Olvasói levél: A százfelé szakadt nemzet

„Régi dicsőségünk hol késel az éji homályban.” A magyar nemzet XXI. század kapitalizmusának „szabadságában” és emberi jogának szabad világában, a vezetőink szájából a nemzet mint kifejező összetartó erő igen sokszor és szépen elhangzik, de elvesztette magasztos értelmét és kampányszerűvé vált – szégyen.Az ezeréves magyarságunk viharaiban: tatárok, törökök, habsburgok, szabadságharcaink, monarchia, Horthy korszak majd – a szocializmus amely parancsoló ráhatásból kohéziálta, összetartotta a nemzetet - ez időszakban is együtt tudtunk lenni (pedig sokszor megaláztak bennünket) fel tudott ez a kis nemzett állni dicsőségeink voltak Európa és a Világ sokszor csodálattal tekintet ránk.

Megjegyzem, mindez még akkor is így volt, amikor a nagyhatalmak fizikai erőfölényükkel, a hazugság igazságával szétszabdalták ezt az országot (Trianon).

A rendszerváltás óta eltelt 23 év demoralizálta „százfelé” szakította a nemzetet, benne családokat, barátokat, emberi kapcsolatokat – ez nem pesszimizmus ez a magyar valóság- ezt éljük nap mint nap. Ma is, ez a 10 milliót sem számláló kis ország tele van tehetséges, a nemzetet, a hazát építő emberekkel, de a politika nem a tehetségek szintjén mér, hanem – tisztelet a kivételnek – pártállásoktól függetlenül, ha például éppen nem úgy szavaz akkor büntet.

A morál az ezeréves Magyarországon ilyen mélyen még nem volt. (Nem kívánom felsorolni, hogy ez mit takar mert ehhez egy oldal is kevés lenne).

A morál ma ebben az országban fentről érkezik az emberek felé, ugyanis a pártok egymásra történő acsarkodásában egy nemzet nem tud felnőni. A „hazugságuk” a nemzetet rombolja és egymás ellen uszítja –figyelmen kívül hagyva azt, hogy kulturáltan, például Németország esetében, hogyan kell a kapitalizmus szabad világát, egymás segítve politikailag élni.

Ma már ott tartunk, hogy a felnőtt lakosság demonstrációi mellett megjelentek az utcákon az iskolák és az egyetemek fiataljai, ez pedig a legrosszabb jel.

Mindezek után azt gondolom, a végső jelek megtörténtek arra nézve, hogy ne maradjunk a régi dicsőségek homályában.

A pártok értelmiségei és tehetősebb emberei a nemzetünk megmaradásának, fejlődésének érdekében a szélsőséges ideológiáikat félretéve az országházban egy asztalhoz ülve ( nem a padsorokban egymásra kiabálva) az ország bajainak megoldásában eggyé kovácsolják a nemzetet.

Ez jelenthetne dicsőséget ennek a kis hazának.

Fábián Pál