2011.10.06. 18:43
Nézőpont: Keressük önmagunkat
<em>Múltba révedés lelket fájdító érzése ülte meg az országhatáron innen és túl a számában egyre gyarapodó, október hatodikai emlékhelyeket csütörtökön. És hogy megrendülésünknek fizikális megnyilvánulását is adjuk, virágot, koszorút vittünk a történelmünk egyik legszomorúbb eseményének emlékét őrző kopjafákhoz, emlékkövekhez, emlékművekhez. Felsoroltuk a vértanúk neveit, versek, énekek hangzottak el, és sokakban felvetődött, vajon miért kellett így végezniük nemzetünk akkori legjavainak. Gyászolunk. Gyászoljuk eleinket, gyászoljuk az akkor elveszett szabadságunkat, gyászoljuk nemzetünket, és végső soron – és ha csak jelképesen is – siratjuk önmagunkat, sorsunkat, a magyarság jelenlegi állapotát, létét.</em> <strong>Kovács Zsolt jegyzete</strong>
Múltba révedés lelket fájdító érzése ülte meg az országhatáron innen és túl a számában egyre gyarapodó, október hatodikai emlékhelyeket csütörtökön. És hogy megrendülésünknek fizikális megnyilvánulását is adjuk, virágot, koszorút vittünk a történelmünk egyik legszomorúbb eseményének emlékét őrző kopjafákhoz, emlékkövekhez, emlékművekhez. Felsoroltuk a vértanúk neveit, versek, énekek hangzottak el, és sokakban felvetődött, vajon miért kellett így végezniük nemzetünk akkori legjavainak. Gyászolunk. Gyászoljuk eleinket, gyászoljuk az akkor elveszett szabadságunkat, gyászoljuk nemzetünket, és végső soron – és ha csak jelképesen is – siratjuk önmagunkat, sorsunkat, a magyarság jelenlegi állapotát, létét. Kovács Zsolt jegyzete
Ünnepeinken, emléknapjainkon végigtekintve sajnos nem sok örömteli esemény kapcsolódik történelmünkhöz. Leegyszerűsítve a témát, joggal jelenthetjük ki, hogy Mohács óta enyhén szólva nem egy fáklyásmenet a magyarság történelme. Folyton felszínre törő szabadságvágyunk, majd ezek vérbefolytása. A köztük lévő időben a nyeltünk, tűrtünk, terveztünk, vágyainkat dédelgettük, hogy aztán ismét harcba induljunk (értsd: fegyverrel, szóval, mikor mire volt szükség és lehetőség) az éppen aktuális ellenséggel szemben. A harc vége ismerős mindannyiónknak: fegyverletétel, Arad, Trianon, diktatúra, vér nélküli forradalom.
A lélek értői, tudói mondják, az emlékezők jeles napjainkban mindig azt találják meg, ami az adott időszakban, korszakban hiányzik a társadalomból, az akkor és ott élő emberekből. Eszerint ezekben az években az önbecsülés, a magyarságtudat, az önazonosságunk, a „mi lett volna ha…” érzése a legnagyobb hiány. Ha ez így van, akkor tényleg válságban, mégpedig lelki- és identitás válságban van nemzetünk. Ezeken a területeken a vér nélküli forradalom óta jottányit sem haladtunk előre. Sőt! És ez egyelőre több mint szomorú…
