Vissza

Újságíróként többször előfordult már, hogy napokig otthon gyártottam a cikkeket, de ez sem készíthetett fel az elmúlt hetekre. A bukdácsoló kezdetekre, a véget nem érő fertőtlenítésekre, az izgalomra, hogy összejön-e az értekezlet videóhívásban, összejött, a kíváncsiságra, hogy lehet-e ágyból dolgozni, lehet, de senkinek sem ajánlom, majd a rutinszerűen ismétlődő napokra, amikor végre megszoktam, hogy a munkahelyem a lakásomtól csak néhány méterre található.

Hétfőn azonban visszatértünk. Furcsa, de csak néhány órát aludtam, és az éjszaka egy részét azzal töltöttem, hogy kikészítettem a ruháim, amelyekből többet felpróbáltam, átrendeztem a táskám, többször is, leellen­őriztem, hogy a laptop mellé bekerült-e minden fontos apróság. És én, az éjszakai bagoly, reggel szó szerint kipattantam az ágyból, alig vártam, hogy ugyan kesztyűben, maszkban és fertőtlenítőszerekkel felvértezve, de végre elindulhassak. Pedig „csak” dolgozni mentem.

(A borítóképen: Novák Krisztina)