Jegyzet: Üdítő

Ma, kétségtelenül egyik legismertebb

szereplője

színésztársadalmunknak

Gálvölgyi János.

Amiből nem következik, hogy a

garnitúra ostorhegyese is, a

középmezőnyben való

poroszkája azonban az erős

médiahátszéltől roppant

mutatósnak tűnik. A televízió

olyan megkülönböztetetten mutatja, hogy

az óvatlan néző kénytelen

kapitulálni fontossága előtt.

Hajlama és képessége

elsősorban a szórakoztató műfaj

felé terelte, s ma már benne van abban a

skatulyában, ami a

népszerűség

glóriájától ékes,

miközben eltolja az alkotó

számára legfontosabb

lehetőségektől. Érzésem

szerint önmaga ellenére lett olyan figura,

aki mindenkor a taps hangerejével

kacérkodik, s ha nem kapja meg nap mint nap,

közel kerülhet a

kétségbeeséshez. Ezért

ül ki hétről hétre a

kereskedelmi csatorna kirakatába, s mondja a

bárgyú szófordulatokat a veretes

csapat nagy megelégedésére. A

„mosolygép” meg vissza is jelez, s a

spontán hahoták úgy feslenek ki,

mint késő őszutóban a

krizantémbokrok. A

„népszerűség”

tehát folyamatosan biztosítva van, s

ilyenformán nem kell arra az

erőfeszítésre és

lélekküzdelemre szorítkoznia, ami

minden nagy teljesítmény

művész-passiója.

Most, a közszolgálatin is láthattuk

a színészpálya

előzményeit. Szilágyi

Tibor

„Üdítő”

című programjában idézte meg

a kezdő Gálvölgyit,

aki még anno az akkor

tehetségkutató műsorokban

lépett először

közönség elé. Az

„utánzás” friss

hangvételével lopta be magát a

zsűri s a nézők szívébe,

s kétségtelenül remek

ráérzéssel karikírozta az

akkori „nagyok”

jellemvilágát. Nemcsak hangsúlyaik

rejtett fonákját mutatta fel, pontosabban

szólaltatta meg, de mögé

látott manírjaiknak, tartásuk,

játékuk eltúlzott

egyediségének is. Magam is

szívesen emlékszem azon

Gálvölgyire s akkor

még hajlékony és finom

alakjára, amit, mondjuk meg

őszintén, azóta

túlsúlyba fordított az idő.

Közhely, harmincon túl mindenki

felelős a saját arcáért.

Színész, művész

különösen is. Mert a felesleg, ami

ránk rakódik, nem a felesleg

hibája. A testi kondíciót ugyanis

a lélek igazolja vissza elsősorban. S erre

érdemes odafigyelni…

– Boda István

–