Halhatatlanná válnak a legendák

Ezúttal a diósgyőriek

egykori két kiváló

kosárlabdázója, Medgyesi

Judit és Winter Ilona

válik halhatatlanná Kiss

Lajos, Repka Attila és

Biros Péter után.

Mindketten a szurkolók kedvencei voltak, s

napjainkban már a sportág legendás

alakjainak nevezzük őket. Winter

Ilona az irányító

posztján tizenöt esztendeig

szolgálta a DVTK-t.

Kiválóan dobott, a pálya

bármelyik részéről

képes volt a gyűrűbe juttatni a

labdát.

– Jól vagyok, köszönöm

szépen az érdeklődést –

mondta a telefonvonal soproni végén.

– Most jöttem haza

Ausztráliából, ahol egy

hónapot töltöttem el a szenior

világjátékokon és a 40+

korosztályban tagja voltam az ötödik

helyezett magyar együttesnek. Az

eredménnyel nem vagyok elégedett,

úgy gondoltam ugyanis, hogy Sydneyben

érmet szerzünk majd. Ezzel

elárultam, hogy még mindig

játszom, a soproni városi

bajnokságban és a szenior tornákon

lépek pályára. Csodálatos

pályafutás áll mögöttem,

büszke vagyok arra, hogy szerepeltem az 1980-as,

moszkvai olimpián, ahol az előkelő

negyedik helyig jutottunk. Európa-bajnoki

bronzéremmel is dicsekedhetek, 1983-ban, a

miskolci-budapesti rendezésű

kontinensviadalon társaimmal egyetemben

állhattam fel a dobogó harmadik

fokára. Az NB I-ben a

Diósgyőrrel ötödik

voltam, míg a Sopronnal bajnok lettem. Boldog

vagyok, hogy abban a miskolci sportcsarnokban

tenyerelhetek, ahol sikereim egy részét

elértem. Számomra fantasztikus

érzés, hogy elmondhatom: útban

vagyok a halhatatlanság felé, már

most elönt a melegség, ha a

csütörtöki eseményre gondolok.

Nagy örömmel találkozom majd

barátaimmal, ismerőseimmel és

azokkal, akik hosszú évekkel ezelőtt

egyengették pályafutásomat.

Remélem, hogy sokan megtisztelnek és

eljönnek a ceremóniára!

Negyvenkét pont

Medgyesi Judit a moszkvai

ötkarikás játékokat tartja

pályafutása csúcspontjának.

– Bizony, olimpikon voltam! –

nosztalgiázott a hajdani kiváló

center, majd így folytatta: – Kicsit

későn küldtek pályára a

jugoszlávokkal vívott

bronzmérkőzésen, amelyet

elveszítettünk, így

lecsúsztunk a dobogóról.

Örök fájdalmam, hogy az 1984-es, Los

Angeles-i játékokról a bojkott

miatt lemaradtam... Soha nem vezettem

statisztikát, de azt tudom, hogy 219

válogatott meccsig jutottam, az NB I-ben pedig

sok százszor öltöttem magamra a

DVTK mezét. Az egyik

találkozón 42 pontot

gyűjtöttem, az volt az egyéni

rekordom. A piros-fehérekkel többször

voltunk a vidék legjobbjai és olykor

sikerült megvernünk a legjobb hazai

csapatokat is. Csodálatos éveket

töltöttem Franciaországban is, ahol

hat szezonon keresztül légióskodtam.

Francia bajnok vagyok, odakint kaptam állami

kitüntetést és

sportszerűségi díjat. Kedvenc

edzőm a szövetségi kapitány

Killik Laci bácsi volt,

míg itthon Baumann

Gáspárral, Eperjessy

Gyulával és Sztanev

Károllyal tudtam a legjobban

együtt dolgozni. A válogatottban

Beloberk Évával

értettem meg a legjobban magam, a

DVTK-ban pedig mindenki barátnőm

volt. Játékos koromban

egyébként nem voltam könnyű

eset, ha nem tetszett az edzés, levonultam a

pályáról, vagy ha

megsértődtem, akkor

„lecseréltem” önmagamat. A

tenyereléskor olyan jó lesz

visszaidézni fiatalságomat, diadalokban

gazdag sportmúltamat!