2020.06.19. 14:05
A bajnok
Amikor először hallottam arról, hogy milyen betegséggel küzd, biztos voltam benne, hogy ő jön majd ki győztesen ebből a csatából. Is. Mert Ő a bajnok, és a bajnokok nem veszíthetnek.
A medence széléről ugyanolyan odaadással, lelkesen osztotta a tanácsokat az újpesti fiataloknak, mint kevéssel előtte a felnőttválogatott tagjainak szövetségi kapitányként. A srácok csak lesték a vízből, bólogattak, hogy majd mindent úgy csinálnak az időkérés után, ahogyan Ő, a nagy bajnok kéri, szeretné, márpedig a bajnokok nem tévedhetnek, csak mindig jót, jobbat akarnak. Bajnokot nevelni belőlük is.
Nyilvánosan (érthetően) nem beszélt a harcáról, hogy mit érez, de a szemében benne volt minden, viszont egy nem, a feladás. Ültünk egymástól nagyjából három méterre – a sajtótájékoztatón –, előjöttek bizonyos képkockák: ahogyan áll a dobogó tetején, ölelik a többiek, ahogyan lóbál, és örül, mikor beküldi a labdát a kapus mögé, a gólpasszai, hogy egy-egy mozdulatát csak követni tudja az ellenfél, tenni ellene semmit nem tud. Kezet fogtam vele, a példaképpel, a vezérrel, a csapatkapitánnyal, reméltem, hogy legközelebb újra találkozunk, és már jobban lesz.
De elköszönt, elment a bajnok. Azonban a bajnokok, Ő is, halhatatlanok.
Kapcsolódó cikk:
