruháza” sem, de a hipermodern „Membrán” név sem díszelgett utána a homlokzaton. A zsűri nemesen egyszerű megoldással az „Iparcikk Áruház” megnevezést választotta.

A nép megkérdezésének különösen akkor alakult ki nálunk nagy kultusza, amikor a népszavazás intézménye a rendszerváltás után bevezetődött. Igaz arról jogszabály szól, hogy miként is mit lehet kérdezni, de azért van mozgástér, és ezt a politika ki is használja. Emlékezzünk csak a vizitdíjas kérdésre. Nem rágta le a körmét senki, hogy vajon mi lesz az eredmény, mert azt azért tudni lehetett, ha megkérdezik az embereket, akarsz-e fizetni a jövőben valamiért, nem dőlnek majd az igenek.

Kisiskolástól hallottam, hogy a tanító néni mindig úgy kérdez, hogy a kérdésben benne van a válasz eleve, ha valaki egy kicsit is figyel. És hát így ugye nincs igazi kihívás az egészben. A politika – legyünk őszinték – többnyire ezt a játékot játssza, hiszen ki az bolond, aki magára ránt egy bizonytalan kimenetelű véleménynyilvánítást? Amikor valamilyen párt, vagy mozgalom kérdez önként, magától, egészen biztosak lehetünk benne, hogy a válasz előre betervezett és kiszámított. Igaz, azzal a kockázattal, hogy azért a fagylalt mindig visszanyalhat, nem száz százalék semmi sem.

Mindennek ellenére fontos, hogy kérdezzenek minket. Macinévről, hídkeresztelőről, adókról. A politika művészete az, hogy megtalálják azokat a pontokat, kérdéseket, amelyek tényleg közös bölcsességgel eldönthetőek. Ennek akkor is van értelme, ha a demokrácia gépezetében ott ülnek a megválasztott képviselők, dönteni helyettünk. Ha másért nem, hogy néha megengedhesse magának az istenadta nép, hogy megviccelje a hatalmat…

- Kiss László - 

Keressük együtt a mackók nevét!

Keressünk együtt nevet a miskolci medvéknek!