Bulvár-celeb

2024.02.03. 10:35

Zoltán Erika rengeteget fogyott, elmondta, hogyan csinálta

Zoltán Erika pár éve életmódot váltott, aminek következtében már 16 kilót leadott – most elárult, hogy pontosan miként sikerült ezt elérnie.

Forrás: Bors

Zoltán Erikának a változókor idején gyűlt meg a baja a súlyával is, gyógyszeres kezeléshez azonban nem akart folyamodni – helyette a lányával, Zoéval kezdett el edzeni, az egyik ilyen alkalomra pedig a Mokka stábja is elkísérte őket: 
"Ez egy hosszú történet, mint ahogy mögöttem is jó pár év áll. 

50 után indult el nálam a klasszikus klimax, ami engem alaposan megrángatott, és majdnem tíz évig tartott. Az alatt bármit kezdtem magammal, bármilyen edzésformát próbáltunk ki, akármit csináltam, minden eredménytelen volt... Aztán végre lecsengett a klimax, és visszakaptam magamat, és Zoéval belevetettük magunkat a munkába" 

– mondta az énekesnő a TV2-nek.

Évekig nem álltam rá a mérlegre, egyáltalán nem voltam vele semmilyen kapcsolatban, sőt inkább nem akartam látni.
Tavaly áprilisban éreztem azt, hogy sokkal szabadabban mertem bizonyos ruhadarabokat felvenni. Pont kint voltunk a magyar londoniak klubjában, és a szállodai szobában volt mérleg. Mondom, lesz, ami lesz, és döbbenten, de hihetetlen nagy örömmel konstatáltam, hogy 16 kiló mínusz volt" – tette hozzá.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!