2016.08.20. 12:15

„Készültem a feladatra”

Címkék#Diósgyőri VTK #interjú #diósgyőr #Miskolc #DVTK #dobos attila

Miskolc - Három időszakban öltötte magára a DVTK mezét Dobos Attila, aki negyedszerre már nem játékosként, hanem erőnléti edzőként tért vissza Diósgyőrbe nyáron. Interjú Dobos Attilával, a DVTK egykori játékosával, jelenlegi utánpótlás-erőnléti edzőjével.

Kevés olyan játékos van, aki minden állomáshelyén nagy tiszteletnek örvendett a szurkolók körében. A Honvédnál, Mezőkövesden és természetesen Diósgyőrben is nagyon szerettek a szurkolók. Szerinted ez minek volt köszönhető?

Dobos Attila: Egyértelműen a munkamorálomnak, és a munkához való hozzáállásomnak köszönhetem, és annak, hogy ez azért párosult némi futballtudással is. Kaptam a Jóistentől egyfajta tehetséget, ami valamire elég volt, és én világéletemben ebből szerettem volna a legtöbbet kihozni. Nagyon hamar tudatosult bennem, hogy ezt csak nagyon sok munkával és alázattal fogom tudni elérni. Már nagyon fiatalon mindent alárendeltem ennek a sportnak, hogy elérjem azokat a célokat, amelyeket magam elé kitűztem. Mivel én egy kis faluból, Tiszakesziből származom, triplán, négyszeresen, ötszörösen kellett dolgoznom azért, hogy eljussak egy olyan szintre, ahonnan könnyebb lesz újabb lépcsőfokot ugrani.

Ha már szóba hoztad, hogyan indult a karriered?

Dobos Attila: A Tiszakeszivel szomszédos Mezőcsáton kezdtem el futballozni, de anyagi nehézségei támadtak a klubnak, ezért 16-17 éves koromban csináltunk a környékbeli srácokból Tiszakesziben egy csapatot, amivel megnyertük a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei III. osztályú bajnokságot. Ezt követően rendeztek egy megyebeli válogatót, engem akkor szúrt ki a Borsod Volán vezetősége, fogalmazhatunk úgyis, hogy Balázs Bandi bá’ (Balázs András, a Borsod Volán SE első embere, aki sokáig az MLSZ B.-A.-Z. megyei elnöki tisztét is betöltötte - a szerk.) csapott le rám. Ott húztam le három évet, ami a karrieremben fordulópontot jelentett, és bár előtte is felnőtt bajnokságban játszottam, de a „megye hármat” és az NB II.-t (ami akkor harmadosztálynak számított, az NB I. és az NB I/B mögött) nem lehetett összehasonlítani, például itt már fizetésért játszottak a játékosok. Nekem ez nagy előrelépést jelentett, bíztak bennem, folyamatos játéklehetőséget kaptam, és bár az életkoromból adódóan a teljesítményem ingadozó volt, összességében rengeteget fejlődtem. Ezzel egy időben szűnt meg a diósgyőri foci, a szurkolók a legalsóbb osztályban vitték tovább a DVTK nevet és a piros-fehér színeket, majd a Borsod Volán SE nyújtott segítő kezet, így először csapatostól kerültem Diósgyőrbe. Amikor nem sikerült megnyerni azt a harmadosztályú bajnokságot, jött a bőcsi telephely csere, és az NB I/B-ben folytathatta a DVTK, én viszont maradtam egy évig az NB II.-ben, Bőcsön, a következő évben viszont Diósgyőrbe igazoltam.

A DVTK mellett a Honvédnál töltöttél el hosszabb időszakot, sőt csapatkapitánya is voltál a kispestieknek. Hogy érzed, elértél mindent, amit Tiszakesziből indulva el lehetett érni?

Dobos Attila: A legjobb labdarúgó korban szerepeltem a Honvédban, és ez a teljesítményemen is érzékelhető volt. Nem voltam soha egy fáradékony típus, de akkor úgy éreztem, hogy nemzetközi szinten is megálltam volna a helyem. Ezt végül nem bizonyíthattam be, de nem is nagyon bánom. Visszagondolva a labdarúgó karrieremre, nincs bennem hiányérzet, ami benne volt, azt ki tudtam aknázni. Szerintem ez volt a maximum. A Honvédnál sikeres időszakot éltem át, de utána - bár nem úgy indult - a DVTK-nál is volt még egy sikeres időszakom a feljutás éve, és az azt követő időszak. A Honvédra visszatérve, NB I/B-ben szerepelt a Kispest, amikor odakerültem, egyből sikerült visszajutni, két és fél év után megválasztottak csapatkapitánynak, három és fél évig viselhettem a karszalagot. Egyszer az edző hagyta rajtam, máskor a csapattársak választottak meg. Amikor beszélek a régi honvédos társakkal, a mai napig sokan kapitánynak szólítanak. Sikeres időszak volt, nyertem két Magyar Kupát, kétszer a döntőig meneteltünk, egyszer az év játékosának is megválasztottak a szurkolók. Játszottam sok UEFA Kupa-meccsen is, szép időszak volt.

Melyik a legemlékezetesebb meccsed ebből az időszakból?

Dobos Attila: Minden mérkőzésnek megvan a saját története. A nemzetközi kupameccseken belekóstoltam, hogy ezen a szinten milyen iramban kell játszani egy osztrák, egy cseh, egy lengyel, vagy egy örmény csapat ellen, hogy győzni tudj. A Sturm Graz ellen idegenben 0-0-t sikerült elérni, itthon vezetést szereztünk, majd sajnos 2-1-re kikaptunk. Utána sokan mondták, hogy a Sturm rátett egy lapáttal és nem tudtuk tartani a tempót, holott annak a meccsnek a tanulsága pont az volt, hogy nem tettek rá semmit, „csak” az elejétől olyan tempót diktáltak, amit a 65. perc után képtelenek voltunk tartani. Már akkor is érdekelt, hogy ennek mi lehetett az oka, nem véletlenül lettem erőnléti edző, tudatosan készültem rá, szerintem a magyar labdarúgásnak itt tudok a leginkább hasznára lenni.

Ezt követően harmadik alkalommal is a DVTK labdarúgója lettél.

Dobos Attila: Egy sikertelen, REAC-nál tett kitérő után télen érkeztem vissza Diósgyőrbe. Abban az évben a kiesés ellen küzdött a csapat, sajnos nem volt egy szép időszak, és a centenáriumi évben el is búcsúztunk az élvonaltól. És ami még rosszabb volt, a klub körüli bizonytalanság miatt nem láttuk a jövőt. Sokan elmentek akkor, de páran a végsőkig kitartottunk a csapat mellett. Benczés Miklós tartotta bennünk a lelket, kért, hogy ne menjünk el, mert akkor mindennek vége. Sok játékosnak komoly szerepe van abban, hogy a mostani DVTK létezik, hiszen, ha vesszük a kalapunkat, akkor az első évben biztosan nem sikerül visszajutni az élvonalba. Emlékszünk, hogy Giák Tomi a mezőnyben játszott az első fordulóban a REAC ellen. Nagyon kevesen voltunk, nem csak a pályán, hanem a lelátón is. A Békéscsaba ellen szerintem a mélypontját élte a Diósgyőr, talán 300 ember lézengett a lelátón, ehhez senki nem volt hozzászokva. Majd megérkezett az új tulajdonos, ami egy sikersztori kezdetét jelentette. Rögtön nyertünk az Újpest második csapata ellen, és a téli szünet után csodálatos tavaszt produkáltunk.

Ebből az időszakból származik a tudósítás, tudod folytatni? „Demjén jobb oldali szabadrúgását fejelték ki a vendégek, Abdouraman szerezte meg a labdát, amelyet Granát vezetett hosszan, majd pontosan gurított a kapu elé…”

Dobos Attila: …Dobos érkezett, és három méterről a kapuba passzolta a labdát.

Majdnem, öt méterről, de a lényeg stimmel.

Dobos Attila: Ez a nyíregyházi mérkőzés volt 2011 tavaszán, amikor sikerült a kapuba találnom. Élénken él bennem a meccs az ősi rivális ellen, ahol két feljutásért küzdő csapat találkozott egy kiélezett mérkőzésén. Idegenben, mégis kétezer diósgyőri szurkoló előtt belőni a harmadik gólt, fantasztikus érzés volt. Még most is a hideg futkos a hátamon, ha visszaemlékszem, kívánom mindenkinek, hogy élje át!

Kicsit több mint két évvel ez előtt még az NB I.-ben játszottál Mezőkövesden, sőt, alig pár hónappal ezelőtt is profi játékos voltál Kazincbarcikán. Lassan 38 éves leszel, a visszavonulás ilyenkor törvényszerű?

Dobos Attila: Készültem rá, és bevallom, könnyebben ment, mint vártam, bár kicsit stresszelt, ahogy közeledett a vége. Biztos voltam azonban abban, hogy a focipályától soha nem fogok elválni, ez az életem része, így is fogok meghalni. Nem akarok, és nem is tudnék mást csinálni.

Mégsem hagytál fel teljesen a labdarúgással, hiszen a Tiszakeszi igazolt labdarúgója lettél újra. Ezzel be is zárult a kör?

Dobos Attila: Szép dolognak érzem a szülőfalumban abbahagyni, úgy tervezem, hogy két évig még játszani fogok. Sok függ attól, hogyan tudom összeegyeztetni a munkámmal. Fizikálisan rendben vagyok, heti két-három edzéssel - az életkoromból kifolyólag - még tudnék játszani magasabb szinten is.

Akkor beszéljünk erről a „másról”. Erőnléti edzőként érkeztél vissza. Mi a feladatod a DVTK-nál?

Dobos Attila: Az U10-es, U11-es, U12-es és az U13-as csapatnak vagyok az erőnléti edzője, ez az úgynevezett középső szekció a diósgyőri utánpótlásban. Emellett besegítek az DVTK tartalékcsapatánál Sütő Szilárdnak. Amikor megkért erre, örömmel vállaltam. Tudtam, hogy sok munkám lesz a gyerekekkel, de örülök neki, hogy tudok foglalkozni a hangsúlyozottan idézőjelben „felnőtt” játékosokkal is. Teljesen más életkori sajátosságai vannak képzés szempontjából is egy 10-13 éves és egy 18-19 éves labdarúgónak. Szerettem volna mindkét területen dolgozni.

Említetted, hogy tudatosan készültél erre a munkára, mikor döntötted el, hogy ezt akarod csinálni?

Dobos Attila: Már játékosként sem értettem, miért van az, hogy egy nyugat-európai játékos többet bír futni. Amikor megjelentek az elemző rendszerek, kiderült, hogy a magyar játékosok sem futnak kevesebbet, én is lefutottam 12 kilométert egy mérkőzésen. Azon is sokat gondolkodtam, hogy lehet az, hogy az ellenfélnél van többet a labda, és mindig én futok utána. Ekkor derült ki számomra, hogy nem a futás mennyiségén van a hangsúly, hanem a minőségén és a fizikális erőn, ami nagyon szerteágazó, órákat lehetne erről beszélni. Volt egy olasz edzőm a Honvédnál, Aldo Dolcetti, akit nagyon nagyra tartok. Egy más futballkultúrából érkezett, hozott magával erőnléti edzőt, Magyarországon kis túlzással akkor nem is nagyon tudtuk, hogy létezik ilyen. Méréseket ugyan csináltak a magyar edzők is, viszont nem használták soha, berakták egy fiók aljára, és ott maradt. Nem értettem, miért van erre szükségük.

Sokan elfelejtik, hogy nem vagyunk egyformák, amit én le bírok futni, az a csapattársamnak a „halált” jelentheti. Lehet, hogy az a sebességtartomány, ami egy csatárnak szükséges, arra én középpályásként képtelen vagyok, mert nekem inkább állóképességre, nem robbanékonyságra van szükségem. Ez egy külön szakma. Aldo Dolcetti a felmérések után csapatrészekre szedte a csapatot, és egy szerény képességű csapatból csinált egy egész jó gárdát.

Magyarországon mindenki Cooper tesztet futtatott. Ha megkérdeznék most egy edzőt, hogy miért, nem tudna rá válaszolni. Jól hangzik, de mire használta? Mit mért vele? Nem tudná elmondani. A tudatlanságunk juttatott minket oda, hogy egyre lejjebb csúszott a labdarúgásunk. Amíg mások a tudományt vették elő, és egyénre szabott, a határokat feszegető edzéstematikát dolgoztak ki, addig nálunk ömlesztve beküldtek minket egy karámba, és mint a birkákat elkezdtek minket edzeni. Az egyiket agyonedzették, a másiknak meg se kottyant. Nekem nagyon tetszett az, ahogy Dolcetti dolgozott és éreztem a hatását is.

Azt mondják, hogy a pályán is az a jó játékos, aki két-három lépéssel előre tud gondolkodni, én folyamatosan előre gondolkodtam, és készültem erre a pályára. Sikeres vizsgát tettem a közelmúltban az MLSZ erőnlétiedző-képzésén, a diplomaosztó maradt már csak hátra. Azzal, hogy megszereztem a képesítést, még nem tartom magam erőnléti edzőnek. Kaptam egy papírt, megvan az irány, de vannak saját elképzeléseim is, hogy mit szeretnék csinálni. Sok tapasztalatot kell még gyűjtenem, ahhoz, hogy el tudjak vállalni egy felnőtt csapatot. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy olyan klubban akartam dolgozni, ahol egy tapasztalt kollégától tanulhatok. Diósgyőrben Egri Attila felkészült, jó szakember, örülök, hogy így alakult. A tanulást soha nem lehet abbahagyni, hiszen mindig változnak a trendek, jönnek az új kutatási eredmények, más mérőeszközök kerülnek a piacra.

A gyakorlati munkára áttérve, hány edzésed van egy nap, vagy egy héten?

Dobos Attila: Előfordult, hogy hat edzésem volt egy nap. Attila az idősebb korosztályok és az első csapat mellett dolgozik, én a középső szekcióban. Emellett az edzőkollégák időnként megkérnek az alsóbb korosztályoknál is, hogy segítsek egy-egy edzésen, amire egyszer sem mondtam nemet, nem is fogok, de estére azért eléggé el tudok fáradni.

Hogy néz ki egy utánpótlás erőnléti edzés?

Dobos Attila: Úgy vannak felépítve az edzések, hogy nekem csak négy komponenssel kell törődnöm, mert rengeteg minden be van építve. Köszönet jár ezért a középső szekció edzőinek, és Kriston István szekcióvezetőnek. A kisebbeknél csak aerob fejlesztésről beszélünk, nem feszegetjük a határokat, nem engedjük, hogy savasodjanak. Nekik az állóképességüket fejlesztjük, rengeteg fordulás, sprint, ugrás és helyváltoztatás van benne. Nekem most elsősorban a mozgáskoordinációjukra és a mobilitásukra kell fókuszálnom. A csípő, a boka és a hátizmok és a törzsizmok helyes mozgása nagyon fontos ebben a korban. A 12 és 13 éveseknél már lehet az erő- és izomfejlesztésre is koncentrálni, a kisebbeknél még nem.

Hat hete érkeztél, tudják a gyerekek, hogy milyen labdarúgó az edzőjük?

Dobos Attila: Amikor idekerültem a vezetőedzőjük bemutatott nekik, elmondták, hogy ki vagyok. Én nem szeretek magamról és a labdarúgó múltamról beszélni, mert nem én vagyok a fontos. Ha valaki megkérdez, vagy a pályafutásomról érdeklődik, akkor nagyon szívesen válaszolok, de nem vagyok az a típus, aki kérkedik bármivel. Mindenkinek van otthon internet, ha valakit érdekel, akkor utána tudott nézni.

Mi az, ami változott az elmúlt évek alatt Diósgyőrben? Ha szétnézünk, akkor nyilván nagyon sok minden, de mi a legszembetűnőbb?

Dobos Attila: Az első és legfontosabb a szervezettség, ami rengeteget javult. Mindenre van egy ember, aki a legjobb tudása szerint látja el a feladatát. Persze lehet tovább fejlődni, mert ahogy egy edzőnek, úgy egy klubnak is folyamatosan fejlődnie kell, és az a jó klub, ahol felismerik a hibákat és tudják azt, miben kell javulni. Szerintem a DVTK ilyen. Van egy olyan sportigazgatónk, aki halad a korral, és képben van más klubok felépítésével is, és ami jó, azt be tudja integrálni a rendszerbe. Ebben látom a legnagyobb fejlődést.

Ha már a sportigazgatót említetted. Benczés Miklós az edződ volt, most pedig újra együtt dolgozhattok.

Dobos Attila: Játékos koromban is a főnököm volt, így nagy változás nem történt. A kapcsolatunk mindig jó volt. A REAC-os idők után nem nagyon találtam a helyem, és nála kezdtem el újra élvezni a futballt. Addig csak jöttem, mint egy gép, edzettem, és letudtam a meccset. Nem jelentett örömet, pedig ez lenne a játék lényege. Kötelességből jöttem, úgy álltam hozzá, hogy ez a foglalkozásom. Amikor jöttek a pofonok, már az edzések sem estek jól, borzasztó időszak volt. Amikor 2011 januárjában Debrecenben megnyertük a teremtornát, és a felkészülés is jól ment, akkor szállt belém vissza a lélek, újra élveztem a focit, és ez talán a teljesítményemen is látszott. Ha nem is futballoztam életem formájában, úgy éreztem, hogy jól ment a játék.

Ha belépsz az edzői irodába, sok ismerős arcot láthatsz.

Dobos Attila: Valóban, senkinek nem kellett bemutatkoznom, sok egykori csapattársam ül az öltözőben, nem vadidegenként kerültem ide. Jó a kollektíva, lehet érezni az összetartást az edzői irodában is, ha belegondolunk majdnem mindenki miskolci, ez is nagy dolog, működik a lokálpatriotizmus.

Pár hete az ebédlőben láttam, hogy az egyik, ma is Diósgyőrben játszó volt csapattársaddal, Rados Ivannal bohóckodsz, kívülről nekem úgy tűnt, mintha nem is telt volna el 5-6 év azóta…

Dobos Attila: Vele korábban is jó kapcsolatot ápoltam, nagyon jó mentalitású srác, és az ilyen játékosokkal nagyon jól megértjük egymást. Mindent szerettem magamból kiadni a pályán, ami bennem volt, és ő is ilyen. Egy rövid történet. Az utolsó bajnoki meccsünket játszottuk az NB II.-ben Orosházán, és szegény Tajti Norbinak elszakadt az Achilles-ina az utolsó edzésen. Miki a légiósokat már előtte hazaengedte, hiszen már bajnokok voltunk, és kevés idő maradt a pihenésre a két bajnokság között. Ivan a szabadságát megszakítva, az első hívó szóra jött, és beállt a kapuba. Ezek azok az apróságok, amik értékessé tesznek egy embert. Neki a DVTK nem csak egy megélhetési eszköz.

Van már utánpótlás a Dobos családban?

Dobos Attila: Igen, három és fél éves a kisfiam. Az, hogy mit hoz majd számára a jövő, még nem tudom, nem akarok erőltetni semmit. Az biztos, hogy 0-tól 24 óráig fut, ezt tőlem örökölte, a barátnőmmel nem győzzük energiával. Itt lakom a DVTK Edzőközponttól egy ugrásara, minden rendben van velem, boldog vagyok.

A végére még egy sporttól távol álló kérdés. A pletykák szerint játékosként te voltál a DJ az öltözőben. Ez ebben a formában helytálló?

Dobos Attila: Ez egy régi hobbi nálam, a szórakoztató elektronikáért világéletemben bolondultam. 2008 környékén beszereztem magamnak egy házi DJ szettet is, keverőpultostól, mindenestől. Most a tartalékcsapatnak is hoztam be hangtechnikát az edzőközpontba, hogy ne legyen csönd az épületben. A labdarúgás mellett ez az egyik örök szerelem, a másik a vadászat. Tavaly letettem a vadászvizsgát, járom az erdőt apósommal és ápoljuk a vadat, nem agyonlőjük, ez nagyon fontos. Lekötöm magam mindig, ha ki akarok kapcsolódni, akkor tudok mit csinálni. Ott van a család is, és sokan csodálkoznak rajtam, de 38 évesen leülök playsationözni, akár fél napokig is, soha nem szoktam unatkozni.