2019.05.24. 16:00
Nyitott szertárkapuk a tűzoltóságokon
A nyílt napon lehetőség van közelről megnézni a tűzoltók által nap mint nap használt járműveket, különleges felszereléseket, a látogatók bejárhatják a laktanyát is,
Forrás: Shutterstock
Május huszonötödikén az ország csaknem négyszáz tűzoltólaktanyája várja a látogatókat: délelőtt tíz és délután négy óra között fogadják a laktanyák az érdeklődőket, akik betekintést nyerhetnek a tűzoltók életébe – közölte Dojcsák Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Tájékoztatása szerint a katasztrófavédelem a nemzetközi gyermeknapon 2014 óta minden évben megtartja a Nyitott szertárkapuk elnevezésű rendezvényét. Az ország csaknem négyszáz tűzoltólaktanyája, vagyis az összes hivatásos tűzoltóság, katasztrófavédelmi őrs, önkormányzati tűzoltó-parancsnokság, illetve az önkéntes tűzoltó egyesületek többsége
megnyitja kapuit ezen a napon a gyermekek és a családok előtt.
A nyílt napon lehetőség van közelről megnézni a tűzoltók által nap mint nap használt járműveket, különleges felszereléseket, a látogatók bejárhatják a laktanyát is, vagyis betekintést nyernek a tűzoltók életébe.
Évről évre húsz-harmincezer látogató érdeklődik a rendezvény iránt, ezen a napon a tűzoltók több próbariasztást is végrehajtanak.
Borítókép: illusztráció / shutterstock