Amazónia

2019.10.03. 13:33

Megnőtt a légzési problémákkal kezelt gyerekek száma az erdőtüzek miatt

Májusban és júniusban havonta nagyjából ötezer, 9 évesnél fiatalabb gyereket kezeltek légzőszervi betegségekkel Brazília 36 régiójában. Ez a terület nagyjából körülhatárolja azt a régiót, ahol az erdőpusztítás a legnagyobb mértékű.

A tanulmány megállapította, hogy azokon a területeken, ahol a szokásosnál több az erdőtűz, egy gyereknek 36 százalékkal nagyobb az esélye arra, hogy légzési probléma alakuljon ki nála.

Barcelos hozzátette, hogy a kezelt gyerekek 2 százaléka később elhunyt.

Az Oswaldo Cruz Alapítvány közegészségügyi kutatóintézetének közleménye szerint

ez az elmúlt 10 év havi átlagának kétszerese.

A tanulmány a növekedést az erdőtüzek számának emelkedéséhez köti.

A jelentés csak májusi és júniusi eseteket vizsgált. Ezek a rendelkezésre álló legfrissebb adatok, ebben az időszakban az erdőtüzek száma jóval magasabb volt a korábbi évhez képest, viszont még az augusztusi nagy hullám előtti periódusra vonatkoznak. Augusztusban az amazonasi erdőtüzek száma megháromszorozódott az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest.

Az egy évre eső amazonasi erdőtüzek száma már augusztusra a 2010 óta mért legmagasabb pontra jutott, ami globális szintű felháborodást eredményezett. Azt vetették az ország szemére, hogy Brazília nem tett eleget a világ legnagyobb trópusi esőerdejének védelméért.

A brazil kormány a katonaságot is bevetette a tüzek legyőzésére és nyomozást indított az ügyben.

Cristovao Barcelos, a tanulmány elkészítésében résztvevő egyik kutató szerint egyértelműen az erdőtüzek júliusi növekedésével együtt növekedett a légzési problémás esetek száma is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!