Jövőre már tényleg

Már nagyon régen megfogadtam, hogy nem fogadok meg semmit az új évre. Horváth Imre jegyzete.

Az év vége, no meg az új év eleje mindig fogadkozásoktól hangos. Ilyenkor, ha összeül a család vagy baráti társaság, esetleg a kollégák a munkahelyeken, akkor az a téma, hogy ki mit fogad meg az új évre. Mindenki mond valamit, amire a többiek elismerően hümmögnek. Bár a fogadkozás top tízes listáján a lefogyás, az edzőterembe járás, vagy éppen az egészséges életmód különböző módjai állnak, gyakorlatilag csak a képzelet szab határt annak, hogy mi mindent bevállalnak az emberek az év vége felé.

Aztán jön a január 1, no meg az 5, ad abszurdum a 10, és a fogadalmak úgy olvadnak el, mint márciusi napon a dér a tetőről. Tisztelet a kivételnek, aki mégis kitart! A társaságokban pedig elnézően néznek össze a cigiszünetben, hogy idén sem sikerült senkinek letenni a bagót, pedig a Feri már hetedszer fogadta meg.

Én már régen elfogadtam, hogy esendő vagyok, meg hogy a szilveszter ámulatának ne hagyjam magam behálózni. Az új év önmagában nem ad nekem több időt, mondjuk, mozogni. A többieknek kitartást! Lesz év vége idén is.

- Horváth Imre -

„Muszáj változtatni és kilépni a komfortzónából, hogy előrelépjünk”

Miskolc - Ha január, akkor irány az edzőterem. Aztán sokan mégis belefáradnak, feladják.