Életét áldozta fel az újságíróból lett apáca

„Csak az a nemzet érdemes jobb sorsra és örök életre, amely meg tudja becsülni nagyjait, s amelynek mindig szeme előtt lebeg azok példát adó munkássága.” Gróf Esterházy János mondatát veszi mottóul a 888.hu sorozata, melyben olyan nagyszerű embereket mutat be, akik gondolataikkal és tetteikkel méltóak lehetnek arra, hogy életük példaként szolgáljon minden magyar számára, ők maguk pedig valódi példaképekké váljanak. A Brusznyai Árpádot, vitéz Halassy Olivért, Boldog Batthyány-Strattmann Lászlót, Takács Károlyt, Boldog Meszlényi Zoltánt, Mansfeld Pétert, valamint Bódi Mária Magdolnát már bemutató portrésorozat legfrissebb része Boldog Salkaházi Satolta életútjával foglalkozik.

A kezdetek

Salkaházi Sára (Schalkház Sarolta Klotild néven) 120 évvel ezelőtt, 1899. május 11-én látta meg a napvilágot Kassán. Családjáé volt Kassa belvárosában a Schalkház Szálloda. Apja korai halála után édesanyja igazgatósági tagként dolgozott tovább a részvénytársasággá alakított intézményben, jövedelméből tartotta el három gyermeket.

Sára a kassai Orsolya nővérek iskolájába járt, majd tanítónői oklevelet szerzett, és 1917-től egy évig tanított. A trianoni békediktátum után a Felvidék Csehszlovákiához került,

s a hatóságok által a közalkalmazottaktól megkövetelt hűségesküt – magyar érzelmeire hivatkozva – megtagadta.

A tanári pálya elhagyása után egy ideig a családi szállóban dolgozott, majd kitanulta a könyvkötői szakmát, és húga kalapüzletében helyezkedett el.

Újságíróként

1919-től rendszeresen jelentek meg cikkei az Esti Újság és más felvidéki újságok hasábjain Syphax aláírással. Szülővárosa közéletében élénken részt vett, tárcáiban, novelláiban reagált az aktuális eseményekre, s elsajátította azt a szimbolikus kifejezésmódot, amellyel a kisebbségbe kényszerített magyarság sanyarú sorsát megrajzolhatta.

Első novelláskötete 1926-ban jelent meg Fekete furulya címmel, s a Nyugatban is méltatták. Három éven keresztül szerkesztette a Nép című lapot, a csehszlovákiai Országos Keresztényszocialista Párt újságát. Naplójában így vallott akkori életéről: „Önállóság, cigaretta, kávéház, csavargás a nagyvilágban hajadonfőtt, zsebre dugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene...”.

Isten szolgálatában

1922-23-ban, néhány hónapig eljegyzett menyasszony volt, de a jegygyűrűt visszaküldte, mert úgy érezte, hogy rá más sors vár. A szociális érzékenység kora gyermekkorától megvolt benne, a munkásosztály iránti érdeklődés írásaiban is megjelent. 1927-ben ismerkedett meg a Kassán letelepedő, az ősi szerzetesi eszmét modern formában követő Szociális Testvérek Társaságával, amelyet Slachta Margit alapított 1923-ban Magyarországon. Miután elvégezte a társaság szociális és népjóléti tanfolyamát, felutazott a rend budapesti központjába, de a cigarettázó, harsány Sárát bizalmatlanul fogadták.

Visszatérve Kassára leszokott a cigarettáról és az újságírói élet „szabadságáról”, igyekezett jó kapcsolatot kialakítani a kassai nővérekkel. 1930 pünkösd vasárnapján letehette első fogadalmát Szegváron, jelmondata egyetlen szó: „Alleluja!” lett.

A Szent Benedek lelkiségét követő, a szociális ínséget szenvedők felé forduló közösségben két éven keresztül vezette a kassai katolikus Karitász irodát.

Szegény családokat látogatott, élelmet és ruhát gyűjtött, igyekezett minden elesett emberen segíteni.

Ezután Komáromban hitoktatóként, karitászszervezőként és ifjúsági vezetőként dolgozott, részt vett a szlovákiai Katholikus Nőszövetség megszervezésében, 1937-ig a mozgalom országos vezetője volt. Szerkesztette a Katolikus nő című folyóiratot, s vezette a Lithurgia könyv- és papírkereskedést.

Kimerültsége miatti rossz állapotát elöljárói hivatásbeli bizonytalanságnak értékelték, s 1934-ben nem engedélyezték ideiglenes fogadalmának megújítását. Három évvel később a Brazíliában élő magyar bencések szociális testvéreket kértek missziós munkára, és ő jelentkezett. Ehhez magyar állampolgárrá kellett válnia, s Budapestre költözött. A második világháború kitörése miatt utazása lehetetlenné vált, az anyaházban egy év alatt tizenötféle munkát végzett. Örökfogadalmát 1940-ben tehette le,

új jelmondatának ezt választotta: „Alleluja! Ecce ego, mitte me!” (Íme, itt vagyok, engem küldj!).

A következő évtől a Katolikus Dolgozó Nők és Leányok Szövetségének országos vezetője és a mozgalom lapjának szerkesztője volt. Három év alatt öt új otthont alapított, és elkezdte az első magyar Munkásnő Főiskola építését is. Nevét 1942-ben Salkaházira magyarosította, kifejezve a nemzetiszocialista eszmékkel szembeni ellenérzéseit, s a zsidókérdést is vallási szempontból közelítette meg.

Mártírhalála

Egyre jobban égett benne a vágy, hogy felajánlhassa életét azon esetre, ha egyházüldözés, a társaság és a testvérek üldöztetése következne be. Az engedélyt megkapta, és életét 1943 őszén – teljes titoktartással – felajánlotta a budapesti anyaházban. A szociális testvérek a vészkorszakban hamis papírokkal felszerelt menekülteket bújtattak házaikban, így a Bokréta utcai munkásnőotthonban is, maga Salkaházi Sára száznál több embert mentett meg.

A nyilasok 1944. december 27-én átkutatták a házat, négy „gyanús személyt” és egy hitoktatót vettek őrizetbe. Salkaházi csak ekkor érkezett, és bár elkerülhette volna a letartóztatást, az otthon vezetőjeként vállalta sorsát.

Még aznap este mindannyijukat a jeges Dunába lőtték a Szabadság híd lábánál, a meztelenre vetkőztetett nővér az utolsó percben gyilkosai felé fordulva letérdepelt, és égre emelt tekintettel keresztet vetett magára.

Emlékezete

1996-ban posztumusz Bátorság érdemjelet adományoztak neki. Emlékét számos emléktábla és emlékhely őrzi, teret és rakpartot neveztek el róla, a kassai dómban szobra áll.

Boldoggá avatási eljárását a Szociális Testvérek Társasága 1996 végén kezdeményezte, lefolytatását a Szentszék 1997 januárjában engedélyezte. Boldoggá avatási dekrétumát 2006. április 28-án írta alá XVI. Benedek pápa, az ünnepélyes kihirdetésére 2006. szeptember 17-én került sor a budapesti Szent István-bazilika előtti téren, az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros mutatta be. Magyarországon 1083 óta ez volt az első celebrált boldoggá avatás és az első alkalom, hogy Magyarországon a katolikus egyház egyszerű, középosztályból származó nőt emelt a boldogok sorába.

Borítókép: A Boldog Salkaházi Sára tiszteletére épülő újpalotai templom mozaik oltárképe, amelyet Puskás László görög katolikus lelkész készített felesége segítségével