2017.06.08. 18:02

„Itt mindenki ismer mindenkit”

Címkék#interjú #Váci Mihály Gimnázium #encs #Encs Város Közoktatásáért Díj #pedagógia #karsai attila

Encs - Encs Város Közoktatásáért Díjat vehetett át nemrég Karsai Attila gimnáziumigazgató.

Abaúj 54 éves szellemi központjának nevezi az encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégiumot Karsai Attila, aki 21 éve dolgozik az intézményben. Legnagyobb sikernek azt tartja, ha „sikerül megfertőznie tanítványait a történelem szeretetével”.

Mikor döntött úgy, hogy pedagógus lesz?

Karsai Attila: Viszonylag korán eldőlt a pályám iránya, hiszen ötödik osztályos koromban, az első történelem-tanórán eldöntöttem, hogy én is pedagógus leszek. Köszönhető ez annak a tanár úrnak, aki az élményszerű történelemoktatás híve volt. Ahogy annak ebben az életkorban lennie kell, mesévé alakította a történelem tényeit, és nekünk csak az volt a feladatunk, hogy tátott szájjal hallgassuk. Az általános iskola további tanéveiben csak megerősítette elhatározásomat egy-egy helyi régészeti kutatással, tanulmányi kirándulással, a faluról szóló régi leírásokkal.

Úgy tudom, a pályáját nem Encsen kezdte. Hogyan került az abaúji városba?

Karsai Attila: Pályafutásomat Örkényben kezdtem, ahonnan pályázat útján, áthelyezéssel jöttem 1996-ban a Váci Mihály Gimnáziumba. Ennek oka elsősorban az volt, hogy a feleségem szüleihez szerettünk volna közelebb költözni, akik Göncön éltek. A választást megkönnyítette, hogy ő ebben a gimnáziumban érettségizett. Ma már mindketten itt tanítunk, s gyermekeink is ezt az intézményt választották.

Milyen gondokkal, problémákkal szembesült a kis város gimnáziumában, ami ráadásul Magyarország egyik leghátrányosabb járásában található?

Karsai Attila: Egy jó nevű középiskolába kerülve természetesen először a beilleszkedésre kellett hangsúlyt fektetnem. A gimnázium tantestülete szinte az indulástól kezdve egységes volt, s én az első generáció 1990-es évek közepére tehető nyugdíjazási hullámában lettem itt középiskolai tanár. Egy évtizeden belül az addig alig változó tantestület szinte teljesen kicserélődött. Így alapfolyamat volt a közösséggé kovácsolódás. Ebben a még aktív „régiek” nagy segítségünkre voltak. Fontos kihívás elé állította az intézményt a közel negyedszázada folyamatosan zajló oktatási reformsorozat. Ehhez természetesen minden iskolának alkalmazkodnia kellett, de ahogy ön is mondta, a beiskolázási körzetünket jelentő kistérségek halmozottan hátrányosak, ami speciálisan adekvát válaszokat követel meg tőlünk. Kezdve az iskolai specializációktól a hátránykompenzáción át a tanítási módszerekig.

Mi adott önnek erőt a tanításhoz, mi a szépsége munkájának?

Karsai Attila: Pedagógusként erre, azt hiszem, csak egy válasz adható: a tanulók. A pedagóguspálya szépsége mindig bennük rejlik. Mikor egy tanóra végén mi is és a tanulók is úgy jövünk ki, hogy „Na, ez egy jó óra volt”. Vagy amikor azt érzem, hogy sikerült „megfertőznöm” tanítványaimat a történelem szeretetével. De a legjobb érzés, ha látom, hogy gondolkodásra késztettem őket, amely nem fejeződik be a kicsengetésnél, és az elhintett gondolati magvak kicsíráznak más órákon, más alkalmakkor is. S mivel a pedagógus is szereti, ha munkájáról visszajelzést kap, mindig örömmel tölt el, és inspirál a további munkára, ha már felnőtt tanítványaink személyes találkozások alkalmával, vagy a világhálón megköszönik a munkámat.

Az encsi szülőktől hallottam, hogy nem íratták gyereküket miskolci gimnáziumba, mert tapasztalataik szerint az encsi gimnáziumból is ugyanúgy el lehet jutni bármelyik egyetemre. Hogyan tudnak színvonalas oktatást biztosítani a diákoknak?

Karsai Attila: Ezzel a véleménnyel teljesen egyetértek! Mindezt egyrészt saját példámon, szülőként, fiam tanulmányai alapján tudom megerősíteni, másrészt pedig azoknak az innen szárnya kelt diákoknak az életútját követve, akik tehetségük révén, egy kisvárosi középiskolából kikerülve tudták befutni pályájukat. Az osztálytalálkozók alkalmával ezt ők is megerősítik. Azt hiszem, ennek egyébként több oka is van. Az „alapító atyák” olyan gimnáziumot álmodtak meg és hoztak létre egy kukoricaföld közepén, amelynek stabil pedagógiai alapokat adtak. Mi, utódok hangsúlyozottan ezt az utat követjük. Úgy gondolom, az iskola jelenlegi tantestülete rendkívül felkészült, összetartó, elkötelezett pedagógusokból áll, s csapatként dolgozik. Az egészséges létszámú – 400 tanuló, 33 pedagógus – iskolában mindenki ismer mindenkit. Az egyes diákok problémáit nemcsak az osztályfőnök és a pótosztályfőnök ismeri, de minden őket tanító kolléga is. A Váci Mihály Gimnázium mindig is családias légkörű volt. És ne felejtkezzünk el még egy nagyon fontos dologról! Ebbe az iskolába az abaúji családok generációi jártak. Sok olyan család van, ahonnan már a harmadik. Olyan szülők állnak mögöttünk, akik nélkül ez az iskola nem lenne az, ami: Abaúj 54 éves szellemi központja.

Nemrég vehette át az Encs Város Közoktatásáért Díjat. Mit jelent Önnek ez az elismerés?

Karsai Attila: Számomra három dolgot jelent. 21 éve vagyok Encsen, s azóta tanítok a gimnáziumban. Egyrészt e két évtized munkájának értékelését, visszajelzést arról. Másrészt az iskola tantestülete eredményeinek elismerését is, hiszen nélkülük, ellenükre előremenni nem lehet. Harmadrészt – talán a legfontosabb –, hogy ezen keresztül köszönetet tudok mondani a családomnak is, hiszen az elmúlt húsz év alatt sok velük eltölthető szabadidőt kellett feláldozni vállalt tevékenységeimért.

- Hegyi Erika -